Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Tóth István: A Magyi János-kódex verseiből: Az időnk beteljesült: A szerelem rendszabálya: Sírfelirat a boldog életű és halálú István deákról: Szerelmi béklyó: A részegségről: A békéről: Siratóvers a váradi török pusztításról: A szerencsecsillagról: A tétlenségről: Tóth István műfordításai

Gyertek, társaim, igyunk, hadd legyen jókedvünk! Ha nincs egy fia vasad, úgy jöjjön a kocka! Pergesd jó erősen az asztalfőig dobva.

Ha szerencséd könyörül, hogyha fordul jobbra: Fuss a csaphoz boldogan, nyomd be a torkodba!

A kóborló céhbeli

tőlem törvényt kaphat: Kik természetük szerint a legboldogabbak;

Akik élvezői a jó zsiros falatnak;

Kiket a poharazás kedve elragadtat.

Láttam reggeltájt ivót szörnyen panaszolva, Mintha bősz oroszlán szűk ketrecbe szorulna.

Mért nem tölt valaki már bort a poharunkba? — Hisz nincs ember, aki így meg ne okosodna.

Serkenjünk hát fel korán, lássunk a kupához!

Bort vedeljünk szaporán, míg a nap leáldoz,

Míg a napsütötte fal

csepp visszfényt sugároz, Míg földhöz-verő kezek nem juttatnak ágyhoz.

A mi céhünk túl korán templomba ne járjon, Kísértetre ébreszt a megszakított álom. Nehogy a lelkűnkbe ily rút kísértet szálljon; Nehogy a korán kelő meghibbantá váljon.