Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 11. szám - Hatvani Dániel: Vázlat Buda Ferenc költői arcképéhez

bensőségesebb szellemi közösségei is. Legelőször is az ún. „Hetek” csoportja, melynek Buda is tagja, s mely a vele egyívású, a hozzá hasonló gondolkodású, sőt az övével rokon sorsot vállaló költőket gyűjti jó összhangzatot csendítő kórusba. (Budán kívül ide tartozik Ágh István, Bella István, Kalász László, Raffai Sarolta, Ratkó József és Serfőző Simon.) Azonkívül a Forrás legszűkebb szerkesztői és munkatársi gárdája is otthonos közeg Buda számára.

Az egyéves tanyai tanítóskodás a költőt végül is nem vezette el a szociográfia műfajához — miként azt eredetileg szándékolta —, ám döntő része volt abban, hogy segítette életre hívni a pár év múltán megszülető, félelmetesen nagy hatású Tanya-hazám c. versciklust. A tanyai lét megválaszolhatatlan kérdéseit nagy ívre fölfeszítő ciklus az emberi kiszolgáltatottság elleni vádirattá súlyosodik.

Bizonyos, hogy e kompozícióban is több év munkája fekszik, s megalkotása után Buda Ferenc mintha újabb évekre tette volna félre versíró tollát. A mennyiséget tekintve a hetvenes évek nem hoztak számottevő termést. Sugdolózás és találgatás kapott lábra: sokan már tudni vélték, hogy a költő végleg elhallgatott... A bizonytalansághoz Buda is hozzájárult annyiban, hogy a nemegyszer gorombán nekiszegezett kérdésekre leginkább kitérő válaszokat adott. De milyeneket is adhatott volna? Hogyan lehet értelmes szavakba foglalni az alkotás kínjait? És kinek hozhatja teljes bizalommal tudomására azt, hogy mit mutatnak a lélek legtitkosabb „műszerei”? Végül is Buda nem tagadta meg önmagát; ezúttal sem írt verset csupán azért, hogy meggyőzze a kétkedőket, ellenben élte a maga sorsát, azaz tette a dolgát, mégha az nem is volt „több”, mint az, hogy keleti nyelveket tanult, fordítgatott, s közben, csak úgy mellékesen megtanult fát faragni, rezet domborítani, bőrdíszműveskedni, háncsot fonni. Mindezzel kapcsolatban olcsó dolog pótcselekvést emlegetni. Ugyan ki az, aki hivatott eldönteni, hogy egy le nem zárult költői életműben mi a pót- és mi a valódi cselekedet?

Legújabban olybá tetszik, hogy a szájzáras időszak a végét járja. Önnön csendjét a költő megtörte; versekkel jelentkezett ismét. És persze szurkolunk azért, hogy Buda Ferenc költőként legyen közöttünk. Mert meg kell a versnek teremnie, miként újra kihajt a fű, s felszínre tör a búvópatak, utat törve magának a legzordabb sziklák között is.

12