Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Szabó A. Ferenc: "Magyarország felfedezése" - folytatódik: [a szociográfiai könyvsorozat ismertetése]

egy év múlva új népesedési rendelkezések léptek életbe. Első pillantásra olvasóellenes, monomániás gyűjteménynek tűnhetett, amely ráadásul minden „körmönfont” tudományosságot félretéve, elsősorban az érzelmekre kívánt hatni. Tehát mégiscsak vérbeli szociográfia volt, formai rendhagyósága ellenére! Olvasói levelek tömegéből montírozta össze szerzője a 60-as és a 70-es évek fordulójának jellegzetes magyarországi emberi-társadalmi motívumait az utódok vállalásával és felnevelésével kapcsolatban. Talán ez az érzelmesség, ez a tudatosan fölvállalt hétköznapiság nem tetszett kritikusainak, akik az irodalmias, érzelmekre apelláló szociográfia helyett inkább a racionalitást megcélzó tudományos szociológiát preferálták volna a sorozatban. Valami igazuk mindenképpen volt, még akkor is, ha kézenfekvő, hogy a két műfaj megférhet egymás mellett egy ország szellemi életében, nem kell feltétlenül egymás rovására terjeszkedniük. Ugyanis az Erdei által képviselt tudományos szakszerűség a későbbi kötetek közül talán csak Márkus István Nagykőrös c. könyvében volt fellelhető. (1979) Több szerző ott is könnyedebben írt, ahol tárgyszerűbben, alaposabban kellett volna. A Darvas által igényelt történeti megközelítés sok esetben egy-két helytörténeti munka hosszas idézgetésében merült ki. Különösen a társadalom szűkebb szeletét, egy-egy iparág, család, szakma szociográfiáját vállaló szerzőtől lett volna elvárható a mélyebb tudományos, szociológiai igényesség. Egy táj, egy népcsoport, egy város életét csak irodalmi eszközökkel, színes portrékkal, lírai emlékezésekkel is vonzóan meg lehet írni, egy szűkebb valóságszelet feltárása azonban mindenképpen igényli a mélyebb, adatoltabb elemzést.

Egy szerző mégis képes volt arra, hogy a hagyományos eszközökkel egy ilyen mélyfúrást is rendkívül magas színvonalon végezzen el. László-Bencsik Sándor könyve igazi reveláci- óként hatott olvasóira. (Történelem alulnézetben, 1973.) A szociográfus élete úgy alakult, hogy hosszú éveken át exportcsomagoló munkásként dolgozott. Nem „témát választott”, nem „emlékezett”, nem „kérdezősködött”, nem „szociológiai felmérést” csinált, hanem élte a fizikai munkások mindennapi életét. így egyszerre belülről és kívülről, „alulnézetben”, majd amikor felismerte helyzetét és elhatározta a könyv megírását, társadalmi nézőpontból tudta feltárni a munkáséletet. László-Bencsik megérezte, hogy sohasem szabad egy aktuális témáról aktualizálva írni, csak tiszta szívből és teljes elkötelezettséggel a társadalmi valóság iránt. Könyve nyomán tudatosulhatott olvasóiban — ha addig még nem tapasztalták volna —, hogy a megváltozott társadalmi viszonyok között is a munkások viselik a legnagyobb terheket, a legnehezebb körülmények között, a legcsekélyebb javadalmazás fejében. Munkájukat nem végzi el helyettük senki, egyelőre még a gépek sem. Az új társadalmi rendszer, különösen korai szakaszán, csak azzal segíthet a munkásembereken, hogy kiküszöböli a régi társadalmi rend kiáltó egyenlőtlenségeit, és lehetővé teszi a legjobbaknak, a legmozgékonyabbaknak a kiemelkedést, a magasabb társadalmi polcra kerülést. De az osztály egyelőre még megmarad. A kiváltak helyét újak foglalják el, a parasztság föltölti a megüresedett sorokat. Ha Erdei a tradicionális társadalom felbomlásának jellegzetes tüneteiről úgy fogalmazott, hogy „parasztnak lenni tovább lehetetlenség”, e könyv fő tanulságaként — négy évtized múlva — az hatott katartikusan az értő magyar olvasóra, hogy felismerhette, munkásnak lenni viszont még sokáig muszáj lesz.

Sikeres könyve volt a sorozatnak Végh Antal Erdőháton, nyíren c. munkája (1972), amellyel bizonyította, hogy a penészleki riport nem „kicsúszott”, egyszeri siker volt számára a műfajban. Bizonyította, hogy mind szűkebb pátriáját, az Erdőhátat, benne szülőfaluját Majtist, mind a tágabbat, Szabolcs-Szatmár megyét jól ismeri. Végh szociográfiai írásának erényei: a sallangmentes, célratörő stílus, a kiváló megfigyelőképesség, ahogyan az égetően fontos, megoldásra váró kérdéseket ki tudja választani. Nem téved számára idegen területekre, csak abban az esetben szól bele a dolgokba — de akkor keményen —, ha felkészült a témából. És ez a falusi tanítóból országosan ismert íróvá emelkedett szociográfus fontosakat írt az almatermesztés problémáiról, a vidéki ipartelepítésről, a pedagógusok és az iskolák helyzetéről, és nem utolsósorban a szatmári népélet hagyományairól.

36