Forrás, 1986 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 10. szám - Sümegi György: "A káposztát meg kell enni, de hogy miért kell megfesteni...": beszélgetés Miklóssy Gábor festőművésszel a kecskeméti művésztelep 30-as, 40-es éveiről
művészete igézetében dolgozott, Vajon a Révész-féle iskolának érezhető-e valamilyen hatása a Mester akkori munkásságában? — Ez a hatás semmiképpen nem érezhető, mert akkor, ha elméletileg nem is, de ösztönösen — részint bizonyos Rudnay-korrektúrákból és a főiskola műtermeinek a törekvéseiből — úgy éreztem, hogy a hideg objektivitás nem lehet célja a képzőművészetnek. Akkor nekem még fogalmam sem volt a Paul Klee-i kivetítésről, noha az már tisztázódott bennem, hogy csak az ábrázolt világ, a dimenziók által érzékelhető világ fogasaira aggathatjuk a spirituális világ lényegeit. Tehát az a bizonyos (Révészt is jellemző) naturalista, száraz felfogás, az objektív konstatálás egyáltalán nem férkőzött közel hozzám. Bár mesterségbelileg voltak olyan tendenciáim, hogy mint hegedűsnek, aki napi ujjgyakorlatokat végzett, ezek a gyakorlatok, ez az objektív konstatálás, a látott világ és a paletta klaviatújárának megismerése, csakis ez lehet alapja annak, hogy majd én a fantáziavilág kivetítésekor úgy tudjak bánni e mesterségtudással, hogy a foghatatlan dimenziókat is rá tudjam építeni a tapinthatóság bázisaira. — Milyen fontosabb emlékei, számottevőbb élményei maradtak Révész Imréről, a kecskeméti művésztelep második korszakának vezetőjéről, meghatározó mesteréről? — Mint kezdő festő nagyon örültem, hogy Kecskeméten az első Munkácsy-díjasnak, Révész Imrének hallhattam visszaemlékezéseit a párizsi Munkácsy-palotára s arra, hogyan folyt ott az élet. Mint muzsikust, különösen az érdekelt, amikor a zeneestélyekről beszélt. Ö is megemlítette, hogy az asszony, a hajdani márkiné befolyásolta Munkácsyt az eladható képek festésére. Különben Munkácsyt végtelenül meleg szívvel mutatta be. Mi akkor a tradíció alapjain képzeltük el a festészetet, hogy ami a tehetségünkből és kötelességünkből adódhat, azt majd erre a gazdag humuszra próbáljuk rárakni. Sajnos a szerencse és az emlékezés forgandó. Eszembe jut, hogy egy itteni műkritikus 94
