Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - ÍRÁSOK AZ AGRÁRKÉRDÉSEK TÁRGYKÖRÉBŐL - Illyés Bálint: Petőfi és választói 1848-ban

Javaslatára meghúzták a négy harangot szombaton este, vasárnap virradattal, elsütötték az öt tarackot; ugyanígy a templomi tanítás elején, közepén és végén.

Prédikációjában a redemptus ősök érdemeit hangoztatta Földvári: „.. . hosszú lessz az érdem, mert amíg a’ Kun név és Kun szabadság lessz, híretek ’s emlékezetek élni fog... De méltán is örülhetünk mi, kik e’ kedves Hazának (ti. a Kiskunságnak), ezen bőven tápláló édes Anyának kebelébe születtünk.. . Tegyen le a’ Hazafiságáról (ti. polgárjogáról), mondjon le a’ Kun névről ’s a’ Szabadságról, ki velünk az örömbe nem részes. . . (Különben ugyanezen eszményekkel találkozunk a híres szentmiklósi Kun Lisztában.)

Földvári templomi fohászkodása az előbbihez hasonló patriotizmust tükrözi, mikor eljut a nemzet fogalmához a haza határainak tágítása során: „jó Atyám!. . .ne engedd elolvadni Nemzetünket, édes anyai nyelvünket, ősi jussainkat, tartsd meg őseink áldozatával nyert törvényes szabadságunkat!” Végül igaz magyar prédikátorként, merőben eltérően elöjárójától, a szabadszállási főesperestől, így imádkozik a királyért, V. Ferdinándért a szentmiklósi néptanító: „. . .álld meg öt közhasznúlag boldogító ditső országlással,. . .adj neki bölts szívet, hogy foglalja bele az egész Magyar Hazát,. . .hogy mindenben egyedül a közjót munkálhassa. . .”

Csupán csak közvetett eszmei-politikai vonatkozásai vannak a továbbiakban említett ünnepségünk folytatásának. Közöljük mégis, mivel egyrészt nem ismerünk más beszámolót a Kiskunságból, másrészt meg fontosnak, érdekesnek tartjuk kor-, művelődéstörténeti, néprajzi szempontból. Külön csemege Bél Mátyás-lapjában (Nova Posoniensia), mikor megírja, hogyan örvendeztette meg I. Péter cár alattvalóit katonai győzelme megünneplésekor 1721-ben. Föltehetően a kiskunok lesték el Nagy Pétertől, hogyan kell megadni a módját. Míg azonban a cár fölkapaszkodóit a hordó tetejére, a csap körül gyülekeztek a jó szentmiklósiak. Olvassuk azonban tovább a lányok tanítóját: „Isteni tisztelet végeztével, ’s a’ taraczkok eldőrgésével Tek. Aczél István, kis Kun Kerületi Tábla-bíró fellépett egy, a’ Város háza előtt készített álványra, a’hol sors húzás szerént a’ Százados Innep emlékére vert nagyobb és kissebb pénzek általa kiosztattak. A’ piaczon ’semlyéket szórtak, ’s bort folyattak a’ lakosok számára.

Dél után az Epresbe nép ünnep rendeztetvén ismét ’semlyét hajigáltak a’ nép közé, ’s egy 10 akós Hordóból, magasított álványról bor tsorgott egy kis kádatskába. . .”

Összegezve az előadottakat, önként kínálkozik néhány megállapítás:

— „belső renden”, tehát egyházi alkalmazásban működők írásait közöltük; közöttük néptanítónak maradt végig Földvári Antal, s föltételezhetően e státusát, a redemptusokkal való szorosabb kapcsolatát tükrözi kiskunsági patriotizmusa (noha szintén forradalmár a vezető lelkész, Fördős Lajos),

— nem azonosítható a hívek politikai magatartása, meggyőződése sem a katolikus Jászságban, sem pedig a kálomista Kiskunságban adalékok híján egyházi vezetőikéével, annál inkább okolható közölt dokumentumaink alapján a jászkunsági klérus a politikai-közéleti méregkeverésért 1848-ban: joggal marasztalja el hát Petőfi a papot a nép félrevezetéséért Az apostolban,

— mindezektől függetlenül pedig hasznosnak, sőt érthetetlen elhanyagoltságuk miatt egyenesen szükségesnek tartottuk publikálni a jászkun közélet legnagyobb ünnepségének aktáit. Utólag sokat tanult belőlük Petőfi Sándor.

95