Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9. szám - Lipcsey Ildikó: Kortársunk Közép-Európában: Balogh Edgár nyolcvanadik születésnapjára
román sovinizmus, magyar nacionalizmus, a közéleti demokrácia hiánya, a nemzetiségi egyenjogúság visszaállítása — pl. a nemzetiségek nyelvének kötelezővé tétele — egyaránt nyíltan terítékre került. 1955-ben amnesztiában részesült a politikai foglyok egy része — ekkor került szabadlábra többek között Balogh Edgár is. A Román írószövetség 1956. júniusi kongresszusán visszás helyzet alakult ki. A magyar írókat egyrészt a nacionalizmus gyanúja vette körül, másrészt felvethették a nemzetiségi könyvkiadás átszervezését, új magyar nyelvészeti és irodalmi, valamint gyermekújság kiadását, és határozatot hoztak az írószövetség Titkárságán belül egy nemzetiségi osztály felállításáról. Az 1956-os októberi magyarországi eseményeknek ismét kettős hatásuk volt. Gheorghiu-Dej, az RKP főtitkára revizionistának nevezte az egész erdélyi magyarságot, ugyanakkor, az általános gazdasági-társadalmi és kultúrpolitikai reformokon kívül, ismét megnyitotta kapuját a bukaresti magyar kultúrház a Zalomit utcában, létrehozták a Nemzetiségi Főigazgatóságot, és lehetővé tették, hogy 15 tanuló esetén indíthassanak ötödikes, és 10 tanuló esetén hatodikos és hetedikes magyar nyelvű osztályokat. Párthatározat született arról, hogy az egyetemeken magyarul is lehet felvételizni, és Bukarestben magyar nyelv és irodalom tanszéket hoztak létre. Balogh Edgár az Utunk 1957. szeptemberi számában a következőkre mutatott rá: 1. A romániai magyarság továbbra is feladatának tekinti, hogy „híd” legyen a két ország között; 2. több évtizedes nemzetiségi léte ellenére azonos a magyar nyelv, az irodalom és a kultúra. Az Utunkban novemberben új sorozat indult: Nézzünk hát szembe” címmel, amely az újraolvasás, újraértékelés szellemét „engedte ki a palackból”. A zsdanovi kultúrpolitika idején méltatlanul elhallgattatott írók ismét publikálhattak, a romániai magyar irodalom ismét szélesre tárhatta kapuit előttük. Rövid időre nem a kitüntetések, állami díjak határozták meg az írók helyét az irodalomban, hanem a műveik értéke. A kedvező alkalmat megragadva, Balogh Edgár 1958-ban a Korunkban, a Kelemen Lajos Emlékkönyv-ről írott ismertetőjében, óvatosan hozzákezdett a két világháború közötti erdélyi magyar tudományos élet rehabilitálásához. Ugyanakkor meg is bélyegezte azt, mivel úgymond — és ebből a kor szellemének megfelelő és elvárt bírálat szólt — „a feudális-klerikális hagyományok és az elszigetelődő transzilvánizmus befolyásának engedte át magát.” Nem tartotta magát sohasem tévedhetetlennek: emberi gyengeség, hiúság sem akadályozta meg abban, hogy korrigálja egyik-másik állítását, akár saját véleménye változott meg, akár valamelyik korszak kész formuláját, előregyártott ítéletét volt kénytelen átvenni. Az 50-es évek végén, azt vetette szemére például a két világháború között működő falukutatóknak, hogy a népi romantika és a polgári reformizmus hatása alá kerültek, amely a fasizmusba torkollott: ennek a tételnek lett áldozata, az ekkori idők népi ihletésű romániai magyar regénye, a Gondos atyafiság, s szerzője, Szabó Gyula. Ő is elfogadta azt az álláspontot, amely szerint súlyos felelősség terhelte a magyarországi népi írókat az 56-os októberi tragikus események kirobbanásában. Az 1967-ben kibontakozó országos művelődési mozgalomba olyképpen kapcsolódtak be a romániai magyarok — ahogy Balogh Edgár írta a Művelődés 1967. decemberi számában —, hogy felelevenítették a műkedvelő színjátszást, a régi dalárdákat, a helytörténeti kutatásokat. Jordáky Lajos óhaja is teljesült: újraéledtek a munkás önképzőköri hagyományok. 1968 júniusában az RKP KB és a magyarság képviselőinek találkozóján többekkel együtt (Gáli Ernő, Hajdú Győző, Szász János, Demeter János, Domokos Géza, Sütő András, Takáts Lajos, Gálfalvy Zsolt, Jancsó Elemér, Kányádi Sándor, Szabó Gyula, Kántor Lajos, Méliusz József, Bodor Pál) Balogh Edgár is jelen volt. Itt nemcsak a magyar irodalom új lehetőségei szerepeltek a napirenden, hanem a nyelvhasználat kiterjesztése, az iskolai, művelődési és tudományos életben, (ld. az Előre, 1968. június 28-i számában a megbeszélésekről közölt beszámolót.) A megbeszélések eredménnyel végződtek. A Közoktatási valamint a Művelődési Minisztériumban nemzetiségi bizottságokat szerveztek; 1969-ben A Hét c. lap élén végre megtalálta méltó helyét Földes László, és a romániai 4
