Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Raffai Sarolta: Veronika: regényrészlet

mesébe illő háborúkat, daliákká magasztosult hősöket, varázslatos helyszíneket, amelyeket maga elé képzelt, amelyekről álmodozhatott.

Hogyan is bírta volna el másképpen a mindennapok robotos egyformaságát hosszú hónapokon, éveken keresztül?

A kötelező, embert próbáló munka elvégzését megszokja a szervezet, még a csenevész is, izmosodik a növendék-test, ha nem sorvad el belé. De a lélek s a világ minden titkát fölfalni, befogadni kész, kíváncsi értelem egészen más után sóvárog, s minden változásra szomjasabban és szomjasabban áhítozik.

A Vargacz-tanyán alig történt valami új, valami rendhagyó, Keresztanya látogatásai talán éppen ezért számítottak ünnepnek. Apa halála után gyakran ki-kiruccant, hogy megnézze az árvákat, ő maga élt ezzel a kifejezéssel: kiruccanás, amit Anya mindig elhűlve és megbotránkozva fogadott. Nem titkolta, hogy húgát bolond Terkának tekinti, ám Keresztanya nem haragudott ezért. Kacarászott jólelkűn s gondtalanul, és olyan sűrű cuppanásoktól hangos csókokkal szórta tele Vera arcát szeretetének látható és hallható jelével, amilyen sűrűn dióval, mazsolával, mandulával meghintett, krémmel vagy dzsemmel megtöltött puha sütemények kerültek elő hasas-nagy szatyrából.

— Én is pisze, te is pisze ... — hajtogatta a régi mondókát, s ragyogott aranybama szeme Verára, akár a nap.

Kimondott ő mindent, ami éppen eszébe jutott, Anya szigorú arca, jeges-kék tekintete sem tudta beléfojtani a szót. Amíg jelen volt, senki nem gondolt gyászra, kenyérgondra, s mert fürgén mozgott, ügyesen, kezei úgy jártak, mint a motolla, betakarításkor, disznóölés idején nehezen nélkülözték volna. Még a töltelékeket is bekeverte.

Azok az ízek! Nagyanya ritkán szólott, tor idején mégis mindig megjegyezte: „Hiszen az én Terkám verítéke hullott érte ...!”

Mert a disznóölés is csak a kisgyerekeknek ünnep.

A hajnali pörzsölés valami csodálatos. Amikor a szalma lángja mélyvörösen, magasan lobog a titokzatos, erejét-vérét vesztette, feketébe burkolózó, mozdulatlan tetem fölött, oly magasan és oly forrón, hogy hátrálniuk kell az apróságoknak. Arcuk, szemük alig bírja a sugárzó hőt elviselni, hanem kitartanak mindaddig, míg farka végét meg nem kapják a malacnak. Azután be a meleg konyhába, ahol lemossák, besózzák a zsákmányt — jaj, milyen csuda azt azonmód elszopogatni! Közben vöröshagymán-zsíron sül az állat vére, olyan fekete az, mint az őszi mélyszántás rögei, no meg épp olyan fényes. Ha abból is fogyasztottak néhány kanállal, be a hátulsó szobába, hogy a komoly felnőttek között láb alatt ne legyenek. A hurka, kolbász betöltésekor ismét szabad kikukkantani a felnőttek világába, nem szólva a toros vacsoráról, amikor már mindenki emelkedett hangulatban, megelégedetten és elpilledten üli körül az asztalt.

Hanem a nagyobbacskákra nem ez a gyönyörűség vár, de mennyire nem!

Amíg Anya a vért süti, Vera mosogatja a véres, zsíros edényeket, külön tálban a pálinkás poharakat, mert egy-két korty biztató nélkül a böllér a kését elő sem veszi — azután meleg vízzel tele vödröket cipel az ember lánya a csupa korom állatot lemosni, ott áll a latyakban s a kosszal gyorsan telítődő vakarókanalakat tisztogatja, adja kézre ismét. A hasára fektetett, orjára szedett állat darabokra vágott testét becipelni nem az ő dolga, de a reggeli utáni mosogatás annál inkább. Azután pedig kint, a lics-pocsos trágyadomb szélén segít Keresztanyának a felszabdalt beleket kieregetni, megint meleg vízért rohan, ki tudja, hány zománcos bögre vizet öntögetnek egy rőfnyi béldarabba, hogy az háromszor kifordítva a bélmosó teknőbe kerülhessen. Rámegy a fél délelőtt. Keresztanya azonban csak nevetgél, az ő keze-lába is majd megdermed, ám sohasem szól rá az ügyetlenkedő kislányra gorombán, s nagy pillanat az, amikor a tele teknővel felcipekedhetnek a tornácra, ahol mégis kő van a lábuk alatt, nem bélsárral elegyült fagyó-hideg mocsok.

A vastagbelet ismét áztatni kell, a vékonyát vakarni — mintha nagy műgonddal felszabdalt, kilométernyi kesztyűujjat fordítana ki, szabadítana meg valami nyálkás váladéktól az ember, azután trisóban, mészben, végül vöröshagymás pácban gyúrja, gyömöszöli vala46