Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Sorsom: menni, menni...: László Gyula és Kőhegyi Mihály levélbeni beszélgetése
szükrefogottan szerepelnék csak, valójában Te mondanád el véleményedet szakmánkról és mindarról, amit éppen jónak látsz. Kicsit ódzkodok tőle, mert nem igen csináltam ilyesmit, de abban bízom, hogy Neked meg gyakorlatod van benne. Már arra is gondoltam, hogy magnóba beszélés helyett egyszerűen leírnál valami szöveget, ami éppen foglalkoztat, amit mostanában közölni akarsz a világgal és én megtördelem kérdésekkel. Vagy ez nem jól van így s pofátlanság? ítéld meg Magad s ha más módját találod jobbnak, akkor úgy csináljuk. Ha ugyan egyáltalán hajlandó vagy rászánni erre egy fél napot. Szeretettel és tisztelettel üdvözöl: Kőhegyi Mihály Jó egy hónap múlva jött a válasz: 1985. június 19. Válasz Kőhegyi Mihály barátomnak Bajára. A Forrás velem való beszélgetést kér tőle s ö tanácstalan, hogy mit csináljon, nos én szívesen állok kötélnek, főként neki. Kedves Misi! Persze, hogy zavarban van az ember, ha kérdéseket kell feltennie egy öregebbnek. Emlékszem, milyen meghatottan mondtad el szegény Nagyanyád bölcsességét, aki az ajtóhoz küldött, hogy nyisd ki, majd csukjad be s azt mondta: „látod, ez volt az élet fiam”. Úgy-e jól emlékszem, persze — sajnos nem szószerint — pedig úgy volt szép, ahogy elmondtad volt. Nagyon jól gondoltad, hogy írnám le, amit mondani szeretnék, mert — nem hiúság, csak pontosság miatt — valóban ragaszkodom ahhoz, hogy szószerint közöljék, amit mondtam s nem „átírásban”. így hát bizony kérdéseket kellene feladnod, méghozzá írásban s én lelkiismeretesen váloszolok majd. Mindkettőnknek megvan a gyakorlata ahhoz, hogy végül is az írás úgy hasson, mintha valóban beszélgetés zajlott volna le közöttünk. Ha úgy érezném, hogy valami lényegest nem kérdeztél, akkor én majd fogalmazok kérdést, amire felelhetek, de végül is, nem tudom, hogy mire vagy kíváncsi életemből — ami hála Istennek — elég hosszúra nyúlt! Tehát várom kérdéseidet s lent a Balaton mellett majd megírom válaszaimat. Azt is meg kell írnom, hogy nincsen ellenemre az ilyen „kér de zz-felelek” játék. Mindig eszembe jut közben valami, amit szeretnék gyermekeimre—unokáimra hagyni, merthogy minden levelem másolattal írom, s azokat év végén bekötöm. így alakul ki egy akaratlan életrajz. Ajánlom, kövess! Maradtam szeretettel: László Gyula A beleegyezés levél után már határozottabban körvonalazhattam elképzeléseimet: Baja, 1985. július 8. Szeretett Gyula bátyámnak, énnékem atyai jóbarátomnak! Úgy volt, hogy szabadságra megyek, de aztán a múlt szombaton kislányom esküdött, pénteken meg Éber Sanyi bácsi halt meg, most pedig (hétfőn) a megyei főnököm rendelt be, hogy a bajai múzeum átadását-átvételét hivatalosan is megbeszéljük. Sietve írok tehát, s tán kissé hevenyészve is, amiért elnézésedet kérem. Törtem a buksimat a kérdéseken, eszembe is jutott egy s más. íme: gyermekkorodról, indulásodról és azokról a meghatározó élményekről, melyek olyanná tettek, amilyen vagy, keveset tudunk. Volt-e szerepe erdélyiségednek gondolkodásodban, táj- és népszeretetedben? Iskoláidról, mestereidről beszélj! A szakma Benjáminjaként jelent meg hazai régészetünket mindmáig megtermékenyítő köteted. Ennek keletkezése. Szárszó és ami körötte zajlott. A családod (alapítása is) és átkerüléstek Pestre. Nemzeti Múzeumban töltött éveid. Tanárkodá2
