Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - HÁZTÁJI KÖNYVESPOLC - Goór Imre: Gross Arnold emlékkönyve: [könyvismertetés]
foglalására, (a kötet egyébként a Kriterion Kiadó 26. művészeti kiadványa). Maticska Jenőt, a 100 évvel ezelőtt született festőt idéző könyv tartalmasítja Czóbel Béla állítását: „(...) nekünk sem szabad elfelejteni ezt az igazi festőígéretet (...), mert mint ígéret is szép volt”. Alkotásra rimbaud-i ideje jutott csupán. Lázas türelemetlenséggel kereste a saját dallamát. Sümegi György Gross Arnold emlékkönyve Az írott vagy rajzos emlékkönyv a gyermekkort pergeti vissza. Kézenfekvő hát, ha a nyomtatott emlékkönyvet a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó jelenteti meg. Gross Arnold emlékkönyve nem csak a fiataloknak teremt különös találkozást a közeli és távolabbi múlt formáival, használati tárgyaival és megmosolyogtató csecsebecséivel; de élményt jelent az idősebbeknek is, akik a megélt idő történelmi változásainak kisebb szakaszait befuthatják gondolatban a Szelényi Károly teremtette fotókompozíciók tapintatos ítéletei és a vizualitás groteszk felhangú grossi idilljeinek olvasása közben. Az írott-rajozos, fiataloknak-időseknek, grafika-fotó páros rímei a könyv tovább követhető jellemzői. Rálelhetünk „soraiban” az érzelgősség intő példájának ihletéséből született alkotói tiszta érzelemre éppúgy, mint a hamis fényt fényességgé nemesítő szellemiségre, a különböző anyagok mosolyt fakasztó túlmunkáltságának természeti formákkal való összevetésére, az üres szavaknak a valódi tartalmakkal történt művészi szembesítésére ... A szerzők könyvlapokra szerkesztett ábrázolatai legtöbbször a játékos csipkelődést hasonló tónusértékű öngúnnyal vegyítik. Különösen szembeötlő ez a kifejezési mód a fotókon. Gross szöveghez kapcsolt rézkarcaiban a hasonló szemlélet — talán az egyöntetűbb és állandóbb jelek s jelképek ereje által — még hangsúlyosabbá válik. Érdeklődésünket növeli, ha egyes darabjain felfedezzük a művész remekművekre sarkalló örömét, sziporkázó alkotókedvét. Sokáig gyönyörködünk a „Ha szívem kert volna ...” fölé karcolt színes kert-keret leány arc-napján, szívvirágokba futó szár- és levélábráin és szirommadár röppenésén; a szövegi feltételes mód („Ha jövőre mégegyszer találkozunk”) geometrikus foglalatokba fantáziáit határain is túlkéklő kicsi tavon, melyen a főszereplő emberpár mellett házi-, víziszámyasok pettyezik a tükröt; s a szolid- vörös, talán a székelyekéből transzformált grossi kapun, mely mindig nyitva áll, hogy rajta keresztül az arany ég, arany gyermekarc-nap melege a figurákkal, szívekkel, fejekkel ékes földre szálljon. Meglepő a „Rembrandt-lap” emlékkönyvi szerepeltetése, melynek írott szövege minden „szövegíró” zablája, technikai megoldása pedig (amilyen a csipkemotívum vagy a szövegtakarta figurák rajza) minőségre intő példája lehetne a legtöbb grafikusnak. Jól összehangzanak egymással a „Mint a tenger” és a kettős lap varázsos festményei, bár valamelyest kilógnak — külsejük miatt — a többi oldalak művei közül. Talán az a részletismétlődés is támogatja észrevételünket, melynek a teljes műnél jóval hidegebbre nyomtatott színei és a szöveggel nehezen kapcsolható tartalma láttán az eladdig megszokott kettős formai rímelésnél (karc és fotó) át kell váltanunk az újabb kifejezési mód megértésére; s azután az utolsó lap blondel- lizált alkotói ígéretére, mely szellemében igen, minőségében kevésbé illeszkedik az emlékkönyv előző oldalainak igényességéhez. A kötet játékossága, az ironizáló képírás önfeledt olvasása íratta talán velem ez utóbbi sorokat; hogy egy-két kisebb tévedés még feltűnőbb kontrasztban láttassa olvasóinkkal a könyv való értékeit. Különös jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a gyakori önmutogató művészi megnyilvánulások idején Gross Arnold a személyes emlékkönyvi tényeket csak a MÜ arányaihoz mérten írta képpé. Goór Imre 77
