Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
hangosan kérdezem, hogy ki vár engem? Farmernadrágos, halványkék inges, tőlem fél fejjel magasabb tinédzser ölel át két lehetetlenül hosszú karjával, két oldalról megpuszil. O. a nagyobbik fiam. Közel egy éve nem láttuk egymást, egy pár szóval azonnal programot szerkesztünk, visszamegyek a szobába, végképp rendbe teszem magam, s elmegyünk a Duna partjára, légi-vízi parádét nézni. O. tizenhetedik éves, két hete jött haza első önálló külföldi útjáról. Végig vonatozta az NDK-t, nem feledett ki egyetlen nudista strandot sem, ömlik belőle az élmény. Bele-bele kérdezek, főként arra vagyok kíváncsi, Drezdában megnézte-e a Zwingert, vagy csak a tenyérbemászó cicijű lányokat? Megnézte, a Pergamon Múzeumot is, Rostockban meg valami hajómodell-kiállítást. Meissenbe azért nem jutott el, mert a barátja nem volt hajlandó arra menni. Az Unióban ebédeltünk — valamikor kettő után sétálunk a Belvárosban, iszunk a Hermesz-kút vizéből, aztán O. kikísér, fél hatkor szolgálatba állok. Nagyfőnököt megkérem, hogy — mivel éjjel úgysincs szükségem az ágyamra —, hadd aludjon benn O. Persze ez csak egy kísérlet, kilencven százalékig biztos vagyok benne, hogy nem engedi meg. így is történik, kemény fapofával fogadom. O.-t nem zavarja, bemegy a városba, megnézi a tűzijátékot, s megígéri, hogy visszajön. A KlOSZ-osok oda vannak sétahajózni, a mi lakóink — akik itt maradtak — egyetlen épületbe, az I.-be vannak „összegyűjtve”. Csendes a társalgó, a főnökök elmentek, ülök az I. épület portája előtt a kényelmetlen széken, amikor bejön egy elhanyagolt ruházatú, görbelábú, imbolygó járású tökrészeg néger, homlokon csókol, összeborzolja a hajamat és eltűnik a csapóajtó mögött. Ocsúdok, felpattanok, a többiek visszafognak, amikor utána mennék: „Hagyjad, ez Ali, szudáni, szabályos belépője van, FÜSZERT- dolgozó, politikai okok miatt nem mehet haza.” Oké — ezt is tudom: részeg négert, ha homlokon csókol, be kell engedni. Ez eddig rendben, de mi legyen azzal a józan színes bőrűvel, aki nem szeret puszilkozni férfiakkal? Fél tíz után megjön O. Beszaladok a szobába, kihozok egy plédet neki, s elmagyarázom, hogyan jut ki a bányató partjára, ahol valamelyik bokorban majd megalszik. Vállalja is, csak morog, hogy legalább tizenöt NDK-beli város parkjában aludt a nyáron, remélte, hogy az idén már minden éjszaka lesz fedél a feje felett. Azért elmegy. Egy jó óra múlva U. néni érdeklődik a gyerek után. Mondom neki, hogy hol alszik. Kezembe nyomja a zseblámpát, menjek keressem meg, hívjam be; nem a szobában, de a társalgóban, a parkettán majd alszik. Kicsit tanácstalan vagyok, nem szeretek főnöki ukászokat megszegni — akár egyetértek velük, akár nem —, de E. is mondja, hogy menjek csak. Behívom a srácot, hamar elalszik odabent. Reggelre megtudom, hogy U. néni komoly tekintély a Nagyfőnök előtt — ha van valaki a házban, akinek nem lesz baja az engedékenységből, akkor az ő. Tizenegy után jönnek meg a vendégek, igen hosszan szállingóznak, egy óra is elmúlik, mire elcsendesedik a társalgó. Beszélgetünk, most valahogy senkinek sem jött meg az alhatnékja — kivéve természetesen A. bácsit. U. néni és E. bemutatják nekem a dolgozókat — azokat is, akiket még nem láttam. így tudom meg, hogy van másik főnökhelyettes is, nemcsak a szemüveges szőke, az most szabadságon van, háromgyerekes fiatalember. L. — a gondnoknő, aki elhelyezett — unokahúga T.-nek, az ugyanabban az épületben dolgozó másik gondnoknőnek, a lányszálláson lakott, az idén ment férjhez, akárcsak I., aki a felvételi irodában dolgozik. Van még egy tisztviselő, T., őt sem láttam még, szintén szabadságon van — süketnéma, hallani semmit nem hall, szájról azonban kitűnően olvas, a beszédjét meg lehet érteni. Amíg mi csevegünk — időnként persze, be-berajzolunk egy-egy későnjövőt — A. bácsi édesdeden alszik. Most reggel négykor nem Cs. és a lánya — a büfések — jönnek, hanem Pöttyös és Erzsi, szélsebesen, de precízen rendbeteszik a társalgót. Negyed hatkor felköl- töm O.-t, kimegy a ház elé a parkba, húsz perc múlva utána megyek, beutazunk a városba, reggelizünk és ő utazik haza, megígérte az anyjának, hogy még délelőtt hazaér. Visszajöttem, nagyot aludtam, a délutánt a Széchenyiben töltöttem, s most, este, amikor megjöttem, itt találtam a szobatársamat. Vékony, kicsit hajlott hátú, kopaszodó ember, kubikos az egyik közép-magyarországi mélyépítő vállalatnál, az idén decemberben nyugdíjba megy. Panaszkodom neki amiatt, hogy nem adják ide nekem a másik szekrényt, így a ruháimnak is csak egy részét tudom kipakolni, keserves dolog, mert hová teszem a 56
