Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Csorba Piroska: Bogyózik az ágon a versli
is beletartozik. Két és fél éves, amikor összeráncolt homlokkal, nagy aggodalmasan vizs- gálgatta megsebzett ujjacskáját: — Itt lakik az ujjamban a vér, ha megvágom, akkor kijön belőle. Ha megharap a kutya, akkor meghalok, meghalok még egyszer, széttör a kezem is, ide letör a földre: se írni nem tudok akkor, se kavarni kakaót, se gyújtni villanyt, se enni, se járni, se megfogni a kezedet... A tükör előtt: — Én lány vagyok, mert erre van fésülve a hajam. Ha majd a másik oldalra fésülöm, akkor fiú leszek. (1982) 1983. december 5. Hazajövünk a kórházból nyolcnapos kisöccsével. Nézi sokáig a testvérét, aztán kényelembe helyezkedik a fotelban, s hiába hívom, nem jön ki a szobából. — Megvárom amíg megnő akkorára mint én, és akkor ikrek leszünk. A kérdései sem szokványosak: — Miért nem csuklik soha a csuklóm? — A légy is él? Akkor miért nem tud beszélni? — Honnan mozog a kezem? — Az öreg nénik miért csak unokát szülnek? — A holnap már elmúlt? Még nem? És a tegnap? Holnap mikor lesz? Holnap? És utána? És azután? Mi lesz ha elfogynak a napok? (1983) — Miért nem költöznek ide Afrikából az emberek? Te mondtad, hogy ott éheznek, jöjjenek ide, itt van elég ennivaló! (1983) Két éves, amikor először hallom, hogy „verset ír”. Ezzel a strófával altatgatja magát: Piciny puttony piciny puttony piciny puttony (a picinyt vékony, a puttonyt vastag hangon recitálja), végül így fejezi be: piciny puttony a hátamon. Három és fél éves. A polcomról zsákmányol egy könyvet, aztán a szobájába viszi, letelepszik a szőnyegre. Lapozgat és valami ritmusos szöveget mondogat. Előbb azt hiszem, valamelyik ismert gyerekvers, aztán fölfedezem, hogy ezek saját alkotások — a képek nézegetése közben születnek meg benne. Leguggolok hát az ajtajánál, hogy észre . ne vegyen és följegyzem az alkotásait. A primitív költészetre jellemző szó- és gondolatis- métlések, ragrímek jellemzik ezeket a kis verseket: Lepke vagyok én azt tudom én, piros vagyok én azt tudom én, szállni tudok én azt tudok én, azt tudok én, csak azt tudok én. Lapoz — aztán újra felhangzik a dallamos hangocska: Elfáradtak, lefeküdtek, ez nem fáradt, nem feküdt le, ez a virág pingpong-virág, virág, virág. 89
