Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 11. szám - Hatvani Dániel: Vázlat Buda Ferenc költői arcképéhez
Hatvani Dániel Vázlat Buda Ferenc költői arcképéhez* M -#n^ Ferenc az emberi helytállás költője, s ennyiben osztozik akárhány magyar költő sorsában. Minden pillanata nekirugaszkodás a legmeredekebb emelkedőknek, vállal feszül a szélnek, zihálva, fogcsikorgatva, soha meg nem alkudva, habár tudja, s meg is vallja, saját és nemzedéke nevében egyaránt: „töretünk napról napra”í Nem holmi túllihegett, csinált mártíromság ez, mely csak arra volna jó, hogy mindenáron fölhívja magára a figyelmet, s válna ezáltal divattá; a küzdelmet igenis a kikerülhetetlen sors kényszeríti rá. Nem röstelli bevallani, hogy leendő sorsától a derűt, sőt a játékot sem tartaná idegennek. „Szánkázni télben, fürödni nyáron, / csücsülni hajlós cseresznyeágon” — a felnőtt tudat és tapasztalás, sajnos, az életnek az ilyen egyszerű örömeit is nosztalgikus vágyképpé távolítja. A vágy és a lehetőség e különös összeszikráztatása tartja feszültségben Buda Ferenc verseit, szinte indulásától kezdve. És a teljes emberi sors vállalása által válik hitelessé mindegyik sora; sehol semmi nyoma a szerepjátszásnak. Egy ilyen summázat önként adódik az eddig megtett életút nyomán. A pályakép az öntörvényűség jegyében rajzolódik ki, noha a felületes szemlélő abban legfeljebb csak a tipikus — Buda nemzedékére jellemző — és a különös elemek keveredését látja. Az 50-es évek közepén a jóformán még kamasz költő elé sima, napfényes jövő vetült, kezdő bölcsészhallgatóként jólformált, telthangzású verseket publikált; hanghordozásában, taglejtésében a debreceni plebejusősök mozdultak. Ám csakhamar összezavarodott körülötte a világ, ő maga is a történelmi forgószelek sodrásába került, s az 50-es évek végére, a 60-as évek elejére életének ritmusa hihetetlen mértékben felgyorsult. Mintha a mozgásban levő mozgófilm kockáit akarnék külön-külön rögzíteni: épitőmunkás (majdnem kitanulta a hidegburkolást), parkettás anyagmozgató (egyszer leejtett egy mázsás köteget, amire most is emlékszik a dereka), erdészímok, kertészeti segédmunkás (kesereg, hogy ott sem tanult meg kaszálni), faipari munkás Debrecenben; átképzés gépre, motorfűrészkezelő lesz; felruccanás Pestre, állás és lakás nélkül, feleséggel, s az első, akkortájt világrajött gyerekkel; Chinoinban segédmunkás, körúton szenesember ... Aztán — micsoda trambulinug- rás! — Pest megye legeldugottabb falujában, Pusztavacson tanító ... Ám mégis, véletlennél mintha több volna, hogy ez a falu az ország földrajzi középpontja; Buda Ferenc rálépett az otthonkeresés felé vezető útra. Segíti ebben az is, hogy 1963-ban napvilágot lát első verseskötete, a Füvek példája. A kritika és az olvasóközönség egyaránt elismerésben részesíti, nevét szárnyra kapja a hímév, az akkori fiatal költők legismertebbjei, legnépszerűbbjei között tartják számon. Máig megkapó e kötet verseinek friss, üde hangja — mennyire múlékony érvényű, avittságra hajlamos manapság is az átlagköltészet! —f, Buda nem hódolt semmiféle divatnak, illékony áramlatnak; az ősi népdalok, a kálvinista zsoltárok erős, nemes hangja rezonál tovább dalszerű meditálásaiban, természetihlette képeiben, s nem deklarált, ám annál mélyebben gyökerező magyarságában. t_Népi kötődése elmélyül, s mind tudatosabbá válik a 60-as évek közepétől, vagyis attól az időtől fogva, hogy Budának Kecskemét városa vált — Ratkó József, a barát és költőtárs szavait idézve — „fogadott földjévé”. Az otthonra találás, ha súlyos próbák, kitérők után * Forgatókönyv-vázlat, készült 1980 augusztusában, a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiója fölkérésére. 10
