Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Mezey László Miklós: A kisebbség küldetése: az "újarcú magyarok" messianizmusa
Mezey László Miklós A kisebbség küldetése Az „újarcú magyarok” messianizmusa „A magyarság előtt egy választás van: meghalni vagy kovász népnek lenni.” (Németh László) U. -M.Z 1919-ben bekövetkezett államfordulat a határokon túlra került magyarság jelentős tömegeiben néhány esztendő múltán a gondolkodásmód átalakulását váltotta ki. A nemzeti tragédiaként átélt események okozta bénító ájulat lassú oldódásával párhuzamosan a magyarságnak mint „minőségnek” megváltozott a közege és így tartalma: a fogalom elveszítette állami, politikai jellegét és népi, származásbeli meghatározottságúvá vált. E változással együtt a magyarságtudat erős szociális érzékenységet is magába épített; részint a 20-as évek haladó eszmei áramlatainak, részint pedig a kettős (nemzeti- és osztály-) elnyomást szenvedő néprétegek föltámadó társadalmi öntudatának hatására. A magyar államiság biztosította pozícióhoz, egzisztenciához erős szálakkal kötődött osztályok, csoportok vagy repatriáltak Magyarországra vagy visszavonultak a közéletből, ilyenformán a kisebbség a gondolkodásmód tekintetében jóval egységesebb lett. E változások pedig oda vezettek, hogy a kisebbségi létforma vállalt sorssá lett és — sajátos kisebbségi logikával hátrányból előnyt csikarva ki — szinte küldetéses értelmet nyert, melyet a többé-kevésbé egységesülő és összetartozást hirdető társadalmi tudattal már szinte büszkén lehetett viselni. A majd küldetéses szereppé növekvő öntudat kialakulásának éppenséggel leginkább a polgári demokratikus Csehszlovák Köztársaság belső viszonyai és a közép-európai politikai konstelláció is kedveztek. „A háború utáni magyar glóbusz a mi másult szemünknek a török hódoltság képét idézte. A magyarországi terület: ellenforradalmi hódoltság, következésképp csak mi és Erdély lehetünk a jövő folyamatossága. Ez a felismerés Szlovenszkón első számú céllá lényegült.” (Kiemelés: Fábry.)1 E gondolatmenetben a nemzettesttől leválasztott „perifériamagyarság” lehetett csak a haladás szellemének továbbvivője, az anyaországban akadályozott progresszió éltetője, mely feladat viszont egyszerre követelte a magyar népcsoportoktól az alapozást és a csúcsemelést, az újrakezdést és a friss eredmények fölmutatását. A vállalkozás tehát már a kezdetekkor heroikusnak látszott, ezért volt szükség — mint utaltam rá — a hátrányos helyzetet valamiféle szellemi öngerjesztéssel előnnyé átgyúrni: a „magyar elrendelés” szerepévé emelni. A szlovákiai magyarság haladó szellemű fiatal értelmiségi nemzedéke, a 20-as évek közepén jelentkező „újarcú magyarok” tehát éppen sorsszenvedései által tudta magát egyszerre roppant hátrányos és — vállalásainak lehetőségére nézve — előnyös helyzetben. A kialakuló kisebbségi messianizmusnak fölfedezhető egy másik eszmei forrása is: kiábrándulás a politikából, s az egyértelmű irodalmi tájékozódás. Mennyire sajátos például, hogy az „újarcúak” generációja szellemi útkeresésében nem a politikus gondolkodók között, hanem a közelmúlt és a kortársi jelen magyar irodalmában kutatta ideáljait. így 74
