Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Simon János: A taps ezúttal elmaradt: avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán: [T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött]: [Bocsák Miklós: Mundiál '86]: [Pintér István: Álom és valóság]: [Végh Antal: Gyógyít6atlan?]: [könyvismertetések]
Egy beszédes filmtekercs Mexikóban két dolog szent és mindennapos: az egyik a katolikus istentisztelet a maga szertartásaival, a másik a labdarúgás a maga fiesztáival. Ezek kialakult szabályait semmibe venni, lenézni és megvetni megbocsájthatatlan bűnnek számít. Előveszem azt a filmtekercset, melyet Super 8-as kézikamerámmal készítettem közvetlenül a franciák elleni mérkőzés után, a magyar csapat utolsó sajtókonferenciáján. Tudjuk jól, hogy a sajtókonferencia nem két-három ember magánügye, hanem egy olyan fórum, információközvetítő csatorna, melyet lényegéből következően éppen a nagyközönségnek szánnak, ami itt ma elhangzik, azt holnap már mindenki tudja, ezért az előadók, a szereplők nagyon is ügyelnek arra, hogy a nyilvánosság előtt legjobb, legelőnyösebb arcukat mutassák. Ez alól a Mundiálon természetesen volt egy kivétel — talán már mondanom sem kell: a magyar szakvezetés, mert, hogy amit otthon megtehetnek (Óh, jó Lucifer!), azt itt ország-világ szeme előtt miért ne . . . Bár a legügyetlenebb kereskedőnk is tudja, hogy ami Magyarországon rossz terméknek, selejtnek minősül, annak világversenyen való bemutatásával próbálkozni nem egyszerűen hiba, hanem hitelrontás miatt óriási felelőtlenség. No, de ne vágjunk a dolgok elébe! Kattog a film. A sajtókonferencia közönsége tapsol. A teremből távozó francia csapat vezetői megérdemlik a tapsot, mindvégig szerényen, megnyerőén viselkedtek, elnyerték a közönség szimpátiáját. A franciák csak León városától búcsúznak, a világbajnokság számukra még folytatódik. Nem úgy a magyar csapat számára, mely most utolsó nyilvános mexikói szereplésére vár. Eszembe jut a kanadai válogatott is, mely minden mérkőzését elvesztette, esélytelenül érkezett a Mundiálra, egyetlen gólt sem rúgott, úgy esett ki, a játékosok mégis emelt fővel, méltóságteljesen hagyhatták el Mexikót. Az utolsó sajtókonferencián mind a tizenegy kanadai játékos megjelent, készségesen válaszoltak az újságírók kérdéseire, végül megköszönték a sajtó figyelmességét (maguk a játékosok!) és elköszöntek Mexikótól. Kanada is nagy tapsot kapott, így is el lehet búcsúzni a nagy világversenytől. Nyílik a sajtóterem ajtaja, először a magyar sajtófőnök, Dr. Király Ferenc, a Népsport főszerkesztője lép be, ő fog spanyolul tolmácsolni, ahogy az előző két mérkőzés után is. Király Ferenc hivatalos titulusa sajtófőnök, bár ezen a VB-n Mezey és Östreicher mellett ő csak a sajtószóvivő szerepét játszhatta el. Nem volt könnyű helyzetben, lépten-nyomon egyensúlyoznia kellett a magyar szakvezetés és a magyar sportújságírók között. Én az ő nevére foglalt szállodai szobában laktam a Hotel Estanciában, mert sajtófőnökünk mindjárt az elején kiköltözött Comanjiliába, a szakvezetéshez. Pereg tovább a film. Néhány másodperc és megjelenik Mezey kapitány alakja. Szája fülig ér, fogai megvillannak a lámpák fényében, mosolya erőltetett, szemlátomást feszültségét igyekszik rejteni. Sportos könnyedséggel vagy inkább lezserséggel helyet foglal egy katedrára föltett asztal mögött, szemben a tévével, a rádióval, a sajtóval. A csapatból egyetlen játékost sem hozott magával, még kedvencét, Nagy Antit sem. „Ők biztosan később következnek” — gondolhatta ekkor még mindenki. A teremben közel száz újságíró, rádiós, tévés, fotós, kamerák kattognak, vakuk villannak, füst és meleg mindenhol... A kapitány mond valamit, fordítják spanyolra, aztán angolra és franciára. Az egyik tévés fölemeli a kezét, kérdez valamit. A második sor közepe táján ülök, így kamerám jól érzékeli, hogy hirtelen a szövetségi kapitány arcára fagy a mosoly, mintha csak most kapcsolna, hogy valójában ma labdarúgásunknak egy nagyon szomorú napja van, s szerencsétlenségére ennek éppen ő az egyik főszereplője. Kettőt, hármat nyel, zárt szája mintha szomjas torkot vagy valami hasonlót rejtene. Elmondja rövid válaszát, fejét fölemeli, messzire néz, a hátsó sorok felé, talán ott is csak a falat bámulja ... Mellette sajtófőnökünk ül, világoskék szeméhez jól illik tetszetős búzakék Mundial- egyenruhája, bal kezében mikrofon, beszél bele, szájában rágógumi, intenzíven rágja. Bizony mondom, a mexikói rágógumi sem jobb, mint a magyar és rágási módjában sem sokban különbözik a milyenkétől, nem értem hát, hogy sajtófőnökünk ajka miért mozog 90
