Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Híreink

ÉVFOLYAMNYITÓ KÖSZÖNTŐ E számmal tizennyolcadik évfolyamát kezdi a Forrás. Könnyen adódik az emberszabású párhuzam: a kecskeméti folyóirat eljutott a felnőttség korába, s így remélhető, hogy kinőtte immár a kamaszkori sutaságait, ügyefogyottságait, az éretlenség olykor csak esztétikai, súlyosabb esetben ideológiai hormonza­varait. A megváltozott köntös — együttesen a korábbinál ízlésesebb, modernebb borító és tipográfiai arculat —, ezzel együtt a rovatolás kalodájából kilépő, szabadabb, asszociatív szerkesztési metódus nyomatékkai sugallja az Olvasónak: a nyolcvanas évek hazai, s egyben kelet-kőzép-európai valóságának állapotával, szellemi arculatának lenyomatával találkozhat mindegyik publikációban, mely a Forrás lapjain felsorakozik. Mennyiben megújulás mindez? Hiszen magára valamit is adó orgánum a számról-számra történő újjászületésről sem mondhat le, s a Forrás történetében sem ez a mostani az első szellemi rekonstrukció. Épp ezért a legtermékenyebbnek azt a felismerést tartjuk: az igazi megújulás nem lehet más, mint az eddig felhalmozott értékek stabilizálása, belső rendjének olyan fajta megteremtése, ami lehetővé teszi a szocia­lizmus mellett és érdekében írott szó felerősítését, „visszhangositását”. Napjainkban éppúgy, mint az általunk is alakítandó jövőben. Feladatunk a rendteremtés — másfajta értelemben is. A szerkesztés több ízben is eszmeileg hínáros terepre ,futtatta” a folyóiratot, mindegyik esetben jószándékkal, de pontatlan helyzetérzékeléssel, nem kellő körültekintéssel. (Gondolhatunk itt az 1983. augusztusi szárszói megemlékezésünkre csakúgy, mint az 1984. decemberi népfőiskolái összeállításunkra.) Úgy gondoljuk, a megújulásnak szükséges olyfajta értelmet is adnunk, mely nagyobb szerephez juttatja a tisztánlátást csakúgy, mint a valóság és az alkotás problémáinak marxista igényű tisztázását, vállalva a vitákban való nyílt kiállást, s ha kell, az összecsa­pást is. Szépirodalom, szociográfia, művészet — ez a hármas pillér jócskán kiállta az évtizednél hosszabb időszak terhelési próbáját. Újabb, de talán bizonytalanabb talapzat építésébe nem kezdhetünk. Másfelől azonban számot vetünk az idők változásával, melynek tükrében az irodalom és a művészet ma már nem ugyanazt jelenti, mint a Forrás útraindításakor vagy akár 1975-ös megreformálásakor. Még inkább elmozdulni látszik a szociográfia jelentéstartalma; a mai valóságirodalommal szembesülő Olvasó joggal tart igényt a társadalom, s benne a különböző osztályok, rétegek, csoportok, s akár az egyes ember lét- és tudatállapotának minél precízebb feltérképezésére. Magyarán: a szociográfia nem lehet életképes a kapcsolódó tudományok éltető légköre nélkül. A Forrás ezért vállalja a gondolkodásra serkentő tudomá­nyos közírás fölkarolását; a korábbinál erősebb szociográfikus töltés teszi a tartalmat változatosabbá. A népmesék egyetemes és sok évezredes jelképiséget megfogalmazó életfája — a szülőföld talajából szívott nedvek egeket súroló lombkoronát növesztenek — példaadó értékű számunkra: szűkebb értelemben vett hazai, azaz Duna—Tisza közi létet és gondokat megfogalmazva gondolkodhatunk egyetemes ma­gyarságban, emberiségben. Tettük ezt eddig is váltakozó eredménnyel, tesszük ezt a jövőben is szigorúbb, következetesebb eltökéltséggel. Végeredményben tesszük dolgunkat — az írástudók felelősségével. SZÉPIRODALMI, SZOCIOGRÁFIAI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT • Megjele­nik havonként # Főszerkesztő: Hatvani Dániel # Főszerkesztő-helyettes: Szekér Endre • A szerkesztő bizottság tagjai: Bánszky Pál, Bárth János, Fazekas István, Hatvani Dániel, Harsányi Ernő, Kiss Márta, Komáromi Attilla, Lisztes László, Pintér Lajos, Szoboszlay Péter, F. Tóth Pál (elnök) • A szerkesztőség tagjai: Buda Ferenc (főmunka­társ), Fűzi László, Goór Imre, Komáromi Attila, Kovács István, Pintér Lajos, Sümegi György # A Bács-Kiskun Megyei Tanács folyóirata. Kiadja a Bács-Kiskun Megyei Lapki­adó Vállalat • Felelős kiadó: Preiszinger András • Szerkesztőségi órák munkanapokon 10 —12 óra között. Telefonszám: 27-611. Levélcím: Kecskemét, Postafiók 69. 6001 Szerkesz­tőség: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. — Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza! • Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Budapest, V., József nádor tér 1. 1900.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 192.— Ft. • Index: 25947. — 85. 54 942 Petőfi Nyomda, Kecskemét. • HU ISSN 0133-056X (A szerkesztőség)-> CD V

Next

/
Oldalképek
Tartalom