Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 3. szám - Varga Dávid: Eltűnt - kezében bottal, virággal

ges, frissítő elemek nincsenek, még kevésbé, hogy a földrajzi mobilitás, a migráció ellenzője lennék. Gyakori tapasztalat azonban, hogy a tanácsi szervek egy kis faluban gyakorlatilag tehetetlenek a betelepülni szándékozókkal szemben, noha köztük sem ártana válogatni.)

Ennél is aggasztóbb jelenség a szóban forgó faluban — és a környező falu-bokor más településem is — egyfajta kulturális, etikai vagy még inkább magatartási „normán kívüli” állapot, bizonyos minták, „szabályok” hiánya. (Meghatározásom nyilván képlékeny és pontatlan, de talán segít ezen a jelenség körülírása...) A régente — köztudottan — minden jövő-menőnek szívesen köszönő falusiak újabban nemcsak az idegennek, hanem egymásnak se köszönnek; még az orvosnak is csak akkor, ha épp nála jártak, vagy hozzá készülnek. Az üdvözlés az iskolásgyerekeknek sincs ínyére — még akkor se, ha tanítójukkal, tanárjukkal találkoznak az utcán, a buszon vagy a megállóban.

A falvak közvéleményét időnként különös esetek nyugtalanítják. Eltűnik egy drága magnó az iskolából — a tettes nem kerül elő. Hatodik, hetedik általános iskolás gyerekek betörnek egy gyógyszerlerakatba, szétszórják, összetörik az üvegeket. Kevés pénzű fiatalok, ha egyszer pénzhez jutnak, mindjárt Pécsre szaladnak elkölteni, s a misinai torony- presszóból taxin hajtanak haza — 25 km —, éjnek évadján. A felnőttek közt az iszákosság már egyáltalán nem szégyellnivaló, sőt, vannak asszonyok is, akik már a látszat kedvéért sem leplezik. A falvak nagypénzű kártyásai pontosan tudják, melyik este, melyik falu, melyik házában lehet nagy tétre játszani, akár másnap reggelig ...

A falu-bokrok református papja mondja: 10—15 éve még mintegy száz nyilvántartott református volt a körzetben, ma pedig már alig tud összeszámolni harmincat. „Temetőlelkészek vagyunk... Ez azt jelenti: egy évben 30 temetéssel szemben csak háromszor keresztelek az együttvéve 500 református hívőt számláló területen. Még az egyházi fel- sőbbség se érzi át igazán, hogy ez mit jelent, de nem ez a baj, hanem hogy nemcsak egyházi, de semmiféle hagyomány nincs már ezekben a községekben.”

Mi ennek az oka? A viselkedést tekintve csak városi minta létezik — de az is csak alig érvényesül —, falusi minta semmi... Érthető, hiszen — az anyagi értékek másutt is általános hajszolása közben — a felnőttek nem érnek rá se magukkal, se a gyerekeikkel foglalkozni. Közöny, kiégettség jellemző mindenben — leginkább a falu közéletében. Noha valóban, összehasonlithatatlanul jobb lett ebben a társadalomban a szorgalmas embernek, mint eddig bármikor, csak hát — és épp ez a leginkább nyugtalanító — valahogy nem szíwel-lélekkel lett a nép a részese ennek. Talán mert a valós, anyagi dolgoknak csak addig örül az ember, míg meg nem szerzi őket, ám hiányzik a mélyebb, tartósabb, békítőbb: leginkább szellemi—lelki síkon nyerhető öröm? ... A lelkész korántsem az egyház mellett „agitál”: „Nem mint pap mondom mindezt, hanem mint aki a fajtájáért, a népéért aggódik ...”

Véletlenszerűen, torzító szemüveggel kiválasztott jelenségek ezek? Csupán lényegtelen melléktermékei egy valójában átütő erejű, pozitív változásnak?

A falu-bokor első gazdaságára, a csaknem nyolcezer hektáros n-i tsz-re nem lehet panasz, ott vannak a megye legjobb tíz szövetkezete közt, eredményei kiválóak, a tagság részesedése tavaly átlagban 56 ezer forint volt. Van ennek, persze, látszatja is; elég a centrumközség utcáin végigmenni, s kiderül: rohamosan építkeznek, és igyekeznek „megadni a módját.” Egyebekben sem hiányzik a kezdeményezés: a centrumközségben a közelmúltban épült új iskola, egy másik szomszédos faluban művelődési ház. Magában Vincze János falujában is működik öregek klubja, nemrég alakították át a rozoga művelődési házat klubbá és büfévé — és bár az ivásra ez csak szépségflastrom, mégis léptek egyet előre. Ám mindez együttvéve sem sokat változtat azon, hogy az anyagi értékek el- és egyeduralkodók, hogy belőlük és általuk nem lesz automatikusan új, értékes emberi minőség. A falu mind e gyarapodás közben is meg- és újratermeli a „lerobbanás”, slumo- sodás eseteit, — mi több: szélsőségeit, az anyagi lehetőségek, illetve a társadalmi tagozódás szerint.

12