Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Tóth István: A Magyi János-kódex verseiből: Az időnk beteljesült: A szerelem rendszabálya: Sírfelirat a boldog életű és halálú István deákról: Szerelmi béklyó: A részegségről: A békéről: Siratóvers a váradi török pusztításról: A szerencsecsillagról: A tétlenségről: Tóth István műfordításai

A csáplárné gyöngyök közt neveden szólongat,

A kitárt ajtókon át kikiált, hogy hol vagy.

Itt nem éheznek soha, és sosem bánkódnak;

Jöjj, hisz itt érzed magad szüntelen boldognak.

Úgy tanítja regulánk ritka jámbor módon,

Hogy egyetlen cimboránk két köntöst ne hordjon.

Ülj te roppant egyszerűn, egy szál ingbe folyton,

S nem lesz, aki rólad ne tisztelettel szóljon.

Ha nimfára vágysz — ami nem olyan nagy vétség — Minden nélkülözhetőt jószerrel elé tégy:

A ruhádat, ingedet és minden effélét,

Mert gatyád is elveszi tőled a fehérnép.

Nos hát víg pajtásaim, a kocsmába gyertek,

Amit — eddig sem tettem — eztán sem vetek meg,

Míg nem látom jöttét az angyalseregeknek,

Mint zengnek requiemet * a kóbor lelkeknek.

Eltökélt szándékom az, hogy kocsmában haljak, Hol a bor kútfője van, mely számnak italt ad: Ahol zeng a citera- és a kórushangzat.

Jó ivóknak: nékem is,

Uram, adj irgalmat.

1474—1492 (a lejegyzés éve)