Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Huszár Sándor: Hol van az a nyár?: (kisregény, II. rész)

ő is. Régi társadalmi harcos, aki nyilván nem bírja munka nélkül. Azt mondta: kérem, ki kell jelentenem, hogy a pap nélkül az életünk nagyon nehéz lenne. Én is megfigyeltem: mint a mágnes vonzza magához a véneket. És reggeltől reggelig jobbra-balra nyúzzák.

De miért kell ez neki? A tanári nyugdíjból megélne. Élné az öreg értelmiségiek szokott, csendes életét. Olvasna, kártyázna. Időnként félretenné a haragját és meglátogatná az unokáit. És ehelyett ül itt a bűzben.

Minden erre való kérdést hevesen visszautasított. Az utóbbi napokban úgy éreztem, már terhére is vagyok. El is határoztam, hogy lekopok, de akkor eszembe jutött az én eredeti levelező társam: Antika. Hol van Antika? Hogyhogy nem mutatott be neki Mihály. Vajon nem itt rejlik a titok nyitja?

Egyik nap felvezetett hozzá. Megdöbbentem, hogy az ösztönöm milyen megbízhatatlan. Piros arcú, kedves nagymama fogadott egy csinos, sőt egyenesen illatos szobába. Biedermájer jelenség volt a kedves dundiságával, a finom mosolyával és a kedvességével. Ő szólitotta egyedül Mihályt a nevén, a többiek papbácsizták. A viszonyuk a régi nagycsaládokban volt rokonokéhoz hasonlított. Antikénak mindig „lesz szíves Mihály” volt. Neki a nő amolyan unokahúg vagy sógornő, akivel szemben egy kis nagybácsis fölényt is megengedhet. Akit ugrathat. És most már tudtam, hogy neki a házasságban ez a lelki lazítás is hiányzott. Ott páncélban élt. És itt láttam, éreztem meg, mennyire nélkülözhette a belső felszabadulást.

Itt még minden rendben volt nálam. Azt hittem a talány megoldódott s Mihályt valóban érzelmek is kötik az Aggmenházhoz.

Később szégyelltem el magam. De akkor nagyon, amikor kiderült, hogy Antika szerelem iránti vonzódása teljességgel elméleti. Ugyanis évtizedek óta béna.

így higgyen az ember az ösztöneinek. Hiszen lám, a felületességnek hisz. Az afféle ösztönösséget a konyhaszintű pletykák alakítják — dühöngtem.

A látogatás azonban váratlanul mégis döntő mozzanata lett ittlétemnek. Azt legalábbis eldöntötte, hogy maradok. Mihály magunkra hagyott, hogy Antikéval beszéljük ki magunkat és ekkor Antika valami olyasmit mondott, ami engem meglepett. Hogy azt mondja: Mihály a kellemetlensége óta nagyon mérsékelten iszik.

— Milyen kellemetlensége óta? — kérdeztem ösztönösen.

Antika felnézett a varrásból és akkor én rögtön tudtam, hogy a túl direkt kérdéssel elvágtam a további információ útját.

— Volt valami baja az iskolában, — mondotta Antika, de csak úgy futólagosán, mint aki erről nem akar beszélni. Több is volt a megjegyzésében. Visszalépés. Ezt követően talán már nem is volt olyan bizalmas. Ha én olyan döntő dolgokat, mint az az iskolai kellemetlenség, nem ismerek, akkor én nem is vagyok olyan bizalmi barát. Hiszen lám Mihály neki elmondta az ügyet, ami úgy lehet, élete egy fájó pontja volt.

Megértettem a helyzetemet s nemsokára el is búcsúztam Antikétól.

Mihálytól ezúttal is a kapuban váltunk el.

— Ide figyelj — mondottam elmentemkor — holnap még gyere át a kocsmába. Aztán magadra hagylak. Látom, lassan terhedre vagyok.

Tiltakozott, hogy nem vagyok terhére és megfogadta, hogy másnap pontos lesz.

* * *

Jó órát késett. Ruhája a csendes nyári esőben teljesen átázott. Hol járt, hiszen a kocsma pár percre van csupán az Aggmenháztól. Kérdem, hogy mi van.

— Sétáltam — felelte kurtán.

Láttam, hogy zaklatott, nem feszítettem tovább a húrt, vártam, majd megszólal.

— Nem is akartam eljönni, — mondotta dühösen.

— Miért?

— Miért! Mert Antika meggondolatlan. Te is alig állsz le valakivel, azonnal kifaggatod . .. Nem is jó a szó. Hogy hívják ezt detektívül?

58