Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÍRÁSOK SZOCIOGRÁFIAI KÖNYVEKRŐL - Csalog Zsolt: Cigányon nem fog az átok: részletek
ültünk, teáztunk, hallgattuk az éneket — szóval jól érzettük magunkat nagyon. Vót ott nekem rengeteg rokonyom! Mer ÖZÖN sok rokonyom van — de vót ott vagy HARMINC cigány biztossan! Ez is hitt, az is hitt az asztaláho. — Nem — mondom —, hagyjatok, jó nekem itt a Nyuszival! Egy tesvírem nekem ez a Nyuszi — szóval a nagynéném fia, de csak tesvíremnek vettem mindég. Jóformán én neveltem űtet, meg a nagynéném jányát is, a Puszinkét, mind a kettőt én neveltem, mer meghalt az anyjok, meg a Nyuszikának az ikertesvírje is meghalt, ászt így a két gyereket én fogtam fel. Pali vót a rendes neve a gyereknek, de Nyuszinak hittük. Mer veres, a haja is veres, meg a szeme is veres, igen dísztelen ember a Nyuszi, de jó ember. Sok bajjom vót vele, mer beteges vót nagyon, csak hét éves korába kezdte meg a beszídet — mindegy no. — Én megyek hozzád mamám, én megyek hozzád! — aszondja a Nyuszika, de dadogva — mer dadogott. — Jó van, gyere, üljünk akkor mi ketten! — így ültünk be hátra egy kis asztalho. Hámian, mer a Nyuszi felesíge is gyött. Árulták persze a jegyet, amivel nyerni lehetett — vettem én is kettőt. Ülünk, teázunk, beszílgetünk — na, húzzák a sorsolást! Hogy mellyik nyer, mellyik nem! Az énekesnő húzgálja kifele, meg az mondja be a számokat is, egymás után — nyertek ott tortát, nyertek pezsgőt, konyakot, íllyesmiket, a sok cigány is, eggyike a másika után viszi el a finom italokat, — — Nízzed má — mondom a Nyuszinak —, nízzed mennyit nyernek! Ászt egy se tudja megkínálni tortával a pesti énekesnőt! Hát má csak meg kéne kínálni, vagy meghíni asztalho! De SENKI, egy se, az összes cigán közzül egy se híja! Pedig nyert vagy öt cigány! Az eggyik jegyem lement má, nem nyert semmit. Nízem a másikat — kilencven hatos vót, emlíkszek még most is rá —, mondom: — Ennek nyerni KELL! Ha az íg a fődre leszakad, akkor is nyerni kell neki! — Egy nagy üveg pezsgő következik! — aszondja a színpadon a pesti énekesnő. Húzza ki a számot, óvássá be: — KILENCVEN HATOS! Hóó, a Nyuszi rögtön kapja ki a jegyet a kezembül!: — Én e, én e, enyim! — Viszed el a kezed?! — mondom. — RÖGTÖN vidd innen a kezedet, he! — Itt van — mondom —, enyim a kilencven hatos! — Tessék akkor kigyönni! Odamegyek a szinpadho, mutatom a jegyemet. — Áá, kilencven hatos, nyert egy nagy üveg pezsgőt! Tessék, itt van! — Nagyon szípen köszönöm — mondom —, elveszem. De rögtön vissza is adom. Mer én ezt a művésznőnek ajándékozom. Amír ollyan sok szíp magyamótát ínekeit nekünk! Fogyassza el egíszsíggel! — Óó — aszondja —, köszönöm! — elvette. De én OLLYAN tapsot kaptam! — Magát tapsolják — aszondja a pesti énekesnő —, forduljon meg, oszt köszönje meg! Hajoljon meg a közönsígnek! Visszafordultam a níphe — de nem meghajoltam én, csak a fejemet hajtottam meg kicsikét. Megköszöntem szípen a tapsot, vagy ötször is. Súgja ott nekem az énekesnő: — Micsoda felsigessen hajol meg! — Igen — mondom —, hát nem térgyepelhetek le nekik! KOMUNISTA vagyok! Elindulok vissza a hellyemre — de menni se hagynak! Nem tudtam menni a níptül! Mer szerte-szíjjel szedtek! Gyön Stájner Annus, megfog, megölel, megcsókol, — TUDTAM hogy te vagy a legokossabb a cigányok közt! SENKINEK nem jutott eszibe hogy kínálja, vagy adja neki a tortát, CSAK neked! — aszondja. — Tudod mit csináltál most? A cigányokat ÍGY felemelted! Jaj de okos vagy, kedvesjó Julisom! — és összecsókolt! — Jó van — mondom —, megyek a vécére. Mer nagyon kell! De nem engennek ám, nem enged a níp! Visznek, sodornak! 61
