Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - HÁZTÁJI KÖNYVESPOLC - Sümegi György: Két nagybányai: [Telepy Katalin: Iványi-Grünvald Béla]: [Murádin Jenő: Maticska Jenő]: [könyvismertetések]

Lengyel András könyve, mely egyúttal az álta­la szerkesztett új, művelődéstörténeti sorozat második tagja, apró adatokból szorgalommal és hozzáértéssel összeszedett munka, melyet a ma­gyar szociológiatörténet megírásánál is figyelem­be kell venni. (Szeged, 1985.) Kőhegyi Mihály Két nagybányai Németh László és Tersánszky Józsi Jenő — nagybányai születésű írók, vagyis mondhatnánk nyugodtan, hogy nagybányaiak. A magyar mű­velődéstörténet elsőrenden mégsem az irodalom, hanem a művészettörténet, a festészethistóriá­ban használja megkülönböztető értelemben: stí­lusfogalomként, iskola és gyakorta korjelölőként is a nagybányaiság fogalmát. Ez pedig — lexi­koncímszó szerint — Hollósy Simon müncheni magániskolájának nagybányai sátorverése (1896) után bontakozott ki mozgalomként. „A sok kitű­nő festői motívumot kínáló táj, a modem peda­gógiai elvek, az Ecole libre-ek szellemében veze­tett iskola (...) döntő hatással volt a század eleji magyar művészet kialakulására, a plein air festé­szet eredményeit felhasználó stílusa a magyar nemzeti művészet formanyelvének egyik legfőbb összetevőjévé vált”. A modem magyar festészet fundamentumá­nak is számító Nagybánya egyik alapító s vezető mestere volt Iványi-Grünvald Béla (1867—1940) s a sok nemzet fiait fölvonultató tanulógárda ta­lán legféltettebb üstököse, „igazi festőígérete” (Czóbel Béla), a legnagybányaibb nagybányai festő (merthogy ott is született): Maticska Jenő (1885—1906). Iványi-Grünvald Béla a finom naturalizmus után eljutott a nagybányai modor rangos képvi­seletéig — festőként és tanárként egyaránt —, majd utána a fiatalok, az új idők új festészetét Párizsban tanuló neósok vezetője és kecskeméti szálláscsinálója lett (1910 — Kecskeméti mű­vésztelep). Művészetének változásai, belső jel­legmódosulásai mindig külső, idegen hatások kö­vetkezményeként, azok eltanulása-átvételeként értékelhetők, noha főként a 10-es években, kecs­keméti időszakában a fölfokozott tiszta színek s az egységesítő dekorativitás segítségével a nyu­galmas életöröm kifejezőjeként késő-szecessziós, de jelentékeny műveket (is) alkotott. Iványi egyébként mindenütt jelen volt: Nagybányán ugyanúgy, mint a műcsarnoki kiállításokon, kül­földi nemzeti bemutatókon s a hazai képkereske­delemben, művészeti életben egyaránt sikeresen. Tornyai János kifejezésével „sokat gürcölt”, va­gyis egy-egy piaci szempontból sikeres munkáját újabb eladás(ok)ra ismét megcsinálta. A vásárlói — és művészeti — ízlés alacsonyabb szintjén mozgó képtermelésében besegítők dolgoztak a keze, az ecsetje alá. És hát színvonal helyett gyakran lett: szín, vonal. .. Telepy Katalin könyve (Iványi-Grünvald Bé­la; Képzőművészeti Kiadó, 1985.) lineárisan, az életesemények változásával párhuzamos fejlő­désrendbe mutatja be művészetét. (A kecskeméti évekről szóló fejezetekben névelírás, pontatlan­ság és melléfogás szeplősíti a szöveget.) I.-G. B. pályarajzából kimaradt az életfelfogásnak világ­nézetként történő értékelése s ennek művekben való visszaigazolása-visszakeresése. A szerzőnek végre ki kellett volna mondani, hogy I.-G. B. csak látszatra nagymester, sőt ma már a mesteri fokozat is csak erős jóindulattal ítélhető neki. Telepy elnagyolt Nagybánya-rajzánál eleve­nebb és plasztikusabb a Maticska-könyv szerző­jéé, Murádin Jenőé (Murádin Jenő: Maticska Jenő. Kriterion, Bukarest, 1985.). Murádin pon­tos adatrendszere cikkrészletekkel, emlék-töre­dékekkel lüktető és eleven életbe ágyazottan jele­níti meg Maticskát. A kamaszfestő 13 évesen lett festőbojtárrá s felfedezője-biztatója, majd őt ró­mai tanulmányútjára (1904) is magával vivő mes­tere I.-G. B. volt. A gyermekpiktor türelmetlen gyorsasággal sajátította el a nagybányai festészet alaptudnivalóit s igazi tehetséggel festette meg a saját nagybányai világát: komor arcmásokat, egy­két történeti témát (Hollósy és Thorma János inspirációja nyomán) s főleg tájképeket, a város­környéki pompázatos természet részleteit. Isko­latársa, Tersánszky írta egyik tájképéről: „Van egy sima rét, bodros hegyek hátterével, s üres éggel, melyről azt hiszem bármely remek mellé tehető. Szinte lezihál ecsetvonásairól készítője közelgető esti lázának remegő sietsége”. Murádin 83, Telepy 405 művet vesz lajstrom­ba, de nyilván mindkét festőnél bővülhet még lappangó munkákból az életmű. Maticskáé nem is igen nevezhető életműnek, hanem csupán egy tüdőbajban gyorsan ellobbanó tehetség első dal- lam-intonálásának. A szerző nem párhuzamosan tárgyalja Matics­ka életét és művét, hanem régies szemlélet sze­rint életrajzot ad és külön összesíti a festménye­ket. Persze kényszerűségből kellett ezt tennie, mivel évszám nélküliek a művek, s pár év alatt készült mindegyik. így nem alkalmas más mód­szer, mint a tematikus, téma szerinti csoportosí­tás. Murádin könyvének értékei elismerésére ér­demesek azért is, mert ígéretet jelentenek a nagy­bányai művészet sikeres és teljes körű össze­76

Next

/
Oldalképek
Tartalom