Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Raffai Sarolta: Veronika: regényrészlet

még élelmiszeripari se . . . no, ha akar, fehémeművarrást tanulhat, hanem ki varrat manapság fehérneműt? Mindezeken túl ennyire utolsó pillanatban . . . Ferkó ezt kijárja bármiképpen, de mást alig.

Keresztanya vetett véget a hangoskodásnak.

— Nem baj szolgám, megpróbálod. Ha nem bírod, főzni tanulsz ... beszerezlek valahová szakácsnőnek, mire észbe kapsz. Mert mi bajom van énnekem? Se kapálok, se gyomlálok, nem csúszom-mászom a földet, csak a magam kicsi kertjében, a magam gyönyörűségére, mégis vígan élek. Jöhet bármi: éhen nem halok. De már egy tanyasi lányka ... tán valamirevaló legénnyel sem találkozik soha életében.

Ebbe aztán beletörődtek valamennyien. Látható volt, hogy Keresztanya győzött, hogy Anya keskenyre harapott szájszéllel, nehezen tört meg, de beletörődött végül... s már keménnyé vált a tekintete ismét: most egyedül marad hát. Egyedül mutathatja meg ... — gondolta nekikeseredve — egyedül egy egész esztendeig, amíg Ferkó nem végez, micsoda asszony ő. Megnézheti bárki, az idegeneknél ellenségesebb, irigyebb rokonok akár ... a Vargacz lány nem adja föl, a Vargacz Julianna két férfival felér. Ha ugyan bírja. Egyre nehezebb már ... előtte a negyvenötödik esztendő!

S amint mindaz, ami reá vár, munka, gond, s a senkivel meg nem osztható hétköznapi kérdések apró-cseprő sokasága képzeletében felsorakozott, ahelyett, hogy vállai megereszkedtek volna, gerince egyre inkább kiegyenesedett. Az ő fajtája nem arra született, hogy bármi nehézségtől visszariadjon, megrémüljön ... nem. Az ő testében-lelkében úgy növekedett az erő és elszántság, hogy mindig volt önnön mélyeiben fellelhető tartalék, hanem ezúttal tüske is maradt a szíve legközepében, érezte Vera jól. Olyan pontosan, mintha látta, megérinthette volna. S tudta, nincs az a sebes véráram, amely azt onnan kimoshatná- űzhetné valaha.

Keresztanya kacagtató tréfái megcsendesedtek, kevesebb igazi vidámsággal telítődtek, mint máskor — a ragyogó aranybarna szemek pillantása oda-odaverdesett nővére szinte felmagasztosult arcára, s mindannyiszor megrendítette az a konok keménység, amellyel találkozott, amelyre ő soha nem lett volna képes. Ő már megmarad olyannak, amilyen mindig volt: sírás, nevetés, nevettetés fakadt belőle gyors egymásutánban, ha úgy hozta a sorsa és az övé mindig így hozta, mert a gondolatai folyton csapongtak, emlékezete hol a gyászos, hol a vidám emlékeket idézte fel nagy összevisszaságban.

A szigorú konokságot azonban soha nem ismerte.

Vera maga sem tudta, sírjon vagy nevessen, örüljön vagy szomorkodjék. Leginkább megriadt.

Hasztalan készült titokban, ábrándozva, álmodozva más környezetbe kerülni, kiröppenni, most elképzelni mégsem tudta, hogy nemsokára igazi városlakóvá lesz, hogy városi iskolába jár, ahol csupa-csupa új dolgot tanul, kicsit hasonlót, mint Ferkó ... egy ici-picit hozzá, feléje közelítőt. Hányszor hallgatta borzongva, amit bátyja nagy élvezettel, szemléletesen mesélt, vagy inkább előadott Anyának, hányszor futott ki a szabadba mélyeket lélegezni, mert szédelgett attól, amit hallott... s azután milyen jóízűn kacagtak nagy reszketését látva a keményebbek, felnőttebbek ... az erős Vargaczok.

Anya már a gyengén savanyított töltöttkáposztát helyezte a vendégek elé, benne főtt dagadóval, amikor ő, életében először ugyanolyan konok akamoksággal harapta össze duzzadt ajkait egyenes vonallá, mint Anya szokta, s ugyanúgy feszítette hátra sovány vállait, egyengette botnyelte egyenessé gyönge gerincét a fűszeres páráktól kellemessé varázsolódott, tiszta, téli konyhában.

Ferkó mindössze három napig maradhatott itthon. Mostak rá, sütöttek, főztek — ő pedig komoly ábrázatot öltve utazott el már a második reggelen a szomszéd városkába kishúga dolgát elrendezni, azzal, hogy a kis Vakarcsoknak sem kell berezelni, ha életrevaló bátyóval áldotta meg őket az ég. Magabízása földerítette az izgalomtól egy-gubanccá lett kislányt. Míg a vizes hóval küszködő, meg-megcsusszanva távolodó lépteket kísérte fényes tekintetével, csendes dudorászgatáson kapta magát.

52