Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE - Csengey Dénes: Még egyszer ugyanott: elbeszélés
A keresztnév címnek, titulusnak tűnt, és az is volt, igazgatóhelyettesi. — „Hívd.” — „De nem fér a lakásba a barátaidtól, meg a kölykeidtől.” — „Majd kinyitjuk az ajtót.” — „És kisöpörjük innen ezt a kaszinót.” — „Inkább a fürdőszobát mosnád fel, a második szúnyoglárva-nemzedék kel ki a tócsákban. Ha készen vagy, oda is viheted a Lacit, van ott neki egy ülőhely, a legjobb, amit el tudok képzelni a számára.” — „Szombatra hívom. De ha nem hárman leszünk a lakásban, én is bemegyek vele, és magunkra zárjuk az ajtót.” — Itt pofon vágta el a szóváltást, rövid birkózás, aztán keringtek tovább a falak mentén, Anna vérző szájjal, ő körmök nyomával a homlokán. Aztán lecsókolták egymás vérét, szoknya repedt, inggombok röpültek. Amióta ismerik egymást, Anna nagyon sokat varrt és gyakran vásárolt új pohárkészletet, ő sokat kiabált, sűrűn eljárt a keze, a kaszinót nem söpörte ki, és ha a felesége hazaérve kettesben találta az állólámpa mellett egy érettségiző tanítványával, nem bizonygatta, hogy nem vetkőztette le a lányt, csak nézett Annára undorodva. De egyszer az undor is elunja magát, súlytalanok lesznek az ütések, némán visszacsukódik az elnyílt száj és megállnak a levegőben a váll fölött nyeglén hátraejtett poharak. És akkor más kezdődik, nem a gladiátor-keringő. Még fele megvolt a mosogatnivalónak, amikor megszűnt előtte kétségbevonhatatlan ténynek mutatkozni az a feltevés, mely szerint egy barna asszony, akit esetleg Annának hívnak, őrá várakozik most a siófoki buszmegállóban. Csak véletlen ez is, súlytalan véletlen, mint az a hajnal, mely az új kollégákkal csapott muri után ágyában találta, és egy időre ott is felejtette Annát. A kezébe akadt fél zacskó habzószódát a forró vízbe szórta, és a hordókat kezdte mosni. Kétszer forróval és aztán kétszer öblíteni tiszta hideggel, így tanulta. Erősen megringatni, megjáratni a hordót, hogy csapódjon, minden pontot megjárjon a víz. Miután a harmadik öthektóst is csurgóra állította, leült egy kéve kukoricaszárra, de még félig sem szívta a cigarettáját, már ismét ott feszengett benne az az űzött nyugtalanság, amely a munkának nekiugratta. Nagyapját próbálta élőnek elképzelni, hasztalan. Üres kezével idegesen matatott a szár között, talált egy megégett végű nyársat, azt forgatta, nézegette tűnődve, és akkor kézfejéhez nyomta taknyos orrát a bulldog. Felugrott, megrándította az undor. Elüvöltötte magát, a kutyába szúrt a nyárssal, melyet ugyanabban a pillanatban végre tisztán látott tűz mellett ülő nagyapja kezében. A nyárs a parázs fölött imbolyog, forog rajta a taknyos bulldog, az öregember kenyérre szelt hagymakarikákon fogja fel a zsírját. Tombolt eszeveszetten, rúgta maga körül a gazt, a földet, fröcsögött a nyála, testének, hangjának nem volt ura egy percig. Aztán azt mondta szégyenkezve: — Jó, öreg, jó. Barát barátnak elnézi a barátságot. A kutya morgott, vinnyogott, de úgy lehet, értette a szót, mert rángó farokcsonkkal, földre sunyt fejjel, megfeszült inakkal a tisztás széléig hátrált ugyan, addig a pontig, ahol legelőször ült, de látszott rajta, hogy rövidesen ismét megindul azzal az alázkodó kúszással. Nézték egymást egy percig lihegve. Az állat szemében oly mélységes megértés csillant, amitől el kellett fordulnia, ha nem akart melléfeküdni. A pincébe indult rohanvást, gyertyafénynél vizslatta végig a löszfalat, lassú körökben vitte a sárga fényt a faggyúgőztől megfeketedett felületen Ferenc József egyenruhás alakjáról egy szőlőfürt rajzára, onnan egy földig hajolt nőbe hátulról hatoló katonára, a kasza helyett sarlóval megmintázott halálra italos versezetekre, szüretek hozadékát rögzítő számokra, százötven év firkáira sorban. Egy gazdátlan tenyéren álló nádtetős ház és egy részeg ördögöket hordozó hintó között megtalálta, amit keresett: nevét, s alatta egy dátumot. Születése napján vésték oda az áldomást ivók. Cifra, szép írás, az N betű helyén világosabb folt. Nagyapja ökle pattintotta le azt a darabját a pincefalnak, amikor megszédült az öreg, és megindult alatta a föld, elmagyarázta a szomszéd pontosan, meg is mutatta a mozdulatot. A halál győzött, de az öregember ütött először, így járta a régiek között a hegyen. 31
