Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - "Iszonyú rendet vágtam": beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral: az interjút Staar Gyula készítette

lyamnak rajzterme volt. Ebben a nagy teremben minden hallgatónak külön asztal jutott, zárható fiókkal. A rajzterem volt a hallgatók otthona. Itt gyülekeztünk ebédszünetben, ide tértünk be az órák befejeztekor. Nagy-nagy beszélgetések, óriási dumák, viták folytak itt. Felültünk az asztalokra és kibeszéltük a világot.

Akkoriban a diákok sokkal inkább önmagukra, illetve egymásra voltak utalva, mint ma. Önállóságra neveltek, és ez hasznos volt.

— Kik oktattak a Műegyetemen?

— Legtöbb tanárunkat szerettem, ugyanakkor kritikus szemmel vizsgáltam őket, igyekeztem róluk minél valósabb mozaikképet összeállítani. A legtöbbjük hatott rám, tanárideálom mégsem volt. Szentmártony oktatott matematikára. Tiszteltem, mert nagyon komolyan vette a dolgát. Tömören, logikusan és nagyon precízen adott elő. 1932-ben jelent meg németül Neumann János: A kvantummechanika matematikai alapjai című alapvető könyve. Szentmártony rövid idő múlva már speciális kollégiumot tartott a kvantummechanika matematikájából a legjobb hallgatóinak. Lépést tartott tudománya fejlődésével, modern matematikát oktatott.

Fizikaprofesszorunk Pogány Béla volt, az akadémia rendes tagja. Őt messziről bámultuk, én eléggé vegyes érzelmekkel. Az élet királya szerepkörében tetszelgett, előfordult, hogy előadására teniszütőt lóbálva, teniszfelszerelését hozva érkezett, és azt kérdezte: „Na, mondja meg nekem valaki, hol is hagytuk abba a múlt órán?” Azt a látszatot keltette, hogy csak úgy mellékesen, játék közötti szünetben tart egy-egy fizikaelőadást a Műegyetemen. Megesett, hogy taxiban vizsgáztatott, és a megszeppent egyetemistát valahol kitette: mondván: maga megbukott! Regisztráltam, így is lehet élni, fizikából is meg lehet élni, ez az életvitel azonban idegen volt tőlem.

Jól emlékszem Verebély Lászlóra, az elektronika professzorára. Híres dinasztia az övék, a professzor több vitézségi kereszt, emlékérem tulajdonosa volt. Óráira mindig lelkiismeretesen készült, hivatástudó, hallgatóival törődő embernek ismertem meg.

Tiszteltem őt, kemény, egyenes gerincű ember volt, nemigen rejtette véka alá véleményét. Emlékszem, közvetlenül a nyilas hatalomátvétel után, 1944 októberében a kilences villamossal együtt jöttünk az egyetemre, ő meg nagy hangon kiabálta: „Mit szól hozzá, ezek a csibész gazemberek átvették a hatalmat, és ezt az ütődött, idegbeteg, hülye Szálasit tették meg miniszterelnöknek!” Ordítva szidta a nyilasokat, zengett a villamos. Nem voltam én sem gyáva legény, de akkor jócskán behúztam a nyakamat.

Tanított még bennünket a legendás hírű, szeretettre méltó Pattantyús Ábrahám Géza, mindannyiunk Patyi bácsija. Általános géptanról, emelő- és szállítóberendezésekről adott elő, megszállott hivatástudattal, szívében diákjai iránt érzett szeretettel. A fiatalság ezt megérzi, s gyakran ki is használja. Patyi bácsinak rettenetesen fájt, ha valakit meg kellett buktatnia, így ez elég ritkán fordult elő.

Szorongató emléket őrzök Patyi bácsiról. Az időpont 1952—53 lehetett, az öreg nyugdíj előtt állt, jómagam akkor már professzortársa voltam a Műegyetemen. Nekünk, professzoroknak ideológiai órákra kellett járnunk. Engem kevéssé zavart a dolog, akkor már Kossuth-díjas tanszékvezető voltam, s úgy gondolkoztam, nemigen érhet baj, elég rutinom van, ha kell, átevezek a kvantummechanika vizeire, a Heisenberg-féle határozatlansági relációhoz, s jöjjön csak utánam az előadó, ha tud.

Szegény öreg Patyi bácsi rettentő izgatott volt ezektől a szemináriumoktól. Szeretett volna megfelelni az elvárásoknak, térdén a pad alatt a könyv, előtte jegyzet, arcán a szorongás, mert nem tudta eldönteni, jelentkezzék-e vagy sem. Tragikus, lehangoló, szívbemarkoló látvány volt.

— Az atomfizika iránti vonzalmadban nyilván szerepet játszhatott Bay Zoltán is.

— Igen. Bay Zoltán a harmincas évek végén kezdte meg atomfizikai előadásait a Műegyetemen. Az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumának vezetője volt, Aschner Lipót vezérigazgató külön az ő számára létesítette az Atomfizikai Tanszéket a Műegyetemen. Szemünkben Bay jelentette a modern tudós típusát, fiatal, magas, jóképű, nagyszerű előadásokat tartott, Opel kocsin járt, amit maga vezetett. Ráadásul rettenetesen izgalmas

9