Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Gulay István: Életesszé N° 2: Hazámban élek
16. Idehúzták a hodály falához. Arca, mint a fölbolygatott tavaszi kertek. Lábainál egyetlen év, egyetlen hullott szilva. Böglyök testőrhada zúgva, ordítva támad — fekszik tovább a beteg birka. Oldalából szúrcsap áll ki. Ember ez: emberbirka! Szava nincs. Panasza vizeletpatak, aminek ammóniaszagától könnybe lábad a szem. Nyomorult jószág, nézem. Piheg. Fölötte, a gerenda s a cserepek közt keresztespók, akárha órásmester volna. A függőleges és vízszintes szálak órát jeleznek, a vékonyabbak percet, a körbefutók másodpercet. Ember ez, emberbirka, abból látom, ahogy szenved. Sors ez, szakasztott emberi sors, megvadult böglyök marják a magatehetetlent. Az idő végzi a dolgát. Kész a pókháló, közepén trónol a pók, hátán a kereszt! A birkára pillantok. Arca rét, szépen felgereblyézett. Élete, Uram, annyi volt csak, mint egy korty pálinka tüze. 17. Ide küldtek a hegy tétjébe. Állok keserű ízű, sárga fényben. A Város roppant diadalmas, a tömegben egy öregember és egy kamasz fölött FTC-zászló lobog a szélben. Szilágyi Zoltán tűzzománca 21
