Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Varga Domokos: Hangok és hangulatok
Áthallások Nyelvünknek még egy sajátos jelenségét érdemes közelebbről szemügyre vennünk. Az Etimológiai szótárban gyakran találunk a szócikkek végén olyan utalásokat, amelyek egyes szócsoportok tagjainak közelebbi-távolabbi rokonságára utalnak. Induljunk el egy nyomon, például a kiterjedt atyafiságú bog szóén, s a hivatkozott szavak utalásai alapján továbbhaladva, vegyük számba az összefüggő egész szóbokrot. Tehát: bog, ág-bog, bogáncs, boglya, bokor, bokréta, buga, bugolya, csög-bog, gabalyit, gebe, gebed, gebeszkedik, gémbere- dik, gomb, gombóc, gombolyag, gombóta, gombolyít, göb, göbe, göböly, göbörcsös, gömb, gömböc, gömbölyű, göngyölít, gönye, gönc, döncöl, dönt, dől, guba, gubacs, gubancos, gubbaszt, gunny ászt, kornyadoz, gunyorodik, gunyoros, gúnyol, gubó, gumó, gümö. Mindezek jórészt egyetlen — csomó, bütyök jelentésű — alapszó származékai, amelyek között vannak mélyhangúak és magashangúak, vannak hangátvetésesek — £-vel kezdődők —, vannak nazális mésn hanggal bővültek, vannak különféle kicsinyítő és egyéb képzőkkel ellátottak, igévé fejlődöttek, ikerszóvá alakultak és így tovább. A szócsalád egy részében „uralkodóvá vált a gömbölyűség képzete”, más részében a bozontosságé, illetve az összete- kerésé, -tekeredésé, meggörbülésé, gyömöszölésé. A mi számunkra ebből különösen érdekes, hogy a gönc, döncöl, dönt, dől csak a gönye, göngyölít révén, a gunnyaszt, kornyadoz, gunyorodik, gunyoros, gúnyol pedig csak a gubbaszt révén kapcsolható a rokonsághoz. Magyarán itt nehezen megfogható, mégis valószínűsíthető áthallások történtek, így jöhettek létre a göngyölít és a dől, a gubbaszt és a gúnyol közötti igen eltérő szóalakok és jelentések. Hasonló áthallás játszhatott szerepet a ragaszkodik, kapaszkodik, akaszkodik, csimpaszkodik, csipeszkedik szócsoportnak a kialakulásában, illetve a gebeszkedik kel való kibővülésében. Ilyen áthallásokkal minden nyelv tele van, de a magyar még tán az átlagnál is jobban. Az etimológusok elsősorban a közös alapszóból eredő származékokat kutatják, s lelnek rá olykor meglepő összefüggésekre olyan szavak között, mint a kacs, kacska, konty, kancsal, kuncsorog, vagy a kósza, kóvályog, kalandozik, kalimpál, kallantyú, kilincs, vagy a lecsó, a locsol és a loncsos. Minduntalan kénytelenek azonban a különböző eredetű szavak közötti áthallásokkal is számolni. Mindabban, amit a különféle hangok hangulati szerepéről eddig elmondtam, valójában szintén ez a jelenség nyilvánul meg. Hatása azonban még ennél is jóval szélesebb körű. A hangutánzó-hangulatfestő szavak közötti áthallásban sokszor még a hangulati elemek játsszák a főszerepet. így kapcsolódik egymáshoz például a nyüzsög, pezseg, bizsereg — talán a hemzseg is —, számos népnyelvi alak- és jelentésváltozatukkal együtt. Vagy a fortyog, szortyog, kortyog, horkol, s talán még a rotyog is (bár a fortyog más oldalról a forr, forog rokonságába is beletartozhat). Vagy a morc, mord, mormol, morog. Vagy a csömöszöl, dömöcköl, gyömöszöl. És így tovább, ezek közismert — bár gyakran inkább csak valószínűsíthető, mint bizonyítható — tényei nyelvünknek. Minket azonban ezúttal jobban érdekelnek az etimológiailag egymáshoz alig vagy egyáltalán nem köthető, sokszor még hangfestőnek sem igen mondható szavak, amelyek hangulatuk révén valamiképpen mégis együvé tartoznak. Csokrok és bokrok A kever-kavar például a szófejtők szerint még a „hangfestés szintjén” is elég bajosan társítható a zavar, s még kevésbé a habar, sodor, teker, csavar, facsar igével. Az utóbbi kettőnek az egymás közti kapcsolatában, „jelentésfejlődésében” ők is számottevő áthallást feltételeznek. Egyébként azonban — a köznapi nyelvérzékkel ellentétben — e szavakat nem kötik egy csokorba. 81
