Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Für Lajos: Az agrárkultúra megújulása az Alföldön, 1848-1914
magyarországi mellett éppen ez a körzet lett az egyik kiugró, előre mutató modellje. A józan számvetés, küszködés, lelemény és a teremtő akarat hozta létre a természeti és környezeti adottságokhoz s a közgazdasági-piaci igényekhez igazodva ezt az igen fejlett agrárkultúrát itt a Duna—Tisza-közén. Am ez a belterjes kultúrájú körzet egyúttal a magyarországi tanyarendszernek is egyik jellegzetes övezete lett, a kertes tanya a magyar tanyavilág egyik sajátos típusát alkotta. Az előbb említeti korábbi feldolgozások azonban azt is hangsúlyozták, hogy a tanyarendszer nem a kertkultúra puszta létrejöttében s nem is a jobb és korszerűbb termelési eljárásokban, a magasabb hozamokban, hanem a belterjes kultúrák területi kiterjesztésében, a foglalkoztatottságban és a társadalmi struktúra módositásában játszott jelentős szerepet.34 A tanyásodás nem gerjesztője, hanem továbblendítője volt a számos más tényezőtől ösztönzött gazdasági-termelési folyamatnak. Tudjuk, hogy Balogh István, az Alföld és a tanyavilág múltjának kiváló kutatója és tudósa sorolta elsőként az agrárkultúra fejlettsége alapján három nagyobb típusba az alföldi tanyákat.35 A legfejlettebb típusú kertes tanya után egy fokkal alacsonyabb szinten állónak, egyben legelterjedtebbnek az ún. hódmezővásárhelyi típusút tekintette. Zömük a tanyavilág délkeleti övezetében, Békés, Csongrád, Csanád és Bács—Bodrog megyékben feküdt, jellegzetessége a tanyatípusnak a „gabonatermesztés” volt. A fejlődés alacsonyabb fokán megrekedtnek az ún. debreceni típust tartotta. Zömük a Hajdúság, Nagykunság és Debrecen térségében helyezkedett el, a „földművelést alárendeltebb jelleggel” űzték, inkább állattartó tanyáknak mondhatók.36 Lényegében véve hasonló módon osztotta termelési és településbeli-sűrűségi szempontok alapján négy nagyobb övezetre a tanyavilágot a közgazdaság oldaláról közelítő vizsgálódás is.37 Nem feladatunk sem a tanyarendszer történelmi útjának megrajzolása, sem pedig osztályozása, noha a tanyás gazdálkodás éppen korszakunkban vált az alföldi agrártermelés egyik jellegzetes képződményévé. Be kell érnünk a kérdéskörre való rövid utalással. A főbb jegyeket megragadó tipizálások joggal beszélnek a tanyavilág három nagyobb körzetéről. Úgy látjuk, hogy e típusokban a korabeli agrárkultúrának az a három főbb fokozata is alakot öltött, ami tágabban az Alföld egész mezőgazdaságának szintkülönbségeit, még tágabban pedig a korabeli Magyarország agrárfejlődésében meglévő fejlettségi fokozatokat, eltérő típusokat is érzékelteti. Mint ahogy valójában ugyanezt tükrözhetnék (ha lenne tér a velük való foglalkozásra) a tanyavilág kérdéseihez mérten igen kevéssé kutatott másik fontos üzemtípusunk és külterületi szórványunk: az uradalmi-majorsági nagyüzemek helyzete is. Hiszen ezek az uradalmak — akár házi, akár bérleti kezelésben voltak — éppen korszakunkban szerveződtek valóban nagyüzemi módon termelő tőkés gazdaságokká és építették ki a gazdálkodás követelményeihez igazodó nagyüzemi központjaikat, üzemegységeiket és telephelyeiket, közkeletűbb fogalommal: majorjaikat. A bánkúti, nagymágócsi és dobozi uradalmaktól a Közép- és Felső—Tisza vidéken lévő Andrásy és Károlyi, vagy a Duna—Tisza közi Coburg-féle pusztavacsi uradalmakig; a mezőhegyesi állami ménesbirtoktól az egri püspöki és főkáptalani, a kalocsai érseki és káptalani uradalmakig. De mindenképpen ide kell számítanunk a belterjes kultúrák övezetében létesült, főként szőlőtermelő nagyüzemeket is, mint amilyenek pl. a nagykőrösi B. Tóth Ferenc és Oppenheim fivérek, a ceglédi Ungváry László, a kecskeméti Wéber Ede és Kláber Mór, a szegedi Ormódy Béla és a pusztamérgesi Grüner-féle szőlőtelep mondhatók. E nagyüzemek agrárkultúrája ugyanolyan sokszínű és többfokozatú volt, mint az egész Alföld mező- gazdasága. A jellegzetes és változatos táj- és üzemtípusok bemutatása mellett sajnálatos módon nem szólhattunk a termelési eljárások és a termelési technika változásairól, nem részletezhettük a termesztetttenyésztett fajok és fajták összetételét, átalakulását, cserélődését. Pedig tudjuk, hogy ezek éppúgy, akárcsak az eddig tárgyaltak, szerves részei és fontos színezői voltak az Alföld jellegzetes agrárkultúrájának. E nyomvonalakon haladva tovább, szabad legyen néhány föltételezett következtetést is megkockáztatni. „Településhálózatunk századokon át az agrártermelés — mint domináns termelési ágazat — térbeli igényeihez igazodott” — írta épp a tanyahálózat regionális típusait vizsgálva neves településföldrajzunk, Lettrich Edit.38 És nem fordítva — egészíthetnénk ki gyorsan e fontos megállapítását. Másszóval: ha a vizsgált korszak alföldi agrárkultúrájának eltérő fejlődésében, jellegzetes különbözőségeiben volt is szerepe a településrend eltérő fejleményeinek (kishatárú falvak, közepes és nagyhatárú települések, mezővárosok, tanyás és nem tanyás termelés- és településformák), alapvetően mégsem ez határozta meg a termelési kultúra milyenségét és minőségét. Hiszen láthattuk, hogy csak a tanyarendszeren belül is milyen nagy különbségek adódtak az egyes körzetek agrártermelésének jellege és színvonala között. Hasonlóan fontos annak hangsúlyozása, hogy ugyanilyen alárendelt, másodlagos szerepkört kell tulajdonítanunk a birtokmegoszlásnak is. Korabeli felmérések szerint ugyanis a földbirtok-megoszlás szerkezetét illetően mind az országos, mind az alföldi arányokhoz 38
