Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Híreink
HÍREINK ELHUNYT LÉVAY ENDRE Szabadkán, életének 74. évében, 1985. október 29-én elhunyt Lévay Endre író, a Híd című folyóirat első szerkesztője. Lévay Endre íróként, szerkesztőként, kritikusként aktív részese volt a jugoszláviai magyar irodalomnak, szervezője ? harmincas évek haladó szellemű fiataljainak. FORRÁS-EST MAKÓN Erdei Ferenc születésének 75. évfordulója alkalmából 1985. november 18-án Forrásestet rendeztek Makón. Az esten Czine Mihály irodalomtörténész beszélt Erdei Ferencről, ezt követően Hatvani Dániel, folyóiratunk főszerkesztője arról szólt, hogy a Forrás miképpen vállalja Erdei Ferenc örökségét. Az esten Buda Ferenc költő saját verseit mondta el, Hatvani Zoltán előadóművész pedig Erdei Ferenc műveiből olvasott fel. KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A Magyar Képzőművészek Szövetségének közép-magyarországi szervezete kiállítást rendezett Baján, a Tanítóképző Főiskolán. A kiállítást — melyen harmincnégy művész alkotásai szerepeltek — dr. Madaras László nyitotta meg 1985. november 21-én. HELYREIGAZÍTÁS Folyóiratunk 1985. évi novemberi számában nyomdai hiba következtében téves évszámmal jelent meg a Szórakaténusz Játékműhely- és Múzeum pályázati felhívása. A pályázatot az 1986. évi Tavaszi Fesztivál kecskeméti rendezvényeinek keretében hirdették meg. E SZÁMUNK SZERZŐI Andrifoiu, Alexandru költő (Nagyvárad); Bodolay Géza irodalom- történész (Budapest); Csorba Győző költő, a Jelenkor főmunkatársa (Pécs); Fodor András költő (Budapest); Für Lajos agrártörténész (Mezőgazdasági Múzeum, Budapest); Hatvani Dániel, a Forrás főszerkesztője; Illyés Bálint helytörténész (Kunszentmiklós); Kántor Lajos irodalomtörténész, a Korunk szerkesztője (Kolozsvár); Katona Imre néprajzkutató, egyetemi tanár (Budapest); Kunkovács László fotóművész (MTI, Budapest); Márkus István szociológus (Budapest); Pál Gyula tudományos kutató (Martonvásár); Romsics Ignác történész (MTA Történettudományi Intézet, Budapest); Szilágyi Miklós néprajzkutató (Néprajzi Múzeum, Budapest); Tóth István költő, műfordító (Marosvásárhely) 96