Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - "Szeretethiányos kor ez ...": Varga Csaba válaszol Mezey László Miklós kérdéseire
cióval és elhivatottsággal rendelkezik, amely lehetővé teszi a nemzeti sorskérdések valamilyen mértékű megoldását? Én ilyen értelmiségi réteget nem látok, legfeljebb azt mondhatom, hogy az elit értelmiség némely csoportja ezt a minőségi szocializmus programot felvállalja. Ezzel azt is mondom, hogy az értelmiség mint réteg, rendkívül strukturált, és mondjuk, a középértelmiség semmivel sincs jobb helyzetben, mint a szakmunkásság. Tehát a személyes önmegvalósításra nekik is a legtöbb esély és szabadság a második gazdaságban kínálkozik. Azt teszik, amit tehetnek. Mindebből következik, hogy nemzeti és szocialista fejlődésünk felgyorsitása érdekében az értelmiség többségének energiái nem hasznosulnak. A fiatal értelmiség még ennél is rosszabb helyzetben van, mert őket a 70-es évtized arra szocializálta, hogy semmihez semmi közük, ne törődjenek társadalmi gondokkal, magányos individuumként igyekezzenek érvényesülni. Azt is mondhatom, az a Németh Lászó-i eszmény, hogy az értelmiségi elit valamiféle új nemesség legyen, még megvalósíthatatla- nabbnak látszik, mint bármikor. Nem véletlen, hogy számomra a magyar történelemben a legszimpatikusabb korszak — a múlt századi reformkor mellett — a középkor, amikor a viszonylag egységes Európában, ahol egyértelmű és stabil értékrend uralkodott, az akkori szűk értelmiségnek talán több lehetősége volt, mint a mainak. Persze minden efféle történelmi párhuzam sántít, azt azonban mindenképpen szeretném jelezni, hogy szerintem a mai magyar értelmiség messze alulteljesít. És nem foghat mindent a korlátokra. — Szerzőtársaddal, Kamarás Istvánnal Reformvár címmel utópiát írtál, melyben a társadalmi reform lehetséges első mérföldköveinek helyét próbáltátok kitűzni. Én most nem a könyvről kérdezlek, inkább arról, hogy a Reformvár — legalábbis az írott kritika felöl nézve — meglehetősen visszhangtalan maradt. Mit gondolsz, miért? — Mielőtt a Reformvár megjelent volna, egy publikált naplójegyzetben előre megjósoltam, hogy visszhangtalan marad. Vannak könyveim, amelyeknek megjelenése késik, ám ez a kötet történelmileg túl korán került az olvasók elé. Hiába állítjuk, hogy reformkorszakban élünk, mert legföljebb negyed- vagy félreformokkal kísérletezünk. Persze hosz- szabb távon elképzelhető, hogy ezek nem rossz előkészítői a várt, átfogóbb reformoknak. Ha ezekkel sem fogunk annyit késni, mint annyi minden mással. A Reformvárról annyit el kell mondanom, hogy tizenöt éves szociológiai és írói gondolkodás summázata. Nem véletlenül nevezem „kis magyar utópiának”. Hiszen az általam írt részben megpróbálom valóban új módon végiggondolni a gazdasági, közigazgatási, települési, nevelési reformokat. Ebben a könyvben benne van a szociográfiák tanulsága is, mégpedig az, hogy minden jövőkép szükségképpen radikális jelen-kritika is. Hasonló típusú könyv volt már az Azon túl ott a tág világ is. A személyes visszajelzésekből ítélve, ez a könyv nem csak rövid időn belül elfogyott, de intenzíven hatott olvasóira is. Csak éppen azt nem érhette el, amit nem is vártunk tőle, hogy a valóságos reformokat szorgalmazza. Nem véletlenül hangsúlyoztam politika és irodalom egyenrangúságát. Az írónak csak a megírás a dolga, a döntés a politikusoké. Már azért is, mert abba a szférába, ahol a fontosabb döntések születnek, az irodalmi értelmiségnek nincs kellő betekintése. így, ha akarnék sem segíthetnék a döntéshozatalban. Ám ezt el kell mondanom újra és újra, hogy a helyzetet figyelve, a jövő kihívásait felismerve, rég esedékes mindaz, amiről a Reformvárban írtunk. Az európai helyzet most annyira megváltozott, hogy lehetséges, könyvünk nemsoká aktuálissá válik. Nem abban az értelemben, hogy receptet kínál, nem is úgy, hogy a reform-ország eléréséhez vezető utat mutatja, hanem annyiban — és talán ez sem kevés — hogy csakis előre mehetünk, mégpedig a gyökeres reformok segítségével. Még azt is el tudom képzelni, most hamarabb fog más nyelven megjelenni, mint újra magyarul. Szóval, ha egy ilyen remélt reformkorszak bekövetkezne, folytatnánk ezt a könyvet, és most már saját reformkoncepciónkat bírálnánk felül és igyekeznénk a reformokhoz vezető utakról is többet és pontosabban írni. De addig is itt ez a könyv — kihívásul. 56
