Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Konkoly Csaba: A visszalépés lehetetlensége: [vita az élet értékéről és minőségéről]

Az általam helyesnek tartott felfogás szerint a hippokráteszi eskü szellemében cselekvő orvos leghumánosabb eljárása mellett sem engedhet olyan kérésnek, amely meggyorsítja a beteg halálát. Lényeges különbség van a halálnál való orvosi és embertársi segítségnyújtás és a halálhoz való orvosi segítségnyújtás között. Az első megoldás a kívánatos mindenféle értelemben, hiszen a humánum legnemesebb megnyilvánulása, ha az élet utolsó periódusát elviselhetővé tesszük. Ebben a szellemben kellene tevékenykednie az egészségügy valamennyi dolgozójának, de nemcsak nekik, hanem a beteg hozzátartozóinak, családjának is. Az már egészen más kérdés, hogy Magyarországon jelenleg mi a gyakorlat és a lehetőség. A tárgyi, személyi feltételek hiánya viszont véleményem szerint nem magyarázhat, indolkolhat olyan felfogást, amellyel ebben a műben is találkoztunk. Megjegyzem, hogy a Taigetosz alkalmazása idején olyan jogi, erkölcsi viszonyok uralkodtak, amelyek az egészségesek egy részét sem tekintették embernek, hiszen a rabszolga „rés” (dolog) volt. Szerettem volna olvasni Kunszabó Ferenc véleményét arról is, hogy szerinte ki mondja meg, mikor következik be „a lét alatti lét”, ki mondja meg, mikor adják a megváltó injekciót, kit kell ledobni — képletesen — a Taigetoszról. Az író egyébként saját maga is elismeri, hogy ő sem tudna megválni nyomorék családtagjától, ha egy kis remény is volna életbentartására.

Úgy vélem, a probléma nemcsak etikailag, hanem jogilag is bonyolult. Példa erre az a hosszabb ideig irreverzibilis kóma állapotában volt diáklány esete, akinek felépülésére semmi remény nem volt. Életét lélegeztető géppel tartották fenn. A szülők a lélegeztető gép kikapcsolását kérték, melyet az orvosok megtagadtak. Hosszadalmas bírósági eljárás következett, amelynek végén a bíróság adott felhatalmazást a gép kikapcsolására, ami meg is történt. A lány azonban továbbra is életben maradt, kómában ugyan, de sokáig élt. Mindezzel csak azt akartam érzékeltetni, milyen aspektusai lehetnek az ilyen eseteknek, s korukban — az orvostudomány fejlődésének következtében gépi úton, akár évekig is életben lehet tartani eszméletlen betegeket. Azon természetesen lehet — és kell is — vitatkozni, hogy milyen határt szabjunk a „mesterséges életnek”, amikor már gépek vették át az ember létfontosságú funkcióit. A szóban forgó írásban viszont, úgy vélem, nem ezekről a szituációkról volt szó.

Ami a súlyosan debil, 60—80 évig biliztetésre, etetésre szoruló nyomorék gyerekeket illeti, itt sem a Taigetoszt tartom megoldásnak. Úgy gondolom, sokan látták Vitray Tamás műsorait, amelyekben különböző testi fogyatékos felnőtteket, gyerekeket ismerhettünk meg, köztük olyanokat is, akik hosszú évek óta pl. vastüdőben éltek stb. Az ő látványuk, élniakarásuk a nézők többségét tökéletesen meggyőzhette, hogy ezeket az embereket nem elpusztítani, hanem a lehetőséghez képest segíteni kell. A tudomány szerencsére ma jórészt már a magzati állapot kezdetén ki tudja szűrni azokat az eseteket, amikor nincs remény az egészséges utód születésére. (Ultrahangos stb. vizsgálatok.) A kérdéshez én erről az oldalról közelítenék és igazat adok Czeizel Endrének, aki szerint társadalmunk furcsa paradoxona, hogy a gépkocsivezetést, a sportolást, a munkavállalást az alkalmasság előzetes tisztázásához kötik, de a társadalmilag oly fontos gyermekvállalást nem. (Valóság 1987. évi 5. szám.) Feladatunk tehát társadalmi méretekben annak elősegítése, hogy minél kevesebb szellemileg vagy testileg fogyatékos gyerek szülessen. Akik pedig valamilyen okból ilyen szerencsétlenné váltak, azoknak — a humánum nevében — minden eszközzel meg kell könnyíteni, szebbé kell tenni életét.

Kunszabó Ferenc részletesen taglalja az abortusz problémáját is. Szerinte a spártaiak gyakorlata tisztességesebb, erkölcsösebb volt a mienknél. Nem szenvedtették a fogyatékosokat, ugyanakkor nem vaktában, az anyaméhben gyilkolták a magzatot. Tudományosabbak is voltak mint mi, mert az élet törvényeihez alkalmazkodtak és a biológiai folyamat durva kettévágásával nem tették tönkre a nők tömegeit.

Megjegyzéseim ezzel kapcsolatban: az írásból nem derül ki világosan, hogy Kunszabó Ferenc az abortuszt elvben és minden esetben ellenzi-e, de az élet törvényeire való hivatkozásból úgy tűnik, igen. Azt én sem helyeslem, ha önös, kényelmi szempontból hajtják végre az abortuszt. Magyarországon erre nincs is törvényi lehetőség, hiszen a jog

67