Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Simon János: A taps ezúttal elmaradt: avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán: [T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött]: [Bocsák Miklós: Mundiál '86]: [Pintér István: Álom és valóság]: [Végh Antal: Gyógyít6atlan?]: [könyvismertetések]
oly föltűnően rendhagyó módon függőleges irányban: le-föl. Az akkor mellettem ülő mexikói sportújságíró barátom rákérdezett sajtófőnökünk intenzív rágógumizására, de akkor sem tudtam kielégítő választ adni. Talán azt azért elhitte, hogy Magyarországon is ismerik a rágógumit, sőt gyártják is ... A következő filmkockák már egészen közel hozzák Mezey arcát. Homlokráncai nagyon mélyek, arca beesett, mintha két hét alatt tíz évet öregedett volna. Hol van már az a tévében oly sokszor megcsodált, kiegyensúlyozott, tiszta tekintetű, sportosan jóképű kapitány? íme, a percek múlásával mind erőteljesebben jelennek meg rajta a kimerültség közvetlen jelei. Karját maga előtt keresztbe kulcsolja, aztán kinyújtja, kezét ökölbe szorítja, fejét hirtelen elkapja, jobbra, az ablak fénye felé fordítja, mintha csak a kijáratot, a vészkijáratot keresné. Tekintetének keménysége megtörik, aztán megadóvá válik, hol nagyapaian szelíddé, hol gyerekesen megbánóvá. Mi járhat most Mezey fejében? Két héttel ezelőtt még magabiztosan jelentette ki külföldi újságírók előtt, hogy egyetlen ellenfelétől sem tart, „csak a háborútól és a betegségektől”. Fellengzős stílusával, éppen ő haragította magára a nagy hírügynökségeket, tévé-társaságokat, a nemzetközi sajtót. Bizony nem nagy belátásra vallott, hogy előzetes bejelentés nélkül zártkapus edzőmérkőzést tartott, ezt pedig jogosan sérelmezte az a néhány tucat újságíró, aki több ezer kilométert utazott, csakhogy a magyar csapatot láthassa, a közönséget róla tudósíthassa. A brazilok például két újságírót küldtek a magyarokhoz, ők mindig is nagy csodálói voltak labdarúgásunknak. Ok is, és rajtuk keresztül Brazília futballt szerető közönsége is a kapun kívülre szorult. Lehetne csodálni ezek után, hogy a következő zárt kapus mérkőzésen az újságírók, tévé- és rádiótudósítók kibérelték a stadion mellett álló tíz emeletes szálloda felső két szintjét, akiknek pedig nem jutott hely, azok a tetőtéren szorongtak, hogy beláthassanak a stadionba. A zártkörű edzőmérkőzés negyedik percében Mezey megállította a játékot és utasítást adott a kíséretére hivatalból kirendelt mexikói rendőröknek, hogy tisztítsák meg a szállodát a számára nem kívánatos tudósítóktól. A játék tíz perc múlva folytatódott. A másnapi sajtótermékek kritikájukban nem kímélték a magyarokat, világgá kürtölték, hogy a magyarok edzője magánlaksértést követett el, és pisztolyos rendőrökkel zavartatta el a tudósítókat. Az Esto, a Mundiál alatt több millió példányszámban megjelenő sportnapilap keserűen fakadt ki: „Vegyék tudomásul a magyarok, hogy mi saját hazánkban vagyunk, ahol sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadság van! Nem tűrhetjük, hogy egy kommunista ország ezt megsértse!” ... és ez még csak a szerényebb hangvételű reagálások egyike. Szepesi György kénytelen volt válaszként egy olyan interjút közzé tenni, amelynek szalagcíme így hangzott: „A futball nem függ a társadalmi rendszerek milyenségétől.” A Mundiál csoportmérkőzéseinek kezdete előtt a mexikói tévé-állomások rendszeres közvetítést adtak az egyes csapatok fölkészüléséről. Amikor a magyar csapatra került volna a sor, a bemondó mindig ugyanazt a mondatot ismételgette: „Elnézést kérünk közönségünktől, de a magyar csapat ezúttal sem volt hajlandó minket fogadni, riportereinknek nyilatkozni!” ... Es mentek a panaszlevelek a FIFA-hoz. A FIFA szabályzata szerint ugyanis minden csapat vezetése napi egy órás sajtókonferenciát köteles tartani. Az egyik edzőmérkőzésünkre (természetesen zártkörűre) igyekeztünk Boskovics Jenővel, az MTI tudósítójával, a szálloda portásának leadtuk kulcsainkat és távozni készültünk, amikor a portás utánunk szólt: „Mondják csak magyarok, maguknál kommunizmus van?” Visszahőköltünk, hogy honnan a kérdés. „Csak azért gondoltam, mert játékosaiknak nem szabad nyilatkozniuk a sajtónak, sőt Comanjillában a magyarokat kétszeres rendőrkordon védi, bár senki sem tudja, hogy kitől. Ez nyilván a kommunistáknál így szokás . .. ugye?” Erre Boskovics Jenővel egymásra néztünk, ő is megfordult már néhány országban az utóbbi harminc évben, de ilyen hírünkkel bizony régen találkozott. Köszönhetjük mindezt a magyar csapat szakvezetésének! A film tovább pereg. Mezey hunyorít egy kicsit, az egyik kérdésre válaszol valamit, most már közönyös, kifejezéstelen arccal. Neki már minden mindegy. Az sem érdekli, hogy még a tegnapi lapok is gőgös, fölfuvalkodott edzőnek titulálták. Első benyomásra valóban 91
