Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Varga Domokos: Hangok és hangulatok
További területek Próbáljuk kitapogatni, milyen további területek volnának még érdemesek részletes vizsgálódásra. Zolnay fenti két példája, a rozoga és a nyelvújítási ázalag, azésag együttes kellemetlen hatására utal. Az izgat, izgága, bizgat, birizgál, zargat, zug- (pl. zugutca), zegernye, hézag, duzzog is támogatja ezt az érzésünket, bár a zeng, zizeg mintha ellene szólna némileg, s talán még a buzog, buzgó is (ez utóbbinak az átvitt értelme kezd ugyan újabban rosszallóra fordulni). A zokon vesz, zokog, zaklat, zakatol, zökken bántóan kemény hangzása felől ellenben vita sem lehet, s afelől sem, hogy ennek szintén megvan a maga érzelmi ereje. Még ha a zeke, zakó teljesen közömbös is. A zaftos és a záp (megzápul, záptojás) hangalakja is jellemzően ellenszenves. Klasszikus példa viszont a jelentés adta hangulat elsőbbségére — szemben a hangokéval — a gaz és az igaz összecsengése. Másutt azonban kétségtelenül gyakran egybejátszik „hangalak és képzettartalom”. Észbeli fogyatékosságot jelentő szavaink közül például meglepően sok szól b és gy hanggal, így a balfácán, balga, bamba, bangó, barom, bárgyú, báva, bikfic, a németből átvett blöd, a bolond, bódult, böszme, bugris, bugyuta, buksi, bumbuluc, bunkó, buszma, buta, habókos, háborodott, hebehurgya, hebrencs, hibbant, hóbortos, kába, ostoba, sükebóka, tébolyult, vagy a gyagyás, gyüge, gyügyü, agyalágyult, együgyű, félkegyelmű, gógyi, gügye, meggárgyult, ügyefogyott... Ez a két hang egyébként is meglehetősen gyakran fordul elő pejoratív szavainkban, bár ellentétes jelenséggel is bőven találkozunk (példa rá a bátor, boldog, bölcs, a gyönyörű, a gyöngy és a győz is). Vigyázni kell hát minden általánosítással, még ha erre csábítanának is a gyarló, gyatra, gyáva, gyönge, gyaláz, gyilkol, gyötör, gyűlöl, vagy a gyász, szégyen, rongy, ringyó, az irigy, mirigy, ürügy stb. A nyelvdöccentő h-ról már szó esett. A pökhendi, nyikhaj mellé talán még a kiejtésben k-va\ hangzó nyughatatlan (nyughass már, nem nyughat) is odasorolható. De más helyzetben is sokszor érzünk bele hangulati értéket szavaink h-jába. így például a léha, lajha, szajha, mostoha, pacuha, böhöm, behemót, potrohos, pohos, dohos, csahos, dühös, kehes, golyhó, tahó, mohó, bohó, puhány, trehány, tohonya, henye, hanyag, csihés, csukás, duhaj, suhanc, siheder stb. mintha nem volnának minden hatás nélkül egymásra. Kölcsönös vonzás érezhető A-val kezdődő pejoratív szavaink között is, amelyeknek a felsorolását a henye, hanyag, habókos, háborodott, hebehurgya, hebrencs, hibbant, hóbortos említésével már el is kezdtük, de most hadd folytassuk a többivel: habzsi, háklis, halvány, hamis, haragos, hazug, hányaveti, házsártos, hetyke, hepciás, hideg, híg, hírhedt, hitvány, hiú, hórihorgas, huncut, hülye... Számos ilyen igénk is rosszalló hangulatú, mint a hajbókol, hantái, hazudik, hergel, hetvenkedik, hímez-hámoz, hivalkodik, hízeleg, hőbörög, hőzöng, s talán a hurcol, hüledezik s az összetett hoppon marad is. A jelzőként is használt, illetve főnévi értelemben is minősítő hajcsár, hárpia, himpellér, hóhér, hörcsög sem kelt kellemes érzéseket, az utóbbi kivált emberre vonatkoztatva, ahogy a hercehurca, huzavona, hókuszpókusz, hűhő, hajcihő, haddelhadd, sőt a humbug, hírig, hajsza sem. A hűbelebalázs és a hüvelykmatyi viszont inkább csak lekicsinylő. Végül a hézag, hiány, hiba, a háború, harag, halál, homály, a hanyatlik, hervad, hamvad etimológiailag szintén nem tartoznak össze, mégis erősitik egymás hangulatát, ahogy az Előszó ban, Vörösmarty versében még a hó és a halál is egymásra felel: Most tél van és csend és hó és halál.. . Élesen kiüt viszont e vonzáskörből a hála, a haszon, a hű, a higgadt, a hozsánna, a hurrá, s nem utolsósorban maga a hangulat. 80
