Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Simon János: A taps ezúttal elmaradt: avagy utószó négy futball-könyvhöz a Mundiál kapcsán: [T. András Emil: Mundiál zárt kapuk mögött]: [Bocsák Miklós: Mundiál '86]: [Pintér István: Álom és valóság]: [Végh Antal: Gyógyít6atlan?]: [könyvismertetések]
szerző a Magyar Ifjúság munkatársa. Hol maradtak sportlapjaink újságírói? A Mundiál kezdete előtti napokban, Mexikó León városában, a Hotel Estancia úszómedencéjében még nyolc magyar újságíró beszélt arról, hogy könyvet ír: a várható siker ugyanis jó üzletnek ígérkezett. Csakhogy a bekövetkezett kudarcra a többség visszahőkölt, a problémákkal való szembenézés, azok gyökereinek felszaggatása ugyanis teljesen más írói attitűdöt igényel, a kritikai hozzáállás nagy szellemi és emberi bátorságot kíván és mindez egy hierarchikus függőségektől és érdek-kötöttségektől mentes alkotói hátteret követel. Ahol ez nincs jelen, ott az író nem emelheti fel a tollat, mert így egy kudarc-sorozat elemzésére nem vállalkozhat. Tudta ezt nagyon jól a magyar labdarúgás egyik legtekintélyesebb újságírója, a Népsport szerkesztője, Borbély Pál is, vagy a tehetséges fiatal újságíró, Zsiday István is, ugyanúgy, mint az MTI nagy tapasztalatokkal rendelkező tudósítója, Boskovits Jenő is. Volt olyan időszak, amikor a Népsportnak egyszerre öt újságírója tudósított a helyszínről és lám ők mégsem mertek összeállni egy könyv megírására, mert jó előre fölmérték, mivel járna számukra, ha kenyéradójukat, az MLSZ-t támadnák. Tudták, hogy a kígyó sem harap saját farkába, mert az végül is neki fájna. Egyedül Pintér István, a Képes Sport főszerkesztője került ebbe a kényelmetlen helyzetbe, mivel ő könyvének nagy részét mint jólfésült kéziratot még a mexikói kudarc előtt nyomdába adta, akkor, amikor a magyar válogatottnak és szakvezetésének sikeres világbajnoki selejtező mérkőzései még hiú reményekkel kecsegtettek. Az egyébként jótollú, több sikeres könyvet megírt szerző a maga kereste csapdába esett, amikor a csapat történetét végig „puha tollal” írta meg. Az ajnározott, agyondicsért játékosokról és szakvezetőkről ugyanis sehol semmilyen kritikai megjegyzést nem tett, így a könyv olvasója teljességgel értetlenül áll a kudarc előtt. A szerzőnek a könyv végén még módja lett volna változtatni valamelyest, ha nem is könyve szellemiségén, de talán színvonalán. Egy jól megírt elemző összegezés ugyanis sokat emelhetett volna a könyv értékén, ehhez azonban már úgy látszik nem volt elég ereje. A bukást például pusztán az éghajlattal és a bezártsággal magyarázni sovány érvanyag egy olyan tapasztalt újságíró részéről, aki ráadásul személyesen is jelen volt a Mundiálon, s olyan szűkebb körű beszélgetéseken is részt vehetett, ahová csak kevesen jutottak be. Pintér István könyvének tragédiája éppen az, ami a magyar futballrajongóké volt Mexikóban, hogy tudniillik labdarúgásunk a Mundiálon csúfosan és megalázóan megbukott... Egy számunkra sikeres világbajnokság után talán Pintér könyvének is több babér termett volna ... A „Végh Antal-jelenség” T. András és Bocsák is bátor, szókimondó ember, de egyikük sem tartozik — már csak karakterüknél fogva sem — a szenzációhajhász írók közé. Valljuk be őszintén, mi olvasók Végh Antal újabb sportkönyve megjelenésének hírére szenzációs leleplező írások gyűjteményét vártuk s várakozásunkat még csak erősítette, hogy az új könyv címével is a nagy port kavart előző, a Miért beteg a magyar futball? címkérdését fűzi tovább, egy újabb kérdéssel: Gyógyitóatlan?. A szó közepén a hat egy piros 6-os számmal van jelölve, ironikus utalásként a szovjetektől kapott 6 gólra. Végh Antal kezében a tollat két szempont vezeti, egyrészt, hogy történetileg fölvázolja a magyar labdarúgás helyzetét a hetvenes évek közepétől a VB-kudarcig, másrészt, hogy mindezzel — ahogy ő mondja —- az emberi tisztességet, becsületet és őszinteséget szolgálja. Labdarúgásunk társadalmi hátterét az író a személyi és társas kapcsolatok, jellemrajzok és baráti hálózatrajzok leírásán keresztül tárja elénk, azzal a meggyőződéssel, hogy itt érhetők tetten azok a feszültséggócok, melyekben labdarúgásunk problémái gerjednek, ráznak és kisülnek. A világbajnokságról szóló részeknél a szerző dicséretére legyen mondva, hogy alapos oknyomozó munkájának köszönhetően olyan tájékozottsággal informál, mintha Pintér helyett ő lett volna ott Mexikóban. 85
