Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Romány Pál: Gazdaság és település
követése a célunk. Itt és most csupán néhány, erre a tájra vonatkoztatható olyan összefüggésre, jelenlegi és érvényesülő tendenciára tudunk rámutatni, amely a gazdaság (ipar, mezőgazdaság, kereskedelem) és a települések kapcsolatában, egymásrahatásában fontos lehet. A tárgynál szeretnék maradni, bár nagyon csábítóak — és néhány vonatkozásban tisztázandók még — a történeti összefüggések is. Hadd utaljak csak Kecskemét múlt századi gazdaságtörténészének, Homyik Jánosnak a megállapítására: „. .. a 150 évig tartó török uralkodás alatt éppen a vallási küzdelmek korszakában, e város aránylag többet gyarapodott népességben, vagyonban s erkölcsi szilárdságban, mint akár az attól elmúlt 500, akár az azóta letelt 200 év alatt.” (Kecskemét város gazdasági fejlődésének története, Kecskemét, 1927, Kecskemét T. H. város Múzeumának Kiadványai 84. oldal.) Merész megállapításnak látszik ez, különösen a múlt század 80-as éveiben látszik annak. Ám ha a városra szállt puszták (elpusztult falvak) nagy számát, a városba tömörült mesterembereket, az új felekezetek gondolkodását, magatartást változtató megjelenését, a reformáció-ellenreformáció hatásait is tekintetbe vesszük, és hozzátesszük a távoli Felső- Magyarországon, Fülek várában tanyázó Koháry gróffal, továbbá a még nagyobb távolságra lévő valóságos városbirtokos szultáni udvarral való lazább „kapcsolatot”, akkor már nem is biztos, hogy merésznek kell tekinteni az idézett minősítést. A Duna—Tisza közére és a Tiszántúlra jellemző nagyfalvas — tanyás térségben immár egy-másfél évtizede erőteljes, az ország többi részénél jelentősebb lakossági mozgás és településátalakulás tapasztalható. Mivel ez a tendencia kellő figyelmet nem kapott — kivéve a tudományos műhelyeket —, jórészt helyi erőkre támaszkodva, helyi forrásokból merítve és sok esetlegességet hordozva ment és megy végbe. (A hivatalos szervek mentségéül szolgál, hogy a 8—10 km-re l“vő tanyákról a községbe, városba költöző család lakóhelye — a települési statisztikában! — változatlan marad.) Sokan a külső jelekből: az újházas utcákból, a falu rangosabb otthonaiból olyan következtetéseket vonnak le, hogy ezeken a vidékeken jóval gyorsabb a gazdasági fejlődés, mint az ország más területein. Láthatóan: az átrendeződés során felgyorsult a városiasodás, a falvak átépítése, teret nyert a nyeregtetős, a korábbinál sokkal tetszetősebb, változatosabb és tágasabb lakásépítés. Elhagyná tehát a Dunántúlt az Alföld? Bizonyára tanulságos lenne a folyamatok mind társadalmi, mind gazdasági elemzése. Ez egyáltalán nem egyszerűsíthető le az említett utcaképre. Másról, többről van szó. De most inkább csak arra fordítsunk figyelmet, hogy miközben sokat nyert az ország ennek a változásnak a során, mi az, amit elvesztett? Hol támadtak új gondok, hiányok, helyenként a régebbi, jó hagyományokhoz képest is? Először: szembetűnő elmaradás állapítható meg ezeknek a nagyközségeknek, régi mezővárosoknak, mai kisvárosoknak a közösségi létesítményeiben, szolgáltatásaiban; általánosabban fogalmazva: a termelő és nem termelő infrastruktúrában. Az út- és csatornaellátottság persze régebben is nagyon részleges volt. De a lakásállomány szétterülése idején, a szórványtelepülési forma közepette ez korántsem jelentkezett olyan élesen, mint most, a belterületre való tömörülés időszakában. Igaztalan volna úgy jellemezni ezt az állapotot, hogy „szegény község, gazdag közösségi tagok”. Az egyértelmű mégis: ideiglenesen elvált egymástól a lakossági erő, a társadalom egyedeinek gazdasági forrása és a közösségi költségvetés, községeink fejlődése. Van közösségünk, ahol 1960—80 között 1000 új lakóház épült, amihez csak nagyon kevés segítséget nyújtott a nagyobb közösség. Az új lakók viszont távol maradtak a községi ügyektől. Az elmaradást valójában nem csökkenti a sok egyedi műszaki, technikai megoldás, amelyek hol kényszerből, hol különböző irányból érkező ösztönzésre — törpevízmű társulatok, utcaszervezetek stb. — enyhítenek a különbségeken. Különbségeket mondok, jóllehet ma is látható, hogy szép és korszerűnek látszó újházas utcában mennyire korszerűtlen az alap, mennyire hiányzik a földből a kanalizáció, a sokféle szükséges vezeték beépítése. Hiányzik persze mindez a szaporodó üzemi, gyáregységi munkahelyeken is, de 58
