Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 10. szám - Czére Béla: A jegesmedve
Czére Béla A jegesmedve házmesternő reggel óta Bankóéknál sörözgetett a második emeleti gangon, s tizenegy óra felé már jóindulatúan bólogatott a harmadik emelet rácsa felé kúszó gerendákra, amelyek kötélen lebegtek a magasban; a csigát egy akasztófaszerű vasalkotmány működtette Bezerédiék udvari szobájának ablaka előtt. Szükség is volt a házmestemő jóindulatára, mert a födémgerendák szemlátomást „svarcban” úsztak fölfelé a harmadikra, fülére húzott svájcisapkájában Böndör már várta őket, elkapta a végüket, kidülledt szemekkel húzkodta befelé a gerendákat a vaskorláton. Bezerédi Zoltán az ajtóban állt, mint aki szemmel tartja a műveleteket, néha ő is odahajolt a korláthoz, hogy segítsen egy-egy gerendát átemelni, de valójában inkább a második emeleti gangot pásztázta tekintete, ahová egy harmadik szék is került a kövér Bankóné és a házmestemő hokedlije mellé, a cigánylányé, Maráé, aki egyik kezében tükröt tartott, másik kezével tömött fekete haját fésülgette. Áttetsző muszlinblúzában előrehajolt a cigánylány, emlői, mint két vidám állatka külön életet éltek; Bezerédi ritkán láthatott ilyen melleket, ezek nemcsak hatalmasak voltak, hanem még ágaskodtak is melltartó nélkül diadalmas feszességgel. A férfi gyufát kotort elő és cigarettát, de hagyta, hogy a szél kioltsa a lángot, aztán olyan szemrehányással nézett hosszan Bankóék portája felé, mintha az előre-hátra hintázó cigánylány mellei által kavart szél miatt nem tudott volna rágyújtani. Laura odabent az IKV műszaki ellenőrével tárgyalt. Az asszony felkuporodott a pam- lagra, mint egy nagy, puha macska, onnan lesett le a férfire, a műszakis uszkárszerűen megnyírt feje már nem ingott panaszosan, az ingerültség is elpárolgott belőle. Pedig pokolian kezdődött ez a mai nap, főnöknője szabadságon volt két hétig, s ez alatt ő a határozott kérelem ellenére is elfelejtette meglocsolni a virágait. Az aszparáguszon alig maradt egy kevés kaporszerű zöldség, a többi ág sárgán bökdöste a levegőt, az egész olyan volt, mintha tarlót ültettek volna cserépbe egy sajtnyi kerek területen. A november 7-i jutalom mindenesetre ugrott, ezt ő már biztosra vehette, s aztán az első ügyfél, kora reggel még, eleinte úgy viselkedett, mintha normális lenne. Beázásokról fecsegett, nadrágja rojtosra volt vágva, mint az indiánoké, de kiderült, hogy nem panasszal jött, hanem a találmányát hozta el hozzá, amely abból az ötletből állt, hogy a sittet ne dobják ki a lakásfelújítások után a szemétbe, hanem szép egyenletesen terítsék el a padlástérben. A sitt ilyen módon felfogná a padlásra zúduló vizet, nem engedné le a felső emeleti lakásokba, nagy dolog ez manapság — ugrált a férfi szemgolyója — amikor még kúpcserepekre sem telik az IKV-nak. Laura most feltette a pamlag melletti fotelre a lábát („igyon kedves Kornél egy kor- tyot”)> ő lehúzott egy féldecit a Kecskeméten gyártott barackpálinkából, azt sem bánta, hogy sárgarépából csinálják, lopva sandított az asszony telt lábikrájára, amely izmos volt és formás, nem olyan löttyedten vastag, mint a feleségéé, hej, az este meglökte véletlenül vállával a háromkilós mosóport, ami ott állt a fürdőszobaablakban helyes kis fülével, az egész olyan volt, mint egy gusztusos, parányi bőrönd; a csomag tartalmának jó része az asszonyra hullott, aki fürdött éppen. Úgy habzott ott a kádban a felesége, hogy öröm volt nézni, ilyen jó napja volt tegnap, és akkor ez a mai. Neki műszaki szemlét kellett volna összehívni, megállapítandó, hogy nem gombásak-e a födémgerendák, mert hogy elkorhadtak, az tény, szinte sárga por lett belőlük, ahogy Gyula a kalapácsával megkocogtatta őket, a nád azért tartotta a födémet, egy pár hónapig még nemigen fordult volna elő, hogy a 20
