Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Andritoiu, Alexandru: Derék ifjúságban élek: A kovács: A cremonai hegedű: versek - a fordító jegyzetével: Tóth István fordításai
A cremonai hegedű Vioara de Cremona Olyan, akár egy rózsafa-hangszer, s lehajlik lomhán madonna-válla. A páratlan cremonai mester finom kézzel ilyennek csinálta. És még mielőtt elkészült a mű, álmában máris a dalra figyelt. Kis vésőitől lett ily gömbölyű, s tokjára lágy alkonyi fényt kevert. Szívből, idegből tépte húrjait, s madaraktól vette a trillákat. És szolgája lett még önmaga is halhatatlan saját munkájának; csodálta a réveteg húrokat, s ennyi szépségtől szinte megriadt. Ám a dicsőség nem őrizte meg, s fénylő nevét fába sem faragta, de mindenkinek tulajdona lett, hogy hírt szerezzen, ha játszik rajta. Művét hagyta az emberiségnek, mint vörös, kétszeres örökséget. Hangszerét a sok művészi sereg századonként szorítja szívéhez; zengve a sosem volt szépségeket, örök életet kapnak a húrtól. Kialszanak, s a kincs a másoké lesz. Mindegyiknek dicső jutalma van, nevük bekerül híres könyvekbe, ám a cremonai, bátortalan mester marad árny lepelbe rejtve; mint az esővíz az agyagba bújt. - Tiszta rózsák gyökere ér szívéhez. Szerényen, látatlan, félrevonult, másnak adván esélyt az örökléthez. Tóth István fordításai 67
