Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 12. szám - Orosz László: A százötven éves szózat
tehát nem kell levinnie a hangot az „Egy ország vérben áll” sor után. A részletező kép, a többitől eltérő nagyívű mondat is érzékelteti itt a beszéd másfajta minőségét; a költeménynek ez a része már nem is annyira vívódó, mint inkább fájdalmasan elégikus színezetet kap. Figyelemre méltó az is, hogy a jobb kort és a nagyszerű halált tartalmazó 10. és 11. versszak ritmusa között milyen feltűnő a különbség. A 10.-ben hat jambussal hat spondeus, egy pirrichius és egy trocheus áll szemben, all .-ben csak két spondeus és egy pirrichius tizenegy jambussal. E ritmikai különbség is azt érzékelteti, hogy a jobb kor kiküzdése, lassú, nehéz, gyötrelmes, a halál azonban gyors lábakon jöhet. A nemzethalál képe és az első két versszakkal kapcsolatban már elemzett két utolsó szakasz között egyszerre érzünk ellentétes és következtető oksági viszonyt. A végső felszólítás a hazához való rendületlen hűségre egyfelől dacos szembeszegülés a sors fenyegetésével, a költészetünkben oly gyakori „mégis”-morál érvényesülése. Másfelől — s itt talán ez a hangsúlyosabb — kötőszóként az „ezért”, „épp ezért” is fölmerül a tudatunkban: azért kell hűnek lennünk a hazához, mert fenyegetettségével csak így szállhatunk szembe. Ha azt mondjuk, a költemény címe azt sugallja, hogy a költő nemcsak a maga nevében szól, azzal kell ezt kiegészítenünk: úgy éli át nemzete helyzetét, sorsát, hogy a saját vívódását a közösség minden tagjának személyes gondjává, problémájává teszi. Versének olvasóira így személyes felelősséget ró a nemzet jövőjéért. A Szózatnak ez a mondanivalója ma is érvényes.* * A szövegben emlitetteken, idézetteken kívül a Vörösmarty kritikai kiadás Szózattal kapcsolatos jegyzetanyagát, Horváth Károly munkáját használtam. 10
