Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Szilágyi Miklós: Történetek az óriás harcsákról
kísérletezett a csapóhorgával, s a jegyző is hiába várta puskával. Végül a bérlő (Singhofer apja) a halászgazdát biztatta: próbálja kifogni a lapsoló-nak nevezett folyóvízi kerítőhálóval. A tapasztalt halászgazda hitetlenkedett („Hát az úr hisz a nagy harcsa komédiában?”), és nem is alaptalanul, mert sikerült ugyan egy öl hosszú, 49 kg súlyú harcsát kifognia, a híreszteléseknek mégsem szakadt vége. Az öreg kishalász változatlanul meg volt győződve róla, hogy egy még nagyobb harcsa hordja nemcsak a kacsákat, már a libákat is. A nagyrévi öreg halász bizonyára élete végéig várta a még nagyobb harcsa felbukkanását. A vágyott nagy hal híre ugyanis gyakran függetlenedikk a „tényéktől” .. . Szurmay Sándor számolt be róla (Vadászemlékek, horgászélmények. Budapest, 1937, 160.), hogy egy barátja felhívta a figyelmét „a Tisza árterületén kívül fekvő nagyobb, 10—15 holdnyi vízterületre, melyben 40 kilós harcsák vannak”. Felkeresvén a kenderáztatásra használt, „náddal-sással borított pocsolyát”, megtudta, hogy a „40 kilós hal csak a hagyományban él. Akkor fogták, mikor még a szabályozatlan Tisza időközönként elöntötte ezt a területet és a harcsa ívni járt oda.” Szász Imre bújkáló iróniával idézte meg „Levcsik bácsi” nagy sztoriját, éreztetvén, hogy nem kezeskedik szavahihetőségéért (Vízparti kalauz, Budapest, 1958. 41—49.) A pesti horgász egy Mohács környéki faluban járva a hajóállomáson tudta meg, hogy „valami nagy harcsa eszi a kacsákat. Mindig egy helyen, de megevett már vagy tízet.” Sürgősen felkeresi a falu halászát, bizonyos Szépít, aki „erős legény volt, ott ült a parton, lába között a kacsa, mellette a földön kötél. A csónakja kikötve, az orrában egy akkora kovácsoltvas horog,, mint a kezem.” Természetesen átveszi a hadművelet irányítását: „Elvettem tőle a horgot, felraktam a kötélre, a kötelet kikötöttem halászcsomóval egy vastag faágra, úgy, hogy én egy rántással kioldhattam, a harcsa meg minden rántásával csak szorosabbra húzhatta [...] Aztán felmadzagoltam a kacsa lábára. Igenám, de olyan nehéz volt a horog, hogy lenyomta a kacsát a víz alá, éppen csak a feje maradt a víz fölött.” Segít a lelemény: parafa úszót szereztet a helybeli halásszal, s ezt köti a kacsára, majd elindulnak — ő egy kölcsönkért csónakon, a halász a magáén — a harcsa tartózkodási helyére. „A kacsa ott úszkált a vízen, olyan félzsódérosan, mert nyomta a hátát az az irdatlan nagy horog. Egyszer csak eltűnik a kacsa. Lerántotta a harcsa. Aztán meghúzódott a kötél. Rángatni kezdte az a nagy állat az ágat. Nem mondok sokat, derékvastagságú ág volt, de úgy hajladozott, mint a nádszál [...] elindult a harcsa a két csónakkal. Röpültünk a vízen, mint a motorcsónak. Fölfelé ment, szembe a folyással. Nem mondok sokat, felvitt vagy tizennyolc kilométert. Aztán visszafordult. Föl-le, föl-le, vagy két óra hosszat. Én ott térdeltem a csónak orrában, aztán mikor egyszer megfordult, beszedtem a kötelet. Ott ment el a harcsa a csónak alatt, láttam ötét. Akkora feje volt, mint a biciklikerék.” A helybeli halász félt, de követte az utasításait, a parton pedig gyűlt a bámuló nép. Biztatására fejszével vágta fejbe Szepl a csónak közelébe vonszolt állatot. „Csupa vér lett a víz körülöttünk, de a harcsa mégis megszaladt, még több bőrt leszedett a tenyeremről. Én is rávágtam, aztán megint a Szepl. Végre ottmaradt, nem tudott már elmenni, én tartottam ötét kötélen, a Szepl verte. Úgy bugyborékolt a vére, mint a vízcsap. Aztán nekifeküdtünk a lapátnak, kihúztuk a sekély vízre. Lehetett úgy két méter, ha egyet mozdult, felkavarta az iszapot a sekélyben. Olyan volt a Duna, mintha kotrógép járta volna végig. Kihajtottam a kötelet a partra, megfogta vagy tíz ember, kihúzták, agyonverték. Száznyolcvanegy és fél kilót nyomott a mázsán. Azám.” Szász Imre nem kommentálja a lódítást, hiszen annyira nyilvánvaló: 180 kilós harcsát nem fogott még emberfia a magyar Dunán. De a csalinak használt kacsa hátha mégis igaz? Én magam egy tiszaugi öreghalásztól 1978-ban hallottam, s vettem magnetofonra, ennek a hadicselnek egy újabb változatát. Hadd idézzem annak bizonyítékaként, hogy nemcsak a kacsákat tizedelő harcsa, hanem a fogási módszer is sztereotip elbeszélő fordulat, jóllehet minden emlékező az egyszeriséget hangsúlyozza. „Láttam olyat is, az ezelőtteni halászok korába ... Még akkor gyerkőc vótam ... Hogy egy mázsa tíz kiló vót a harcsa! A kocsira amikor feltettík, a kocsinak az elejin vót a feje, a farkát meg a fődön húzták, akkora harcsa vót. Horoggal fogták, de nem szabályos horog vót. Ott van a rampa, lefele, kompátjáró 66
