Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - KÖNYVHETI KÖNYVEKRŐL - Sümegi György: Művészeti könyvek a könyvhéten: 20. századi magyar festészet ls szobrászat: Szántó Tibor: A magyar plakát: Petényi Katalin: Barcsay Jenő: Barabás Miklós: Önéletrajz: [könyvismertetések]
eltartani s már-már főként azért sorolódnak a luxuskiadványok sorába, mert ma már szinte bármelyik kiadónak fényűzés ilyesmit megengedni magának. A két, e téren profilírozott kiadó mégis látható erőfeszítéseket tesz (más kiadványokkal keres ilyesmire) komoly, az igényesebb közönségnek szánt művészeti könyvek, monográfiák, stílus- és műfajtörténetek megjelentetésére. A programszerűen könyvhetinek számító három könyv is ilyen: 20. századi magyar festészet és szobrászat — a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa, főszerkesztő: Csorba Géza, Képzőművészeti Kiadó (ezentúl: Katalógus); Szántó Tibor: A magyar plakát és Petényi Katalin: Baracsay Jenő — mindkettő a Corvina Kiadó újdonsága (Bp. 1986). A háromból csak a Katalógus tünteti föl, hogy 14 000 (ez művészeti könyveknél magasnak számít) példányban látott napvilágot, míg a két Corvina-kötet szemérmesen^) hallgat a példányszámokról. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) 1983 októberében megnyílt, a 20. századi festészetet és szobrászatot bemutató állandó kiállításához most, majdnem három évvel később közreadott könyv nem más, mint egy tudományos katalógus. Közli a művész (összesen 162) kiséletrajzát, a rávonat- kozó irodalmat, fölsorolja a mű (összesen: 554) legfontosabb adatait s rövid műleírást ad. 80 színes tábla s minden közölt alkotás fekete-fehér reprodukciója, kis nézőképe. Mivel a bő lexikoncímszavakat s műleírásokat 35 muzeológus írta, így teljesen egységes fogalmazást s pontosságot- arányosságot-azonos szempontúságot nehéz elvárni, s még nehezebb teljesíteni. Helyenként valami zavar látszik pl. a kitüntetések fölsorolásánál (szerepel itt SZOT-díj, meg SZOT Nívódíj is — Tar István, Szabó Iván); az állami kitüntetéseknek számító Munka Érdemrend fokozatokat fölösleges esetleg a magas művészeti elismerések mellett föltüntetni. Van, akinél egyetlen díjat sem említenek, pedig van neki (pl. Barcsay). A bibliográfiákban fölbukkannak kisebb tárlatok katalógusbevezetői, apróbb hírlapi cikkek, de fontos, elemző írások itt-ott „elfelejtődtek” (pl. a Tóth Menyhért, a Ferenczy Noémi címszavaknál). Ilyesfajta apró hiányok persze a szinte nagyítóval történő vizsgálódásnál tűnnek csak elő, mert összességében alapos és szakszerű a könyv, a lexikon-adattenger. Egyébként szinte valamennyi katalóguscímszó életmű földolgozássá, monográfiává lenne bővíthető. A magyar művészettörténet nem áll túl jól ezen a téren, hiszen jelentékeny életművek kiáltanak földolgozásért (pl. Czigány Dezső, Mikola András, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos, Tóth Menyhért), míg másokét többször is összefoglalják. Ilyen Barcsayé, akiről a mostani könyv a negyedik s olyan monográfia, amely talán nagyobb érdeklődést vált ki, mint a jelzett példányszámú Katalógus. Kétségesnek látszik ugyanis, hogy egy tudományos igényű, regisztráló kiadvány képzőművészeti könyvsiker lehessen egyáltalán az utóbbi évek művészeti képeskönyv-bővedjében. Petényi Barcsay könyve formailag s tartalmilag jól összefogott monográfiának, szűkebbre vett pályarajznak felel meg. Szakszerűen és sok Barcsay-vallomással jellemzi 20. századi festészetünk talán legtudatosabban megépített életművét. (Csak egy-két ponton lehet hiányérzetünk, de azok apróbb kérdések csak: Barcsay s egy-két műve viszonya Nagy Istvánhoz, a Barcsay alkotások s a népművészet stb.) A század világhírű rajzanatómusának, jelentős magyar festőjének és rajzolójának, mozaikképek készítőjének múzeuma van Szentendrén s ehhez a kötet akár kibővített katalógusként is használható. Szántó Tibor könyve viszont a képeskönyvműfaj mindenfajta ismérvének megfelel, csak annak a várakozásnak nem, amit első magyar plakáttörténeti összefoglalóként ki kellene elégítenie. A képeskönyveknél szokásos rövid (színes olvasmányos szubjektív stb., stb.) bevezető any- nyira szubjektívre sikeredett, hogy igazán nincs is sok köze tárgyához, a magyar plakáttörténet első évszázadához. Plakátművészetünkből néhány csomópontot (pl. 1918—19-es plakátok) próbál kiragadni. Beszél olyan grafikusokról, festőkről, fotóművészekről, akik a 30-as és 40-es években „vették ki részüket az illegális propagandamunkából”. Csak egy a probléma: az e téren említettektől nem maradtak fönn plakátok, művészeti falragaszok s még akkor sincs helyük egy plakáttörténetben (igaz, Szántóé nem is az!), ha Derkovits Gyulának, Háy Károlynak, Fenyő A. Endrének hívják őket. Nékik, életművüknek nincs szüksége arra, hogy a plakátművészetben is számon tartsuk őket, amikor nem is tartoznak oda. Szántó aránytévesztő rövid bevezetőjét további tévedések szeplősítik: Gulyás Jenő művészettörténészt idézi, aki bizonyosan Padányi Gulyás Jenő építész, szerkesztő lehet; „táblafesté- szet”-en valószínűleg táblaképfestészet értendő stb. Noha száz évről beszél, de a reprodukciókon Benczúr Gyula 1885-ös legelső(?) plakátját csak két évtizeddel későbbi darabok (1904-től) követik s a legutolsó mű Szántó foghíjas, virtuális plakátmúzeumában egy 1981-es alkotás. így képben nála az első magyar plakát-évszázad kb. nyolc évtizedre zsugorodik. Értetlenül s csodálkozással ámulok afölött a most nagyon is aktuális kérdés fölött, hogy a nagy műcsarnoki plakáttörténeti monstre bemutató szakmailag megalapozott, komoly katalógusa többszörösen célszerűbb, sőt, hasznosabb és igazabb eligazító lett volna Corvina-kiadványként is, mint ez a plakátképeskönyv. A 100+ 1 éves a magyar plakát című 92
