Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Szilágyi Miklós: Történetek az óriás harcsákról

kísérletezett a csapóhorgával, s a jegyző is hiába várta puskával. Végül a bérlő (Singhofer apja) a halászgazdát biztatta: próbálja kifogni a lapsoló-nak nevezett folyóvízi kerítőháló­val. A tapasztalt halászgazda hitetlenkedett („Hát az úr hisz a nagy harcsa komédiában?”), és nem is alaptalanul, mert sikerült ugyan egy öl hosszú, 49 kg súlyú harcsát kifognia, a híreszteléseknek mégsem szakadt vége. Az öreg kishalász változatlanul meg volt győződve róla, hogy egy még nagyobb harcsa hordja nemcsak a kacsákat, már a libákat is. A nagyrévi öreg halász bizonyára élete végéig várta a még nagyobb harcsa felbukkaná­sát. A vágyott nagy hal híre ugyanis gyakran függetlenedikk a „tényéktől” .. . Szurmay Sándor számolt be róla (Vadászemlékek, horgászélmények. Budapest, 1937, 160.), hogy egy barátja felhívta a figyelmét „a Tisza árterületén kívül fekvő nagyobb, 10—15 holdnyi vízterületre, melyben 40 kilós harcsák vannak”. Felkeresvén a kenderáztatásra használt, „náddal-sással borított pocsolyát”, megtudta, hogy a „40 kilós hal csak a hagyományban él. Akkor fogták, mikor még a szabályozatlan Tisza időközönként elöntötte ezt a területet és a harcsa ívni járt oda.” Szász Imre bújkáló iróniával idézte meg „Levcsik bácsi” nagy sztoriját, éreztetvén, hogy nem kezeskedik szavahihetőségéért (Vízparti kalauz, Budapest, 1958. 41—49.) A pesti horgász egy Mohács környéki faluban járva a hajóállomáson tudta meg, hogy „valami nagy harcsa eszi a kacsákat. Mindig egy helyen, de megevett már vagy tízet.” Sürgősen felkeresi a falu halászát, bizonyos Szépít, aki „erős legény volt, ott ült a parton, lába között a kacsa, mellette a földön kötél. A csónakja kikötve, az orrában egy akkora kovácsoltvas horog,, mint a kezem.” Természetesen átveszi a hadművelet irányítását: „Elvettem tőle a horgot, felraktam a kötélre, a kötelet kikötöttem halászcsomóval egy vastag faágra, úgy, hogy én egy rántással kioldhattam, a harcsa meg minden rántásával csak szorosabbra húzhatta [...] Aztán felmadzagoltam a kacsa lábára. Igenám, de olyan nehéz volt a horog, hogy lenyomta a kacsát a víz alá, éppen csak a feje maradt a víz fölött.” Segít a lelemény: parafa úszót szereztet a helybeli halásszal, s ezt köti a kacsára, majd elindulnak — ő egy kölcsönkért csónakon, a halász a magáén — a harcsa tartózkodási helyére. „A kacsa ott úszkált a vízen, olyan félzsódérosan, mert nyomta a hátát az az irdatlan nagy horog. Egyszer csak eltűnik a kacsa. Lerántotta a harcsa. Aztán meghúzódott a kötél. Rángatni kezdte az a nagy állat az ágat. Nem mondok sokat, derékvastagságú ág volt, de úgy hajladozott, mint a nádszál [...] elindult a harcsa a két csónakkal. Röpültünk a vízen, mint a motorcsónak. Fölfelé ment, szembe a folyással. Nem mondok sokat, felvitt vagy tizennyolc kilométert. Aztán visszafordult. Föl-le, föl-le, vagy két óra hosszat. Én ott térdeltem a csónak orrában, aztán mikor egyszer megfordult, beszedtem a kötelet. Ott ment el a harcsa a csónak alatt, láttam ötét. Akkora feje volt, mint a biciklikerék.” A helybeli halász félt, de követte az utasításait, a parton pedig gyűlt a bámuló nép. Biztatására fejszével vágta fejbe Szepl a csónak közelébe vonszolt állatot. „Csupa vér lett a víz körülöttünk, de a harcsa mégis megszaladt, még több bőrt leszedett a tenyeremről. Én is rávágtam, aztán megint a Szepl. Végre ottmaradt, nem tudott már elmenni, én tartottam ötét kötélen, a Szepl verte. Úgy bugybo­rékolt a vére, mint a vízcsap. Aztán nekifeküdtünk a lapátnak, kihúztuk a sekély vízre. Lehetett úgy két méter, ha egyet mozdult, felkavarta az iszapot a sekélyben. Olyan volt a Duna, mintha kotrógép járta volna végig. Kihajtottam a kötelet a partra, megfogta vagy tíz ember, kihúzták, agyonverték. Száznyolcvanegy és fél kilót nyomott a mázsán. Azám.” Szász Imre nem kommentálja a lódítást, hiszen annyira nyilvánvaló: 180 kilós harcsát nem fogott még emberfia a magyar Dunán. De a csalinak használt kacsa hátha mégis igaz? Én magam egy tiszaugi öreghalásztól 1978-ban hallottam, s vettem magnetofonra, ennek a hadicselnek egy újabb változatát. Hadd idézzem annak bizonyítékaként, hogy nemcsak a kacsákat tizedelő harcsa, hanem a fogási módszer is sztereotip elbeszélő fordu­lat, jóllehet minden emlékező az egyszeriséget hangsúlyozza. „Láttam olyat is, az ezelőtteni halászok korába ... Még akkor gyerkőc vótam ... Hogy egy mázsa tíz kiló vót a harcsa! A kocsira amikor feltettík, a kocsinak az elejin vót a feje, a farkát meg a fődön húzták, akkora harcsa vót. Horoggal fogták, de nem szabályos horog vót. Ott van a rampa, lefele, kompátjáró 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom