Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Kőhegyi Mihály: Tűnődések Szabó Kálmán életéről
értekezett 1917-ben a Magyar Néprajzi Társaság ülésén és ezzel tette le első tudományos névjegyét a társaság asztalára. Előadása egy évre rá — kissé megváltozott címen ugyan — meg is jelent az Ethnographiában. A kecskeméti subáról írott cikkével kapcsolatban, a nyersanyag beszerzésének vizsgálata során, jutott el másik nagy témájához: a kecskeméti pásztorok életéhez, tevékenységéhez. Csakhamar felismerte, hogy a városi levéltár irataiban a kecskeméti nép egykori életére vonatkozóan töméntelen adat található. Éveken kersztül ezekben az iratokban búvárkodik s anyagfeltárásának eredményeképpen egymás után jelennek meg kisebb közleményei az alföldi pásztorkodás múltjára vonatkozóan. A sok ezer darabból álló cédulaanyag azután módot nyújtott arra is, hogy alkalmasint helyreigazítsa egyes kutatók kevés adaton nyugvó véleményét. A közvetlen felettes hatósághoz, a városi tanácshoz írott levelében így vall e munka lényegéről: „A múzeumi anyag ismeretéhez nemcsak a tárgyi emlékek összegyűjtése, azok használatára vonatkozó adatok gyűjtése, de levéltárunkban levő történeti anyagból adatgyűjtés is szükséges. Régibb idők óta folytatom ezt a munkát, azonban még évek kellenek a befejezéséhez.” Legtermékenyebb évei ezek, élete vége felé lényegében ebből a hatalmas levéltári anyagból publikálgat vidéki (elsősorban kecskeméti) folyóiratokban. Az 1923-as év fontos fordulatot hozott a kecskeméti múzeum életében. Az év első fele a Városi Múzeum anyagának rendezésével s a hurcolkodásra való előkészítésével telt el. Maga a hurcolkodás 3 hónapig tartott. Év végén a hatalmas gyűjtemény a raktári polcokon volt s el lehetett kezdeni — végre valahára — egy önálló kiállítás előkészítését, melyet azután a következő évben (1924) valóban megnyitottak. Az újszerű, az egyes tárgyakba lelket és értelmet lehelő kiállítás, az egyre terebélyesedő régészeti, néprajzi és képzőművészeti gyűjtemény, a publikációk országszerte ismertté tették Szabó Kálmán nevét. Nem véletlen, hogy a Múzeumok és Könyvtárak Szövetsége Kecskeméten rendezte meg a világháború után első kongresszusát 1926-ban. Ezek az összejövetelek kitűnő alkalmat nyújtottak a szakembereknek helyzetük megvitatására, tudományos eszmecserére és a rokontudományok eredményeinek megismerésére. Amikor a kecskeméti Katona József Kör — bizonyára Szabó Kálmán kezdeményezésére — vándorgyűlés tartására hívta meg az Országos Magyar Régészeti Társulatot és a Magyar Néprajzi Társaságot, a két társulat vezetősége nemcsak azt határozta el, hogy a vándorgyűlést együttesen rendezi, hanem azt is, hogy a vándorgyűlésre meghívja Magyarország valamennyi közgyűjteményét. A két társulat kecskeméti vándorgyűlése tehát a régészet és néprajz sajátos érdekei mellett azt a célt is szolgálta, hogy a magyar közgyűjtemények vezetői, kezelői tizenkét év óta elárvult ügyüket úgy tudományos, mint szolgálati szempontból megvitathatták. Közben, a már korábban megkezdett levéltári munka eredményeit felhasználva, lényegében tanácsülési jegyzőkönyvek alapján, megírta Kecskemét szőlő- és gyümölcstermelésének múltját. A kis kötetben a szőlőművelés és értékesítés szinte minden mozzanatáról (telepítés, lakás, kunyhó, szerzés, érték, csőszök, művelés, szüret, szőlő- és gyümölcsfajták, bordézsma, kurtakocsmáskodás, város kocsmái, borkezelés, vétel, borbíró, pálinka) szó esik. A jobb megértést a mellékelt ábrák segítik elő, melyeken a szőlőművelés eszközeit mutatja be. Szerteágazó érdeklődését bizonyítja, hogy 1938-ban az Alföld régi malmairól tartott előadást. Sajnálatos, hogy e tárgykörből csak két rövid dolgozata jelent meg, az is egy, illetve két évtizednyi késéssel. A malmokról vaskos, sajtórakész kézirata volt, de ez elveszett, vagy ez ideig lappang. Akik még látták, páratlan értékű feldolgozásnak tartják. Szerencsére, a „Részletek az Alföld régi juhászatáról” című, 1941-ben tartott előadásának szövege megjelent. Tudományos munkáját, ásatási tevékenységét Papp László múzeumhoz kerülése (1926) nagyon elősegítette. Munkájával meg lehetett elégedve, mert véglegesítését támogatta, sőt annak módozatairól Sőregi Jánostól, a debreceni múzeum igazgatójától kért felvilágosítást. 1937-ben a város — bizonyára Szabó Kálmán szorgalmazására — megszervezi a múzeumsegédőri állást. A közgyűlés leszögezi: „A múzeumőr kötelessége a múzeummal 44
