Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 10. szám - Czére Béla: A jegesmedve

érez-e közben undort vagy fenyegetést (kafkait persze), az előtte álló vendégek szájából áramló borszagtól semmiképp sem undorodhat, hiszen a tégelyekből is ugyanaz a szag árad, egy pók megkísérli a leereszkedést a fonalán, de meggondolja magát és visszamenekül a sarokba, szóval csak közönyt érez a csaposnő; békésen beleolvad a képbe. Aztán újra vált a kamera; a nő most már csak a háttérben merítgeti a bort, superplan, csak a nő hónalj szőrzete látszik, ahogy cigarettáért nyúl fel éppen a polcra, a kamera szinte szaglászik, s már nyilvánvaló is a novella konklúziója: az asszony ma elfelejtett dezodorozni és mégsem büdös a hónalja.

Bezerédi most már csak egyedül álldogált a gangon; a műszakis eltűnt, Böndör és Gyula az új gerendákat nyomta föl a vécé felől a padlástérbe. A házmesternő hokedlija is felszívódott Bankóék ajtajából, Bezerédi az üres gangot fürkészte a második emeleten, amikor azt érezte hirtelen, hogy egy agresszív fénysugár vágódik a szemébe. Eltartott egy ideig, míg rájött, hogy a második emelet felől tükröztek a szemébe, s már lebbent is Bankóék ablakában a függöny, feltűnt a cigánylány muszlinblúza, a kigombolt blúz anyagát két kéz lebegtette szellőzés végett, aztán még egy gomb pattant, s előugrott a cigánylány egyik melle, a nagy, barna bimbó hegye Bezerédire meredt kíváncsian. Bezerédi sóhajtott és a tréningnadrágjára hullajtottá kezét védekezőén, a lány kuncogott, a férfi pedig lassan behátrált a lakásba.

Laura Ambrose Bierce novelláit olvasta odabenn a pamlagon, ma nem ment be a szerkesztőségbe, mert úgy beszélték meg, hogy ő tartja a frontot. Bezerédi odasettenkedett asszonyához, s már nyúlt volna be a pongyolája alá, amikor a házmesternő feje hirtelen megjelent az ajtóban. Fantáné mindig ilyen macskaléptekkel járt, most csak azért jött, hogy megkérje őket: a sittet szigorúan egy kupacban rakassák le az udvar végében. Fantáné meglepő jóindulattal kezelte őket szinte már beköltözésük óta, arra is ő figyelmeztetett, hogy a maszek gáz- és vízvezetékszerelőt, akit felfogadtak, rövidesen vizsgálati fogságba fogják helyezni. A szomszéd utcában például negyvenezer forintot vett fel a munkálatokra és hűlt helyét látták azóta, Bezerédiék még jól jártak, mert náluk egyelőre csak a vécé kicserélésének gyűrkőzött neki a brigádja. így aztán nem történt más, csak annyi, hogy a vécékagyló úgy lengett, ha ráültek, mint a hintaszék; „a gazdasági életben vastörvények uralkodnak”, mondta Fantáné.

Boros Lajos az első emelet 8-ból hazahozatta magát a gépkocsival, mert reggel itthonfelejtette a céduláit, s ha már itthon volt, akkor nyilvánvalónak tűnt, hogy a kényelmes fotelben készül fel a délutáni előadásra. A céduláit megtalálta, kirakta maga elé az asztalra, a bevezető mondatokat le is írta szépen a papírra. „Nem az öngyilkosság, az alkoholizmus és nem is a gyermekszületés állandó csökkenése a legnagyobb magyar sorskérdés, hanem az, hogy fel tudunk-e szállni a XXI. század nemzetközi gyorsvonatára? Hiszen minden egyéb probléma ennek a függvénye” — olvasta Boros, és hirtelen nyirkos lett a tarkója. Eszébe villant, hogy ezt az aforizmát egyszer már elsütötte egy előadáson, most is látta a nyurga alakot, aki felállt és csak ennyit mondott: „Számomra inkább az a sorskérdés, hogyha azokat a problémákat nem oldják meg most, amelyek következtében élen járunk az öngyilkosságban, az alkoholizmusban és népesség számának csökkenésében, akkor ki fog itt felszállni a XXI. század gyorsvonatára?”

Boros tűnődött, kitöltött magának egy féldecit, pedig mostanában nem szabadna innia, valahogy borzolja idegeit az alkohol, járkálni kezdett, a tükör elé állt, úgy látta, hogy fáradt, kérges az arca. Nézte az arcot, amely külön életet élt a tükörben, úgy tűnt, mintha volna egy fölösleges réteg ezen az arcon, amit talán le lehet sikálni, el lehetne masszírozni. A formás kis pajeszai alatt megfogta két kézzel az arcát, és elkezdte mozgatni, de nem történt csoda, ekkor csengettek, Boros beengedte a gépkocsivezetőt, leültette, ő maga pedig újból a tükör elé állt. „Semmit sem szabadna innom”, suhant át agyán, „hiszen az arcom kifejezetten formás, egyszerre lágy és katonás.”

A házmesternő elfogadta a barackpálinkát, amivel Bezerédi megkínálta, és úgyszólván egyik pillanatról a másikra bezúgott. De azért még rátöltetett, feneke előre-hátra csúszkált a fotelben, végül feléjük hajolt, s rekedt hangon suttogta:

22