Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - KÖNYVHETI KÖNYVEKRŐL - Sümegi György: Művészeti könyvek a könyvhéten: 20. századi magyar festészet ls szobrászat: Szántó Tibor: A magyar plakát: Petényi Katalin: Barcsay Jenő: Barabás Miklós: Önéletrajz: [könyvismertetések]

válik ez károssá és kórossá? A mértéktelenségtől. Amikor az ember az élet, a valóság elől menekül a kábult állapotba. Ennek pedig ezer oka lehet. Vannak embertársaink, akik nehezebben viselik el a kudarcélményt, a betegséget, a sorscsapáso­kat. A legkézenfekvőbb megoldásnak ezt a struccpolitikát érzik, a tudat kikapcsolását, lebé- nitását a szesszel. Minthogy társadalmi méretű jelenséggel van dolgunk, a kérdés nem utalható csupán az egészségügyhöz. Egy nép egészségét, közérzetét csak nagyfokú tudatossággal, összefo­gással lehet megóvni, visszaszerezni. Nehéz vi­tatkozni Valkai Zsuzsa elemzésével, tipológiájá­val. Az olvasó mégis kicsit elbizonytalanodik a könyvet behajtva. Éppen, mert az orvostudo­mány is bizonytalan még a dolgában. Emlékeze­tes, milyen szenzációt, sőt botrányt okozott szak­mai körökben Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma című könyve, amelyben az egészségügy egyik mostohagyerekéről: a lélek és elmegyógyá­szatról rajzolt valóban megdöbbentő képet. Szó esett ott az alkoholizmusról is, mint tehertételről, amely kórházi ágyakat, gyógyító kapacitást von el, más, érdemibb(?) feladatoktól. Bakonyi rész­letesen kifejti, amire Valkai csak utal, — hogy maga az orvostudomány is megosztott a diag­nosztizálásban, a gyógymódokban is. Miért ér­dekes ez? Mert Valkai is idéz ingerült orvosi véleményeket, amelyek meddőnek, kilátástalan­nak tekinti az alkoholisták — az alkoholizmus gyógyítását. Abban feltétlenül igazuk van, hogy a kérdést ma már nem lehet ezen a szinten meg­oldani. Nem, mert sajnálatosan nagy tömegeket érintő, valóban népbetegségről van szó, másrészt a magyar egészségügy intézményhálózata egy­szerűen felkészületlen erre. A sajtó, a közvéle­mény már foglalkozik a kérdéssel, de furcsa mó­don sokszor megreked a moralizálás szintjén. Márpedig — a keresztény egyházak története a bizonyság rá — tudjuk mennyit ér a moralizálás, a prédikáció, ha a deklarált elvek nem válnak belsővé, az életet szervező erővé, tartóssá. Valkai Zsuzsa megközelítése az orvosé, pszichológusé. Esetleírásaiban, interjúiban a lélektani okokat, motívumokat tárja fel, s csak érintőlegesen szól a szociológiai, társadalmi háttérről. Könyve így is hasznos, mert új szempontokat is felvet. Mindezek előtt magát az alkoholbetegséget defi­niálja, mintegy tudatosítja. A sokszor szántón­kért „kiút” megfogalmazásánál azonban már is elbizonytalanodik, s ez nem véletlen. Olyan ér­tékromlással, földcsuszamlással van dolgunk, amely már rég nem orvosi kérdés. Csupán példa­ként említem a gyesen lévő kismamák alkoholiz­musát. Nagy baj van ott az anyai ösztönnel, ha az ifjú anya „unja” a saját gyerekét!, (s unalmá­ban kezd el inni, partnerkapcsolatot keresni). Valkai meggyőzően elemzi, hogy a baj sokkal korábban: a családban, s részben az iskolában, tehát még a szocializálódás folyamataiban kere­sendő. Azok a nők válnak alkoholistává, akiknek a lába alól valamilyen ok miatt kicsúszott a talaj, így van ez a férfiaknál is, ám míg a férfiak min­denkor ittak (noha nem ennyit), a nők alkoholiz­musa valóban új jelenség. Összefüggésben van az emancipációval, illetve a család fellazulásával, a hagyományos nemi szerepek összekúszálódásá- val. A folyamat — sajnos — önmagát gerjeszti és akkumulálja. Nehéz is visszafordítani addig, amíg nem komplexen, tehát társadalmi összefüg­géseiben vizsgáljuk, hasonlóan a demográfiai árapályhoz, az öngyilkossághoz, a felnőtt férfiak indokolatlanul nagy halandóságához. Az alkohol: tünet. Igaz, divat-tünet is, de nem szüntethető meg sem rendelettel, sem erkölcsi prédikációval. Újra kell gomboljuk a mellényt. . . (Magvető Kiadó, 1986.) Horpácsi Sándor Művészeti könyvek a könyvhéten 20. századi magyar festészet és szobrászat. — Szántó Tibor: A magyar plakát, — Petényi Katalin: Barcsay Jenő, — Barabás Miklós: Önéletrajz Az új, az alkalomra készített kiadványokat bemu­tató füzetben s másutt, ahol a hat napos akció termését listába foglalták — a művészeti könyvek szerepeltek mindenütt a sor legvégén, a jegyzé­kek legalján. Részint természetes ez, hiszen első­sorban mindig is a szépirodalom ünnepe a könyvhét s nem a művészeti (itt értsd: képzőmű­vészeti) kiadványoké. Ezek csak kísérői, ha úgy tetszik sereghajtói, körítései évek óta az ilyenkori könyvtermésnek. Ráadásul nem is ezek hozzák a hasznot (ha egyáltalán némely könyvheti bestsel­ler lehet rentábilis, sőt, anyagi hasznot termelő — a sokat elemzett-szidott, de szívósan nem vál­tozó mai könyvhelyzetben) mivel jelentős több­letköltségen készülnek a szépirodalmi művekhez képest is (pl. színes reprodukciók, igényes — legalábbis anyaghasználatban — megjelenés). A képzőművészeti könyvek jobbára ráfizetése­sek, azaz egy-egy kiadvány nem tudja önmagát 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom