Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Raffai Sarolta: Veronika: regényrészlet

labdázgatnak velük, hogy minél többüknek jusson belőlük, hogy sose fogyjanak ki a keresetből, ugye? — kacarászott.

— Ejnye, Terka! — szólott rá Anya elkomolyodva.

Keresztanya azonban nem zavartatta magát.

— Elhiszem én, hogy az egyetem kemény iskola, komoly iskola, ha ti nekem hiszitek el, hogy még azt is fölözi az élet. Az élet oktat a legtöbb igazságra, az ver hol orron, hol meg hókon, de úgy, hogy sose felejtsd el, amire egyszer megtanít.

— Sírva ne fakadjak — mondta Anya.

— Miattam ne. No meg értem se.

— Te lettél már a család bölcse — szólalt meg Nagyanya is.

— Nem adtam ezidáig tanácsot senkinek ... nem akaszkodtam senki nyakába panaszkodni álmomban se, ha ugyan jól emlékszem.

Vera riadtan hallgatott, csak éppen közelebb húzódott Keresztanyjához.

— Hát hiszen mindenki örül, ha Keresztanyám betoppan! — mondta Ferkó csodálkozva, s értetlenül nézte az asszonyokat.

— No látod. Magad is rájöttél, melyik az a tudomány, amelyet sehol se tanítanak. Még a szülői házban sem — mosolygott Keresztanya. — Ne légy terhére senkinek, ha a fene esz meg, akkor se. Nem utálnak ki sehonnan.

— Keresztanyám az egyedüli, aki hűséges maradt hozzánk ... sóhajtotta Ferkó.

Erre mély csend támadt, csak Nagyanya fészkelődött nyugtalanul a helyén, látnivaló

volt, hogy nem tud dönteni, szóljon-e, vagy se.

— Meg kell hagyni — szánta el magát végre — Terka soha nem volt irigy. Soha senkire ebben az életben. Igaz-e lányom? — nézett Anyára várakozva.

— Igaz.

A szája ezt mondta, de a szeme féltékenyen figyelte nővérét, aki gyönyörűségében még nyelve hegyét is kidugta ajkai között, s mosolygott boldogan hét ágra, mint a nap. Azután Ferkóra vándorolt Anya pillantása. A komoly nagy fiú pedig úgy ragyogott Keresztanyára, akárha az első szerelemmel találkozott volna, s a nagy gerjedelem édességéről nem kívánna lemondani többé.

— Szentté ne avassatok már, mert még talpon állva megyek a mennybe, ha eljön az ideje — kacagott Keresztanya. De amint Anya pillantását elfogta, belefehéredett. — Inkább nézzük, mitől pusztuljon a légy — s bújt belé hasas nagy szatyrába zavarodottan.

— Nem szeretem, ha így beszélsz — mondta Anya kimérten.

— Hogyan? Hát hogyan beszélek én, amit te nem állasz!

— Mint a valahai városi cselédek.

— Az volnék. Szakácsné — egyenesedett föl üres kézzel szegény.

A szatyor száját két marokkal fogta, s nem tudta, mitévő legyen most már.

— Édesanyám! — hüledezett Ferkó elveszetten. — Ennyiért?

De Anya most nem látszott észrevenni őt, egyre a húgát figyelte. Annak meg egyszerre úgy elszürkült az arca, mintha éveket öregedett volna az elmúlt percek alatt.

— Hagyd el, Ferkó — mondta csöndesen. — Anyátok igazat beszélt, jól beszélt... tizennyolc esztendeje dolgozom a vállalatnál, s ha nem tudnátok, voltam én mosogatólány is . .. valamikor. Nem drogéria az, nincsen ott akácillat tavasz idején se, mint a jószagú tanyavilágban, a szép zöld mezőben ... s az ember lányába nemcsak az örökös hagyma, bab, káposztagőz ivódik bele, nyelvére kívánkoznak, fejében megtapadnak másmilyen szavak, mint amiket az édesanyjától tanult. Úgy rájuk kap azután, észre se veszi.

Anya arca egy láng volt addigra.

— Értem én, értelek én Julisunk: guba a gubához, suba a subához . . . hanem elvártam volna az egyenes beszédet. Mert bármiként vélekedjél, az én eszem-szívem azt vallja, hogy az egyenes beszéd a tiszta, bármilyen szavakból formálódik.

Nagyanya a fejét csóválta, könnyeit törölgette, Ferkó felugrott, kiabált, Vera meg olyan rémülten s oly kicsire kuporodott össze, amennyire bírt. Anya nyájaskodva kezdte bizonygatni, hogy hiszen nem úgy gondolta ő azt. .. máskülönben még azt is megérhetné, hogy

48