Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 10. szám - Czére Béla: A jegesmedve
padlástérből beessen Bezerédiék vécéjébe valaki. Nem az az egy szem Bartók, inkább Bezerédiné mosolya döntötte el, hogy megszánja őket; Gyula mellé még két kőművest vezényeltetett ide a szomszéd utcából, ahol teljes födémcsere volt éppen, de most úgysem strapálták magukat, ezt nagyon jól tudta, a kitermelt korhadt gerendák közül az épebbeket adogatták el, sőt, már adogattak az újakból is, amiket be kellett volna építeniük a régiek helyére. Nemigen tudott ezzel egyetérteni, dehát nem ő a főnökük utóvégre, azt pedig végképp nem helyeselte, hogy amikor az új gerendák már fogyóban lesznek, akkor a régi gerendákat tegyék vissza a födémcsere végén a helyükre. Szóval kínos ez a dolog Bezerédi- ékkel is, de hát megszánta őket, és Rada főnökletével megszervezte ezt a kis svarcmunkát a vécé és a kamra fölött, minek ide csődület, szemle, aminek a vége úgyis az lenne, hogy kiköltözhetnének több évre. Csak ez az asszony leime jó hozzá, de csak mosolyog rejtélyesen, pedig ilyen karcsún telt lábakat egy éve látott utoljára, amikor a felesége bevallotta részegen, hogy nem egészen közömbös a női szépség iránt, így aztán elmentek megnézni a táncosnőket a Moulin Rouge-ba. Az udvar mélyéről üvöltés hangzott: — Hol voltál Gyula reggel? Nem igazolom a napodat az építkezésen! Koméi felpattant, megismerte a brigádvezető, Rada hangját, Gyula széttárta a karját, már több fej röhögött kint az ablakban, a brigádvezető újabb üvöltésre nyitotta a száját, amikor észrevette a műszakist. Kornél vörös arccal álldogált a korlát mellett, lesz egy-két szava majd négyszemközt Radához, mert Gyula ugyan tényleg a kocsmában volt a reggeli órákban, tíz óra tájban jött kifelé sörhabos bajusszal, svarcmunkában valóban nem illik a kocsmákat járni, pláne ha Bezerédiék órabérben üzemek, bár ezt azért kétli, hogy ilyen marhák lennének, de akkor is abszurdum, hogy ez az őrült cigány itt kiabál villogó szemekkel az udvarban, éppen akkor, amikor ő is itt van. Bezerédiék alatt a másodikon Mónika már harmadszor fogott neki, hogy megírja a cikket az Élet és Tudománynak a kaktuszokról. A nagy melegben azonban elakadt folyton, felállt, járkált meztelenül, látta a függöny mögül, hogy a földszinten lakó fiatal kályhás most megy be a szemközti borozóba. „Az ital a mindenük”, sóhajtott, s akkor felülről kíméletlenül döngetni kezdték a plafont. Mintha betongerendákkal dobálóztak volna odafönn, majd a dobbanásokat precíz kalapácsütések kísérték. Mónika agyának békés tekervényei között sebesen kígyózó patakként ömlött át a düh, kettéhasadt gömbkaktuszokat sodort magával, lankadó figyelmének kopár táján csak egy péniszformájú fáklyakaktusz állt mereven. Ölébe hajította az összetekeredett telefonzsinórt, nem volt kedve bogozgatni most, feltárcsázta Gábor lakását, felismerte a felesége hangját, ő nem szólt bele a kagylóba, már éppen le akarta tenni, amikor dühödt hallózás után váratlan derűvel megszólalt a nő: „Már mondtam, hogy kopj le, te büdös kurva.” A döbbenettől tátva maradt a szája, és most már tényleg letette a kagylót, ez az ordas nőszemély hogy engedheti ezt meg magának, nyilván Gábor odakint van a fürdőszobában. „Kibékültek volna? Gábor még tegnapelőtt is azt mondta, hogy válófélben vannak” — csak ült Mónika a szőnyegen és a könnyei folytak. A kályhás összehúzott szemekkel nézte a maga elé rakott papírlapokat a borozóban. Több literátor ember járogatott ide, köztük költők és prózaírók is jócskán, a kályhás addig ivott velük együtt, mig végül maga is rákapott az írásra. Először verseket írt, de a rímek sehogysem akartak összecsengeni, új barátai azt mondták, hogy korántse törődjön ezzel, mert már csak a gyengeelméjűek írnak csengő-bongó rímekben, s egyáltalán jobb és korszerűbb dolog, ha tartózkodik a lírától a versben az ember. A kályhás mégsem kísérletezett a szabadverssel, hanem rátért a prózára, amolyan helyzetjelentésekre és pontos, objektív leírásokra, volt úgy, hogy géppapírra írta őket, de az is megtörtént, hogy csak a farzsebéből előrántott vécépapírra firkálta a történeteket. Most a csaposnő testét vette munkába, semmi látomás, ma még egyébként is csak két deci kékfrankost ivott, szigorúan a precíz munkafolyamat tükrében tárta fel a női testet. Úgy tervezte, hogy váltogatja a kameraállásokat és képsíkokat, a premierplanokból és a superplanokból később majd átúszik kistotálba, mert a mozdulatok pszichológiája érdekelte, az, hogy a nő keze miképp közelít a borostégelyhez a merőkanállal, hogyan merít, tölti be a bort a kétdecis pohárba, 21
