Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Szabó A. Ferenc: "Magyarország felfedezése" - folytatódik: [a szociográfiai könyvsorozat ismertetése]

végbe ez a változás — a nagyvilágban tapasztalható hasonló jelenségek példájára — nem csupán a jóakaraton, a felvilágosultságon múlik az ember természeti környezetének sorsa. Azért is romolhatott az ország természeti környezetének állapota a 60-as és a 70-es években, mert nem épültek ki kellőképpen azok a gazdasági döntési mechanizmusok, amelyek a helyi, az általános, és a globális érdekek megfelelő képviseletére és ütköztetésére lettek volna alkalmasak. Egy idős tudós, az 1981-ben elhunyt Jócsik Lajos, aki ifjúkorában résztvevője volt a csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalom szociográfiai akcióinak, muta­tott rá ezekre az összefüggésekre Egy ország a csillagon c munkájában. (1977.) Varga Domokos másik, a sorozatban megjelent kötetének, A vizek könyvének (1976) is lényegében ugyanez volt a kicsengése, amellett, hogy részletesen leírta az ország vízgazdál­kodásának és vízvédelmének gondjait. Ezek a fontos művek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a 80-as évek elején a vizeink körül kibontakozott széles körű viták (A Balaton védelme, a dunai vízierőmü kérdése) olyan nagy érdeklődést keltettek. Ez a két szociográ­fia ugyan néhol terjengős, leckefelmondó volt, de kétségtelenül formálta a közgondolko­dást. Napjainkban már ezrek és ezrek figyelik aggódva két legszebb tájunk és legfontosabb üdülőterületünk sorsának alakulását. A Magyarország felfedezése sorozat „tudós” szociográfiái közül a legjelentősebbet Erdei Ferenc írta (Város és vidéke, 1971.) Azért használjuk ezt a kifejezést, mert a sorozat kötetei tulajdonképpen két fő csoportra oszthatók. Az egyik csoportba sorolhatók azok a művek, amelyekben az anyag írói megformálásán van a hangsúly, míg a másik csoport Írásaiban a társadalomkutatói szempontok dominálnak. Erdei könyve szintézise volt mindazoknak a céloknak, törekvéseknek, amelyek a sorozat megindítását szorgalmazták. Egyszerre volt tudományos igényű, kritikus kifejtése az ország közigazgatási, gazdaságszervezeti gondjainak egy konkrét területen, Délkelet- Magyarországon, úgy, hogy egyúttal ennek a régiónak izgalmas leírását is adta. Stílusa bizonyította, hogy a társadalomrajz és az irodalom közötti válaszfalakat nem kell túlságo­san magasnak tekintenünk. Erdei hangja gyakran átforrósodott a személyes emlékek, tapasztalatok felelevenítése közben, hiszen lehetősége nyílott arra, hogy szülővárosáról, Makóról írhasson ismét, és arról a városról, Szegedről, ahol pályája kibontakozott. Ele­mezte a termelőszövetkezetek gondjait, nehézségeit, rámutatva a szakszerű gazdálkodás és az anyagi felemelkedés felé vezető, követésre méltó példákra. Mint gyakorló politikus­nak, óriási szerepe volt abban, hogy a magyar termelőszövetkezetek kialakították a nagyü­zemi gazdálkodásnak azt a formáját, amely azóta kiemelte mezőgazdaságunkat a szoronga­tó problémák, feszültségek mélyéből. A könyv az egyedi, különös és általános olyan megragadó, dialektikus értelmezését adta, amelyet azóta sem tudtak a szociográfiák meg­közelíteni. Nem feledkezett meg az alkotó ember szerepéről sem, érzékenyen ábrázolta az értelmiség helyzetét, perspektíváit. Megerősítette azoknak a döntéseknek a jogosságát, amelyek Szegedet és környékét — az 50-es évek vegetálásra ítélése után — az országos fejlesztések centrumába emelték. Ehhez persze kellett az algyői olaj vonzása is, mégis, Szeged azóta egyértelműen az ország egyik legjelentősebb gazdasági és tudományos központja. Erdei igazi nagy témája azonban a területfejlesztés és a közigazgatás kérdése volt ebben a könyvében is. Ismeretes, hogy a népi demokratikus korszakban, Bibó Istvánnal együtt, az évszázadok óta megmerevedett, hagyományos igazgatási forma, a megyei igazgatás megszüntetésére tett javaslatot. Az akkori koncepció a különféle méretű és regionális jelentőségű városok és környékük olajozott, alá- és fölérendeltség nélküli együttműködése mellett tört lándzsát, rámutatva arra, hogy a megyerendszer nemcsak megcsontosodottsá- ga miatt avult el, hanem azért is, mert a megyék mérete nem felel meg az élet realitásainak. A kisvárosok fejlődése elé akadályokat állít, viszont gátolja a nagy helyzeti energiával rendelkező városok „tartományi méretű” nagyvárosokká emelkedését. Szeged példáján éppen egy olyan város helyzetét mutatta be, amelyik rendelkezik ilyen dinamizmussal. A sorozat egyik későbbi remek kötete mutatott rá újra ezeknek a kérdéseknek a fontossá­gára. (Thiery Árpád: Királynék városa, 1981.) Veszprém egykor jellegzetes kisvárosa volt 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom