Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Kántor Lajos: Romániai magyar esszé- és regénypróba a két háború között
kapcsán az írástudók Árulása körül folytatott.” Gaál, aki 1929-ben a gyávaság vádja alól csak a korabeli orosz írót menti föl, helyi színekbe öltözött európai problémát lát kifejeződni a „Vallani és vállalni” vitában. A Kolozsvárt marxista folyóiratot szerkesztő tanácsköztársasági emigráns álláspontja egyértelmű: „Ez a most Erdélyben vitatott kérdés tehát korántsem csak erdélyi kérdés, illetve bűn. Ez a bűn egy ma még Európa-szerte létező írói érzülettípus bűne, illetve valójában annak az osztály és talaj nélküli írástudó típusnak a bűne, amelyik az egymás ellen felvonulásban levő és egymással szemben harci készültségben álló európai osztályok és ideológiák között azzal próbálja megtalálni a helyét, hogy a becsülettel ábrázoló írás és nyílt kimondás helyett mondanivalóit egy állítólagos osztályok és ideológiák feletti »művészetbe« s egy általuk külön szférának kikiáltott közömbösségi régióba menti, az »Ember« és a »Humánum« absztrakt spektákulumaiba, ahol minden »Örök« és »Abszolút«, az ellentétek pedig »kiegyenlítődnek«.” A mából visszatekintve és figyelmesen újraolvasva az 1929. október és 1930. január közön 29 (!) vallomást, vitacikket számláló „Vallani és vállalni” anyagát, hiányosnak, illetve nem egészen pontosnak látjuk az idézett jellemzést — amennyiben hangsúlyosabbnak véljük a vitában a „helyi színek” szerepét. A „valóságba vetített fogalmazás” ugyanis nem csupán az osztályelnyomás, hanem azzal együtt a nemzetiségi elnyomás ábrázolásának számonkérését is jelentette a szóban forgó cikkek nagy részében — Tamási Áron kiállásában csakúgy, mint a Gaál-jegyzetben dicsért Kacsó Sándoréban. A királyi Romániában nem is történhetett másképp. És mint látni fogjuk, a kritikai hangnak ez a kettőssége egyaránt jellemzi a publicisztikai írásokat s a harmincas évek elején megjelenő legjelentősebb erdélyi magyar regényeket. Hogy a valóságnak e teljesebb értelmezése mennyire benne volt a kor levegőjében (különösen a „Vallani és vállalni” után), annak jelzésére érdemes kiemelnünk egy szenvedélyes passzust a későbbi évekből higgadt és óvatos irodalomtörténészként ismert Jancsó Elemér 1931-es összefoglalásából. A tizenkilenc fiatal erdélyi írót (köztük Kolozsvári-Grandpierre Emilt, Kovács Györgyöt, Méliusz Józsefet, Szemlér Ferencet, Thury Zsuzsát, Wass Albertet) felvonultató Új arcvonal cimű antológiában található Jancsó tanulmánya (Az erdélyi irodalom útjai. 1918—1931J se tanulmány végén az avantgarde (kassáki?) kiáltványok hangjára emlékeztető nemzedéki ars poetica: „Erdély fiatal írói, vajon megértitek-e embertársaitok fájdalmát, halljátok-e a szenvedések hangos és véres tragédiáit? A világ korhadt építményei recsegnek, ropognak, a múlt bálványai hamisaknak bizonyultak és a szellemi élet alapépítményei összedőléssel fenyegetnek. Nagy tragédiák árnyékában most felnövő erdélyi írók, vajon látjátok-e a mindennapi élet szürke és névtelen fájdalmait? Elmenekültök-e [a] feladatok elől, vagy érzitek, hogy nincs menekvés többé és, hogy egyetlen út van számotokra csupán: felismerni a társadalom jövőbe nyíló útjait és azon elindulni. Ti az »idő katonái* vagytok, legyetek bátrak és tépjétek szét a romantika hazug fátyolét. Egyéniségeteket és művészeteteket állítsátok a közösség szolgálatába, ismerjétek fel a közös emberi bánatot és a közös akaratot. Ne csináljatok Erdélyből szentséget, de szeressétek úgy, mint ahogy szeretnünk kell azt a földet, ahol az élet élni kényszerít.” Ebben a szózatban mindvégig ott érezni — Kassák és Gaál Gábor mellett — a „Vallani és vállalni” vita alapgondolatait: a meneküléssel szemben a vállalás parancsát, a szülőföldhöz való ragaszkodást, a szakítást a romantikus szemlélettel, az illúziókkal — vagyis a „legyetek bátrak!” korszerű értelmezését. Előzmények, vita, „leajzódás” Az 1929/30-as „Vallani és vállalni” teljes faktológiai ismertetése, filológiai igényű bemutatása természetesen nem lehet e tanulmány feladata, szükségesnek tűnik viszont itt is vázolni a probléma jelentkezését, összefüggésrendszerét — a húszas és harmincas évek „uralkodó eszméit”; aki a jelent meg akarja érteni, annak nem elég csak a II. világháború, a fasizmus éveit tanulmányozni. (Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó, majd Szárszó gondolatköréhez is közelebb jut a „Vallani és vállalni” ismerője.) I Az Erdélyi Helikon ankétjának történetét sem 1929-ben, sőt nem is csak 1928-ban (a Babits-esszé megjelenésével) kell kezdeni, hanem legalább 1924-ben. A „fekete kolostort”, az első világháború alatti francia internáló táborokat megjárt, majd Budapestről Kolozsvárra hazatért Kuncz Aladár 1924-ben cikket írt saját lapjába, az Ellenzék be, Gyáva irodalom címmel. A történelmi témákat már itt sokalló Kuncz tétele a következő: „Nem ismerjük a mi világunkat, és nem ismerjük egymást. Augustus kortársairól, XIV. Lajos udvaroncairól, a XIX. századi londoni kispolgárról világosabb és bensőségesebb képzeteink vannak, mint azokról az emberekről, akikkel a sors szeszélye életünket a ma rámáján egy szövetté fonja.” Szóhasználatában is a pár év múlva kirobbanó vita felé mutat: „A mai irodalom gyáván visszahúzódik az élettől...” A Nyugatban ugyancsak ő írta, feltűnő „feledékeny - ségével” (a Korunk kihagyásával) sok vitát kiváltó, de lényegi észrevételeket is tartalmazó tanulmá69
