Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 4. szám - Vekerdi László: Embertudomány - kultúrák - történelem: a kulturális antropológia kihívása

csak meg, belülről és a maga szempontjainak megfelelően. A „dionyszoszi” kwakiutlokkal szemben például mennyire „apollóiak” a pueblo-indiánok kultúrái, mennyire racionálisan rendezik be az életüket, s hogy reányomja ez a bélyegét a hagyományos anyag egészére, díszítésektől a szertartásokig! Egy kultúra elemei sokfelől származhatnak, de jöjjenek bárhonnét, végül többé-kevésbé harmonikus mintázattá szövődnek, és ez a konfiguráció határozza meg az emberek ünnepi és mindennapi, szertartásos és közönséges viselkedését. De soha nem szigorúan és nem is teljesen. Egy kulturális mintázat mindig tartalmaz annyi össze nem illő elemet, hogy termékeny vagy romboló feszültségek keletkezhessenek benne, s még a legharmonikusabb is nagy egyéni variációt megengedő laza keretként képzelhető el csupán. Ez a feszültség és tolerancia eredendően hozzátartozik Ruth Benedict kultúra- felfogásához, és sokkal fontosabb, mint az unalomig elemlegetett „dionyszoszi” és „apol- lói” jelleg. Ruth Benedict kultúra-mintázatára nyilvánvalóan hatott a húszas-harmincas évek erős „kultúrmorfológiai” divatja — hiszen még olyan kritikus eleme se vonhatta ki magát hatása alól, mint Szerb Antal —, de sokkalta inkább Boas-tanítvány volt annál, mintsemhogy túlságosan ragaszkodott volna bármiféle merev meghatározókhoz és megha­tározásokhoz. Tudta ő jól, hogy minden kultúra életéhez elengedhetetlenül hozzátartozik a szüntelen változás, bár ezt a változást nem annyira a Boas-iskola enyhébb (Lowie) vagy erősebb (Kroeber) diffúzionizmusa, mint inkább Malinowski kultúra-dinamikája alapján értelmezte. Alfred Lewis Kroeber Boas-tanítványnak voltaképpen eretnek volt — Benedict szemé­re is veti ezt —, hiszen olyasféle szilárd „szuperorganikus” képződményekként képzelte el a kultúrákat, amikbe bediffúndálhatnak és törvényszerűen be is diffundálnak idegen elemek, ám nem átalakítók és helyettesítők gyanánt, hanem „additív inkrementumok”- ként, amelyek ugyan — kivált ha párhuzamos irányú belső „innovációk’’-hoz adódnak — annyira felgyűlhetnek, hogy akár a felismerhetetlenségig megváltoztathatják a képet, de ez a változás soha nem organikus evolúció eredménye. Bronislaw Malinowski ezzel szemben a „kontakt szituáció” szerepét tartotta jelentősnek a kultúrák változásában: két érintkező kultúra szükségképpen formálja és átalakítja egymást, és ez a globális dinamiz­mus határozza meg, mit vesz át egyik kultúra a másiktól. A diffúziókat nem holmi véletlen irányítja, „hanem határozott erők és nyomások a donor kultúra részéről és jól meghatáro­zott ellenállások a befogadók között”; következésképpen „a transzformáció egységei nem jellegzetességek vagy jellegzetesség-komplexumok, hanem szervezett rendszerek vagy intézmények”. A két kutató diametrálisan ellentétes képét a kultúra-változásról tán primér tapasztalati anyaguk is alakította: Kroeber elsősorban az észak-amerikai indián-kultúrák világában mozgott otthonosan, Malinowski a polinéz szigetvilágban; s míg az előbbiben olyan jelentős átvételek is, mint a puska meg a ló, inkább csak addiciónak bizonyultak, az utóbbiban szinte kezdetektől kontakt-szituációk termékeny intézményalakító erői ural­kodtak. Malinowski mindenesetre később az afrikai-európai kulturális érintkezést is ezen a polinéz-szemüvegen át ítélte meg, és ítélte — félre. Talán az efféle tévedések is indokol­hatták az újabb brit antropológia ódzkodását akár a legenyhébb általánosításoktól, s ragaszkodásukat a konkrét empirikus anyag határaihoz. Evans-Pritchard legalábbis még az elsietett elméletekkel igazán nem vádolható Radcliffe-Brown-nak is „hiábavaló speku- lációk”-at vet a szemére, s fölhánytorgatja a komparatív módszer összetévesztését az illusztratívval, amely egy-egy tetszetős magyarázathoz keres — utólag — találó ábrákat, mint pl. a thonga rokonsági-rendszer értelmezésében. A rokonsági rendszerek értelmezése centrális jelentőségű volt az egész kulturális antro­pológia fejlődése szempontjából; innét indult el Lévi-Strauss munkássága is, érdemes hát kissé részletesebben kitérni reá. A rokonság és a házasság kérdése a primitív kultúrákban már a múlt század kutatóit és utazóit erősen foglalkoztatta; kivált az incesztus-tabuval kapcsolatban. Radcliffe-Brown nagy érdeme éppen az volt, hogy kiemelte a kérdést a krónikus incesztus-centrikusságból, s nyomatékosan reámutatott a családi kapcsolatok csoportképző, békességet teremtő, biztonságot fokozó szerepére. Fölfigyelt rá, hogy a 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom