Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Herceg János: Bácskai puszták, történetek

ben a gazdasági egyesület a pusztákon dolgozókról kért jelentést, csaknem egyöntetűen azt a választ kapta: Munkásban nincs hiány, de mind szervezeti.

A bácskai puszták népe így adott jelt arról, hogy megértette az idők szavát.

* * *

A szállások lakóházai és egyéb épületei rendszerint a földbirtok nagysága szerint változtak. A meghatározás a régi világ szóhasználatában: birtokos, már nem vonatkozott a pár holdas földművelőre. Ő csak paraszt volt, míg a birtokos már vagyonosabb gazdálkodó, száz-kétszáz holdon felül, s őt már földbirtokosként illett emlegetni. Ezer hold fölött már lehetett uradalom is a bácskai birtok neve, sőt ha egy tagban volt, mint említettük, pusztának is mondták.

A szállás úgynevezett egyenes ház volt, s a tehetősségtől meg a családtagok számától függően határozták meg a helyiségek számát és nagyságát. A szegényember szállása rendszerint a tipikus két szobából állt, középen konyhával, kihúzott eresszel, akár nádas volt, akár cserepes. S azután következtek a szükségnek megfelelően a többi, jobbára már a gazdasághoz tartozó épületek.

A szállás hát nem tanya volt, hanem szállás. Nem azért, mintha rendeltetésében, külső és belső berendezésében különbözött volna, mondjuk a szegedi, vagy más alföldi tanyáktól. A neve tette a különbséget, a neve, amelyet németek, szerbek, bunyevácok, magyarok egyformán magukévá tettek. Népeket húzott egymáshoz közelebb a szó, ezzel volt sajátosan bácskai, mint sehol a világon.

Magyar síkon nagy iramban át Ha nyargal a gőzös velem havas, nagy téli éjjelen Alusznak a tanyák.

Ady szép költői képe általánosságban ráillik a szétszórt, lombok alá bújt bácskai tanyákra is, anélkül azonban, hogy a szállás mélyebb és szélesebb, ha úgy tetszik történelmi értelmét és bensőségesebb hangulatvilágát azzal, hogy több nép nyelvében kapott helyet, érzékeltetni tudná. „Megszáll a madár, letanyáz a jószág” — magyarázza Móricz Zsig- mond az óbecsei szállásokról szóló írásában, mint aki nomád ősök vonulását látja, és honfoglaláskori emlékek ízét érzi a „szállás” szóban.

De Bácskában a föld megoszlása folytán nem is volt igazán nagybirtok, mint északabbra. A kétszáz év előtti népes telepítések csak itt-ott hagytak meg nagyobb birtokot. A Redlek, a Cottmannok, a Grassalkovichok birtokain kívül átlagban tíz-tizenkét holdas parcellákra oszlott az egész Bácska. A többséget törpebirtokosok jelentették, a szállás-lakók, nemcsak lélekszámban, de a holdak és a gazdaságok számában is. Hogy aztán kialakult a maroknyi bácskai dzsentroid társadalom, az már részben a polgáriasodásnak volt az eredménye és nem csupán az ősi juss gyarapodásának. A Dungyerszkiek, a Szemzők és Lelbachok is inkább csak újgazdagok voltak.

Régi bácskai térképeken, Kanizsától és Bezdántól lefelé jóval több volt a szálláscsoport, mint a képviselőtestülettel rendelkező községi vagy falusi település. Csoportosulásukat nemcsak az összetartozás, az emberi közelség vágya váltotta ki a szálláslakókból, hanem az időközben végbement parcellázás ténye is. Akik pedig igy jutottak földhöz, azok az ottlakásukat is kénytelenek voltak az új szerzeményen biztosítani.

Az ilyen szálláscsoportokban lakók a szerencsésebbek közé tartoztak. Nem voltak annyira magukra hagyatva, mint a szétszórt, nagyobb birtokok közé szorult, vagy épp azokon szolgáló szállásiak. Kiáltani lehetett egymásnak, a kutyaugatás is áthallatszott, és fagyos téli estéken, egymáshoz vezető ösvényeket tapostak ki, éjfélig is elüldögélve egy-egy szálláson, beszélgetve, kártyázva, iszogatva, farsang idején még bálákat is rendezve.

Előbb-utóbb iskola is épült az ilyen szálláscsoportokban, a vasút építésénél is figyelembe vették, ha mindjárt maradtak is még gyaloglásra való kilométerek. Az ilyen szálláscso36