Forrás, 1985 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 1. szám - Iluh István: Boglyába gyűjtött napjaim: önéletírás - I. rész

nem. Mert nem bírja móresre tanítani a feleségét, hogy az ember, az mindig az úr a ház­nál, még akkor is, ha két napig mulat. Azzal az emberrel általában nem szívesen ittak a cimborák, akinek a felesége vett magának bátorságot elmenni az ura után. Még akkor se, ha a férj néhány pofonnal kizavarta a feleségét a kocsmából. Sose adtak az asszony­nak igazat, mert annak otthon a helye a kapuban, és ha a férj hajnalban megy haza, ott várja, ne pedig a kocsmába menjen érte. Ha valakinek meglátták a feleségét elmenni az ura után, hogy gyere, eleget ittál, annak hétfőn volt hadd el hadd, macerálták, nem is beszélve arról, akit sikerült haza is hívnia az asszonynak. Ha még maradt annyi pénz, hogy anyám hajnalban felkeljen és elmenjen a hatósági húsüzletbe, akkor mire mi nyolc óra körül felébredtünk, megsült a hatósági malacol­dalas. Apám amikor kinyitotta a szemeit, olyanok voltak, mint aki meg akar zavarodni. A szeme fehérje véres volt, a hangja rekedt az éjszakai kornyikálástól, itta a vizet, mint a gödölye, égett a pokol, nyögött-nyöszörgött mint a sebesült medve. Na te, gyönyörű! Anyám mindig ezt mondta neki, te nem gondolsz a családodra, akik holnap is enni kér­nek meg holnapután is. Ilyenkor semmi egyebet nem hallottam válaszul, mint azt, hogy ne kezdd már újra, hagyjál békében — te ezt érted, semmi egyebet, csak zsörtölődni azért a néhány fröccsért, amit megittam ugyanúgy, mint a többi ember. Azt gondolod, csak abból áll az élet, hogy gürizik az ember, amíg fel nem bukik. A mi sorsunk ilyen, máma eszünk, holnap lesünk. így van, holnap lesünk, de te csak magadra gondolsz. Ezt nem mondhatom a gyerekeknek, hogy hoínap miért kell lesni. Ok az uzsonnát ké­rik, és a reggelit meg a vacsorát, és nekem be kell teremteni napról napra, mert nem mondhatom, hogy lessetek, hátha a szátokba repül a sült galamb. Mert hiába monda­nám, nem röpködnek a sült galambok, és nem is röpködtek soha. Mesével nem laknak jól a gyerekek, de még te se. Ilyenkor elmentem hazulról. Nem szerettem hallgatni a veszedekést, mert ez addig tartott, amíg el nem jött a hétfő. Igaz, apám már ebéd után öltözködött, mint egy le­gény, ment légrációzni. Anyám mindig ezt mondta neki: te sose maradsz a családod között, ők is olyanok lesznek, mint te, mert ezt tanulják tőled. Jobban tennéd, ha ki­cserélnéd a törött cserepet. Nézd meg, a plafon beázik, ha esik az eső. Apámnak beszél­hetett anyám, mikor már tudta, hogy kinyit a kocsma mire odaér, elindult de még egy húszast kierőszakolt anyámtól. Biliárdozni úgy megtanultam kölyök létemre, hogy bármilyen játékba nem tudott legyőzni senki. Nemcsak a velem egykorú gyerekek, hanem a legjobban biliárdozó fel­nőttek se. Ez nagyon jól jött, mert mindig apámnak voltam a párja, és annyi partit nyer­tem, amennyit én akartam. így aztán a nyert fröccsökért, amit apám megivott, nem kellett egy fillért se adni és ugyanúgy berúgott apám, mintha saját pénzén vette volna az italt. Volt, mikor négyen is kiálltak ellenünk, de én annyi garambót csináltam, amennyit csak akartam, sose veszítettem partit, még akkor se, amikor már apámnak a három biliárdgolyó hatot mutatott. Örültem, mindig megmaradt a fizetése. Ha ő már nem is biliárdozott, mindig vittem neki a nyert fröccsöket, úgyhogy sokszor tele volt az asztala. Anyám örült is, amikor apámnak kikotorászta a zsebeit, annyi pénz volt benne, mint ami a fizetési papírra volt írva. Kérdezte is, ki az, aki ingyen itatja apádat. Én, mondom, én. Te? — lepődött meg anyám. Igen, én. De miből, hiszen az összes fi­zetésed ideadod. Nyerem biliárdon, hogy az övét ne kelljen elkölteni. Azért tanultam meg ennyire biliárdozni, hogy anyunak legyen pénze, ne igya meg apám a fizetését. Anyám örült is, meg nem is, mert már utóbb én is csak záróra után jövögettem haza apámmal együtt szombatonként. Apám meghallotta, hogy a palotai kocsmába is vett a Bandi bácsi biliárdot. Aztán odajárt inni is, meg biliárdozni, is mert az új asztalon élve­zet játszani, még akkor is, mondta, ha nem nyer. A Bandi kocsmába nem akart been­gedni a tulajdonos, mert kiskorú voltam, de mivel apámat jól ismerte, elnézte. Ott 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom