Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Hegyes Zoltán: Venyigenapló
könyveimet, egyéb papírokat? (Beköltözésem másnapján kértem a takarítónőt, hogy nyissa ki a szekrényt, mivel már akkor tudtam, hogy azt az ő férje használta, aki májusban (!!!) elment nyugdíjba. Azt válaszolta, hogy majd megbeszéli a főnökkel. Nagyfőnök két napra rá: „Egy embernek egy szekrény jár! Magát ne izgassa, ki és miért tart ott zárva egy szekrényt!”) Kérdi Pista bácsi, hogy a Rozi miért nem nyitja ki a szekrényt? Mondom azért, mert azt mondja, hogy majd jön vissza a férje dolgozni, s akkor kell neki a szekrény. „Az akkor jön vissza dolgozni, amikor én római pápa leszek, hiszen nincs egyetlen porcikája, ami nem beteg, alig érte el a nyugdíjat!” — mondja az öreg. Ezzel alszunk el. (augusztus 28.) Elmúlt két hete, hogy dolgozom—lakom. Kezdem kiismerni a ház rendjét, megismerni a lakókat. Első és legfontosabb: a lakó egy szükséges rossz, szükségesnek is csak azért szükséges, mert az alkalmazottak rajta keresztül jutnak fizetéshez. A lakót ugyanis lehet nevezni alkoholista csavargónak, tetves cigánynak, büdös latornak, börtöntölteléknek, de megkérdezni tőle, hogy s mint érzi itt magát, azt már nem lehet. Vagy ha lehet is, én még senkitől sem láttam! Ismerem már T.-t, a gazdaságis, süketnéma fiút, jóindulatúnak látszik, ígérte, hogy kapok munkaruha-utalványt. Megjött szabadságáról a másik helyettes is, alacsony, vékony fiatalember, nem ereszkedik le hozzám, a portáshoz, harmad-negyednaponta köszön vissza. Őt sem, a Nagyfőnököt sem érdekli, hogy mi történik egész nap a három házban. Reggel, amikor bejönnek, mennek a főportára, megnézik a portanaplót — lehetőleg azt is szó, azaz: a portással való beszélgetés nélkül. Naphosszat bolyonganak a házban, mint az elkárhozott lélek, anélkül, hogy hozzánk, Pöttyösékhez vagy a lakókhoz egy szót is szólnának. Nagyfőnök a minap két óraütést állt a főporta és az I. épület portája között — sem U. nénihez, sem hozzám nem szólt. Úgy látom, aki itt dolgozik, az a két hátulsó épület összesen négy gondnoka, meg a töl- töttgalambforma I. a felvételi irodán. L. — szemmel láthatóan nő a pocija — szórakozottságában, azt ne mondjam: trehányságból már kétszer csinálta meg, amióta itt dolgozom, hogy a háromágyas szobába öt embert fektetett. A másik épületbeli gondnoknak kellett helyrehozni a hülyeségét. Ő például kitűnő kapcsolatot tart a másik L.-el, a telefonossal, amikor délelőttös, két-három órácskát is elüldögél nála. ... pedig, ha nem dolgoznék itt, nekem akkor is közöm lenne a lakókhoz, ezekhez az emberekhez. Közülük kerül ki egyetlen arisztokrata barátom — Herczeg a vezetékneve — aki sose részeg ugyan, de állandóan fel van töltve. Van szakképesítése, de a jobb kereset miatt rakodó az egyik közeli vállalatnál. Itt lakik a főnöke is, ő mondta róla: „Ezt az embert hívhatom éjjel-nappal, hívhatom a kocsmából, ez ott van, ahol dolgozni kell!” Én inkább arról faggattam házi arisztokratánkat, miért mindig a borközi állapot? „Pajtás! Ha egyszer teljesen kijózanodnék, még több disznóságát venném észre ennek a kurva világnak —, aztán talán neki mennék a Dunának! .. . Mert nekem is van lelkiismeretem, ha nem is hordom pirosra festve a belsőzsebemben!... hát inkább iszok!” Vagy itt van B. Pista bácsi. Cigányember, a szálló önkéntes rendőreinek csoportvezetője, szállásbizottsági tag. Lábadozik egy könnyebb trombózisból, rengeteget segít nekünk itt a portán. Apródfrizu- rás, nagydarab barna fiú rakott elém valamelyik nap, késő este egy fél dinnyét. V. Endre, esztergályos, Miskolcon szerezte szakmunkás-bizonyítványát. Amíg a dinnyét eszem, töviről-hegyire kifaggat: hol, hogyan, mennyi bélyeggel felszerelve kell benyújtani az útlevél-kérelmet? Máris kezd kialakulni az a véleményem, hogy fele annyi dolga sem lenne a szálló fegyelmi bizottságának — mert van ám! keddenként két-három órát is üléseznek a saját irodájukban —, ha szóba állnának a lakókkal. Ha időnként beszélnének velük. Ha emberszámba vennék őket. A legutóbbi „naplós” nap óta egy ízben 24 órát dolgoztam egyfolytában. (Elég is volt.) Az történt, hogy 22-én reggel úgy nyolc körül odajött hozzám Nagyfőnök, s megkérdezte, hogy mennyi időre is kellene elmennem? Mondtam, úgy két órára. Előre szólította S.-t, én elmehettem az OTP-be, 10-re itt voltam, visszaültem a helyemre. Délben bejött C., Hunyori néni partijának kopasz portása, az, aki kiderítette, hogy valaha egy cégnél dolgoztunk, s lerohant azzal, maradjak bent helyette éjjelre dolgozni. Nagyfőnökhöz utasítottam — bár, mivel megbeszéltem O.-val, hogy öccsöstül eljönnek 23-án reggelre, nekem is jól 57
