Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 2. szám - Henkey Gyula: A magyarság kontinuitása magyarországi népességek antropológiai vizsgálata alapján

e típust valaki meghatározta volna, viszont a turanid típus az andronovói típusból alakult ki mongoloid keveredéssel (Lipták, Acta Orient. Hung. 1955), tehát a turanid típusnak alaptípusa. Ginzburg szerint az andronovói típusnak turaniddá való átalakulása az időszámításunk utáni első évezredben ment végbe, de gyenge mongoloid keveredés már az i. e. évezred közepétől kezdve a szakáknál (szkítáknál) és a korai uszunoknál kimutatható (Homo 1966). Iszmagulov szerint Kazahsztán területén a turanid típus túlnyomóan europid formái túlsúlyban voltak a XII. századig és a mongoloid jellegek túlsúlya csak a XII—XVIII. század folyamán alakult ki (Naszelenyie Kazahsztana ot epochi bronzü do szomemennosztyi, 1970.). Tekintettel arra, hogy a honfoglaló magyarok, valamint a Magyarországra költözött szkíták, szarmaták, besenyők, kunok és jászok elődei is mind eljöttek Közép-Ázsi- ából a XII. század vége előtt, a magyar turanidokra nem lehet jellemző a Kirgisztánban és Kazahsztán keleti részében is csak a mongol korban, a XII. század után kialakult erősen mongoloid jellegű változat.

A honfoglalók által itt talált típusok közül a gracilis mediterrán a csiszolt kőkorban még többségben volt, az alpi nagyrészt a bronzkorban és a kelták beköltözésével került hazánkba, a dinári elsősorban az illírekkel hozható kapcsolatba. Bár az ősi germánoknál az északi és a cromagnoid (utóbbi Liptáknál 1962 óta cromagnoid-A), az ősi szlávoknál a keletbalti, az északi és a cromagnoid típus volt a gyakori, de a hazánkba betelepült germánok és szlávok jelentős mértékben keveredtek az itt talált kő-, réz-, bronz-, vaskori népek maradványaival, valamint keletről érkezett szteppei állattenyésztő népekkel. A keleti szteppékről érkező szkíták, szarmaták, avarok, onogur-bolgárok, kuturgur-bolgárok és a VIII. században az onogur-bolgárokkal beköltözött finnugor réteg főleg turanid pamiri, keleti mediterrán, előázsiai, mongoloid és keletbalti típust hoztak hazánk területére. A honfoglaló magyarokhoz az említettek közül a szarmaták (főleg az alánok és a jazigok, kisebb mértékben a roxolánok) álltak a legközelebb, azzal az eltéréssel, hogy a finnugorokra jellemző típusok hiányoztak közöttük, viszont gyakoribb volt az előázsiai és a dinári típus. Mongoloid elemeket tartósan csak az avarok hoztak hazánk területére. A besenyők, kunok és jászok tovább gyarapították a honfoglalók középázsiai jellegeit, a jászok ezen felül magukkal hoztak egy keleti dináraid formát is, mely az oszéteknél és egyes ősi észak-kaukázusi népeknél is észlelhető. Az Árpád-korban, valamint a XVIII. században jelentős számban érkeztek a Kárpád-medencébe németek, de mert az általam vizsgált helységekben a magyarok között a német eredetű családnevek a 0,1%-ot sem érik el, a német keveredésnek nem is lehetett említésre méltó szerepe a népesség kialakulásában, a szlovákok, bunyevácok és sokácok pedig részben a magyarok őseivel azonos, vagy azokkal rokon elemekből alakultak ki, így a velük való összeházasodás nem eredményezett jelentősebb tipológiai változást.

Az általam eddig vizsgált magyarokra 22.618 személy adatai alapján elsősorban a nagyközepes termet jellemző. Legmagasabb a termet a dunántúli őslakos népességeknél, a jászsági őslakosoknál és a palóc centrumbelieknél, legalacsonyabb a Duna—Tisza közi bevándoroltaknál. A jászsági őslakos férfiak átlaga a magas, a Duna—Tisza közi telepes és a nagykunsági őslakos nők átlaga pedig a közepes termetkategóriába esik. A magyaroknál a fejjelző eléggé egységes, minden csoportra a rövid és túlrövid fejjelző a jellemző. A legnagyobb mértékben rövid a palócok és a dunamenti őslakosok, legkisebb mértékben rövid a kiskunsági őslakos férfiak fejjetaője. Az orrhát profilja és a szemszín a legkevésbé egységes jellegek közé tartozik. Az orrprofil megoszlásánál férfiaknál a sorrend egyenes, konvex (domború), konkáv (homorú), nőknél általában egyenes, konkáv, konvex, csak a kiskunsági és a tiszamenti őslakos nőknél áll a konvex orrhát a második helyen. Őslakos népességeknél a konvex, bevándoroltaknál a konkáv orrhát előfordulása fokozódik, jászsági őslakos férfiaknál a konvex forma megközelíti, a dunántúli őslakos férfiaknál meg is haladja az egyenes gyakoriságát. Szemszínnél az előfordulás sorrendje barna, kevert, világos, csak az egyéb palóc férfiaknál van a világos szemszín a második helyen. Az őslakos népességek többségénél, elsősorban a nagykunságiaknál, a kiskunságiaknál, a dunamentieknél és az őrségieknél emelkedik a barna, az egyéb palócoknál pedig a világos szemszín aránya. A hajszín a legegységesebb jellegek közé tartozik, a barna-fekete „P—Y” hajszínárnyalatok előfordulása minden csoportnál férfiaknál 94%, nőknél 93% felett van.

A vizsgált szlovákok, bunyevácok és sokácok, de kisebb mértékben a németek is aránylag közel állnak a magyarokhoz. A szlovákok és a sokácok termete alig tér el a magyar átlagtól, a bunyevácok magasabbak, a hajósi németek pedig alacsonyabbak. A fejjelző minden vizsgált nemzetiségnél rövid és túlrövid, a legkisebb mértékben a németeknél. A konvex orrhát előfordulása lényegesen fokozódik a sokácoknál és a bunyevácoknál, kisebb mértékben a németeknél, a konkáv forma aránya a szlovákoknál emelkedik a magyar átlaghoz képest. A bunyevácoknál a barna szemszín gyakorisága hasonló, mint a nagy- és kiskunsági magyaroknál, a kevert szemszín aránya a sokácoknál, a világos szemszín elsősorban a németeknél, kisebb mértékben a szlovákoknál fokozódik. A barna-fekete hajszín előfor79